Szoptatás

Szoptatás, szopi, szopizás, szopás. Részemről lassan ez utóbbi. Végül is már elmúlt másfél éves, akár múlt idő is lehetne már a szoptatás. De hát nagyon is jelen idő. Valljuk be, Marci szenvedélyes szopista. A szopi mindenre jó: elalváshoz, visszaalváshoz, cumi helyett, vigasztalás, unaloműző. És ugyan már próbálkoztam a szopik számát csökkenteni, reméltem, hogy elindulunk lassan a leszokás(elválasztás) útján, és egy darabig működött is a dolog, de aztán teljes csőd. Marci visszaveri az összes ezirányú törekvésemet. Sose hittem volna, hogy nekem valaha ilyen problémám lesz. Az előzmények nem ezt ígérték. Veronika nem tanult meg szopizni, tápszeres baba volt. Hogy miért, ki hibázott, már sose derül ki, de talán nem is érdekes, tekintve, hogy ő a legellenálóbb, legegészségesebb gyerek, akit ismerek.

Marci sem tudott szopni, végigordította a kórházi napokat, éhes volt, de én nem szerettem volna cumisüvegből etetni, ezért próbálkoztunk rendületlenül. A csecsemős nővérek eltérően álltak hozzánk, volt, aki szerint én voltam a Nagy Magyar Anya, és éjjel is próbált segíteni, mások önző dögnek tartottak, aki saját kényelme(!) miatt éhezteti a babáját. Kaptam hideget, meleget, nagyon el voltam keseredve, de azt hiszem, az elhatározásomból egy percig sem engedtem. Elszánt voltam tehát a végsőkig, és ennek az előző kudarc volt az oka, csak akkor jöttem rá, micsoda nyomokat hagyott bennem a Veronika nemszopása.

És az okokra csak itthon jöttünk rá, védő nénik jött, látott és tanácsot adott, egy óra múlva a szájsebésznél voltunk, aki 1 mp alatt felvágta a delikvens nyelvét (aki közben aludt!), (na jó, majdnem aludt), (lényeg az, hogy nem sírt, na).

És ezután minden szép és jó és havajdizsi. Lehetett volna, de nem. Mert igen hosszú idő kellett ahhoz, hogy Marci megtanuljon szopizni és mérhető mennyiségeket egyen, kicsivel később én kezdtem el kínlódni, mert baromira fájt a szoptatás, sokszor folyt a könny a szememből etetés közben, erre megint a védő nénink talált megoldást valami homeós bogyó segítségével. Szóval csaknem három hónap kellett ahhoz, hogy a szoptatás rutinná váljon. Ezalatt párszor kapott anyatejet Marci cumisüvegből, csőrös pohárból, de tápszert nem kapott egyszer sem. És a hozzátáplálást pontosan hat hónapos korában kezdtük el (Veronika már két és fél hónaposan almalével nyitott). Mindent a nagykönyv szerint készítettem, naponta, kétnaponta kotyvasztottam, és még élveztem is. (Veronika mindig üveges bébiételt kapott. Akkor azt láttam jónak és megbízhatónak.)

De a szopik száma azóta sem nagyon csökkent. És attól tartok, ez már így is marad örökre.