Mikulás, kocsonya, dackorszak

Persze, hogy ma jött a Mikulás, mert hétvége van, mert délelőtt az apjuk itthon volt, mert nálunk mindig is 5-én jött már gyerekkoromban is.

Ma a gyerekek csak és kizárólag csokit ettek, azt viszont valami elképesztő mennyiséget, már nézni is rossz volt, ahogy bontják és tömik befelé a következő adagot, de a kezükből kicsavarni nem akartam, terrort nem alkalmaztam, a "gyerekek, enni kellene valami rendeset is" és a "melegíthetem az ebédet"-féle próbálkozásom pedig eleve hamvába holt. A tonna csokit kompenzálandó Marci kapott a Mikitől egy elektromos fogkefét, amit azonnal a szívébe zárt, szisztematikusan súrolta vele a falat, a fotelt, a fogát, mikor mit, sőt mindnyájunkat meg is fésült, azzal aludt délután és este is, becézgette, szeretgette, elalvás előtt még gyorsan fogat mosott úgy fekve, majd szépen maga mellé tette a fogkefét, átölelte, mint normális gyerek a maciját. Asszem, jó ötlet volt.

(Amúgy ez a fotelsúrolás elgondolkodtatott. Ugyanezen az elven működő súrolókefe? Hm? Majd szabadalmaztatjuk.)

A kocsonya meg úgy volt, hogy a hideg beköszöntével sürgős kocsonyafőzhetnékem lett, de a gyakorlati megvalósításhoz kellett némi barátnői ráhatás, kétnapos körömkeresés, amit a férjek abszolváltak (hiánycikk!), aztán ma végre főhetett egy 20 literes fazékban a kétcsaládos adag reggeltől estig. Amikor már két órája szűrtük a címszereplőt, és a 30. nagytányérnál tartottunk, akkor sajnáltuk, hogy nem lett ötven tányérral, mert ajándékozni is kellene belőle, mert az úgy szokás, de mennyit, hogy jusson is meg maradjon is, és jaj, éhen ne haljon a család.

Közben persze a gyerekek szétkapták a lakást, de ez már csak ilyen.

A dackorszak meg, vagy mijafene már megint/még mindig itt ólálkodik és leshelyzetből támad, Marci mértani pontossággal leutánozza a nővére minden manírját, röpköd a haggyábékén, megy a toporzékolás, a nyávogás, a mindenre hisztivel való reagálás, amitől én már alapból agybajt kapok, meg különben is. Követeli a hideg kakaót, bőg, ha mégis melegítek rajta egy kicsit, kikapom a mikróból, viszem hidegen, bőg, mert hideg, visszaviszem melegíteni, bőg, mert meleg, aztán persze mégis megissza, és ez csak a reggeli napindítás, majd ebben a szellemben folytatódik tovább. És még csak káromkodni sem lehet egy jót, mert azt bezzeg azonnal meghallja. És az ember ilyenkor fonja a kötelet.