Ezek vannak

Van az úgy, hogy az embernek nincs kedve.

De az élet azért halad a saját medrében, Marci egyre szebb (levágtam a haját) és okosabb (naná, az én gyerekem!) és koszosabb (csoda ilyen időben?), napi rendszerességgel vezeti a kormányt (nem tom O. V. észrevette-e), mindent kisajátít (Majci csejebogaja, Majci Vejinotája, Majci nyaúja), egész nap szövegel és kérdez (Apa micsijász? Anya miteszej? Vejinota ó van?), saját kérdéseire válaszol (Apa dódozik autójaj, Vejinota iskolában), mindig mutat valamit (Anya figyejj, Anya gyeje, mutatok valamit), énekli a Bocitarkát, számol 5-ig, szóval kétségtelenül a legokosabb kétéves a világon. Minden elfogultság nélkül.

Jókedvű és kiegyensúlyozott, tojik az idióta időjárásra, bár állandóan sorolja, mit tesz, ha eláll az eső. És teszi is, mocskosan, sárosan, gumicsizmában.

Otthonunkat rendszeresen megosztjuk ilyenolyan cserebogarakkal, Marci behurcolja őket, leteszi a kanapéra, és hosszú percekig elmélyülten figyeli, hogy mit csinálnak, míg én sikítozom és megpróbálom rábeszélni, hogy ugyan tegye már a dögöket az ajtón kívülre.

Közben utolsókat rúgja az idei tanév is, hálistennek, szerintem az apjával jobban várjuk a szünetet, mint Veronika, aztán augusztus végén meg az iskolát természetesen.

Amúgy semmi különös.

Kaja

Nem vagyok egy bioanya. Nem is leszek. Próbálkozom persze nagyjából kiiktatni az étrendünkből a szemetet, de az meg már milyen, hogy csoki nélkül élni? Vagy pattogatott kukorica nélkül? Oké, házi a kenyér (barna! magos!), itthoni a kence a tetejére, gombából készül a kefír, itthon készült kaját, sütit eszünk, de nem lehet kikerülni a virslit, a májkrémet. Nincs kertecskénk, nem termelünk zöldséget, de azért a gyümölcsöket szezonban esszük, nem is vagyunk kíváncsiak a februári dinnye ízére. És ebbe a rendszerbe gyönyörűen beilleszkedett Marci is, nem tiltakozik holmi magok ellen a kenyerében (mint például Veronika), nem undorodik a házi kefírtől (mint például Veronika), lelkesen gyűri befelé az itthon kutyult sajt- és vajkrémeket (nem úgy, mint Veronika), a konyhában toporogva várja, hogy kisüljön a süti (nem úgy, mint Veronika, aki borzongva fordítja el a fejét a Pavlovatorta látványától, meg sem kóstolja a Rákóczi túróst, rosszul van habcsókos kalácstól, undorodik a Sportszelettől, viszont két pofára tolja a teszkós kábelt).

Szóval Marcival könnyű, mindent jóízűen eszik (kivéve a főzeléket), Veronikával viszont nehéz, szinte semmit nem eszik jóízűen (főzeléket sem), amit én normális kajának tartok. Néha kifakad, hogy miért nem főzök én olyanokat, amiket szeret, erre én is kifakadok, hogy miért nem szereti azokat, amiket főzök, elvégre nem ehetünk hétszámra nudlit, sajtos tésztát és teszkós kábelt (olyat meg még főzni se tudok), szóval az álláspontok igen nehezen közelednek, bár néha találkoznak a húsleves és a sült csirkecomb fölött.

Marci addig is boldogan tolja befelé a házi majonézt, a gumihusit (csirkezúza a levesből), a tésztákat, savanyúkat, és teljesen elégedett, ha a napi betevő hideg nyalókáját (pisztáciás jégkrém) haladék nélkül megkapja.

Májusi eső

Mit is lehet csinálni akkor, mikor napok óta esik az eső, sártenger az udvar, sötétség és szürkeség ül a tájon, depresszió-közeli állapot a lelkekben, a kétéves óránként veri az ablakot és rosszalló hangon szólítgatja az esőt, hogy ne essen (Naa, esó, ne essél!!!), tervezi, hogy mit csinál majd akkor, ha eláll (Nem esik esó, Majci újintázik, omokozik), amikor a Nagy kínjában a mi idegeinken tornázik, amikor május közepén teljes gőzzel megy a fűtés, előkerülnek a szekrény mélyéről a harisnyák és a bundabugyik, szóval mit is lehet kezdeni egy ilyen barátságtalan, randa májusi hétvégén?

Hát lehet például enni, sütőben megsütni a grillezéshez előkészített húst, óránként süteményrecepteket böngészni, megsütni, befalni, sósra édeset, édesre sósat zabálni, este hányingerrel fetrengeni.

El lehetne járni az "anti-esőtáncot", ami már volt, amikor bevált, de emlékeim szerint ahhoz igencsak tetemes mennyiségű pálinka szükségeltetik, úgyhogy most inkább nem.

Lehet a tévé előtt dögleni, ötpercenként lemezt cserélni, kisvakondról Thomasra, majd kis piros traktorra váltani, végül tízszer megnézni a jepüjőjobban-t.

Ehelyett elmesélhetjük ötvenszer a Három kiscica történetét, megcsodálhatjuk ugyanannyiszor az abszolút kedvenc feketita-t, folytathatjuk autós könyvek garmadával, megmutogathatjuk papírformátumban is a vakondot és az ő nadrágját.

Építhetünk, autópályázhatunk, gyurmázhatunk is, de azt inkább mégse.

Lehet birkózni, csiklandozni, jönapók-ozni.

Meg lehet nézni a számítógépen az összes traktoros videót.

Magunkból kikelve durvaanyázhatjuk az időjárást, és biztosak lehetünk benne, hogy ezzel nem vagyunk egyedül, viszont semmi értelme.

Könnyes szemmel nosztalgiázhatunk napsütötte májusokról, előre elsirathatjuk a nyaralást, szörnyülködhetünk a híreken, kémlelhetjük az eget. (Apropó ég: ma reggel rövid ideig KÉK volt két felhő között!)

Telefonon egyeztethetünk az ismerősökkel, hogy aszongya "Nektek is szar? Nekünk is szar."

Helyre tehetjük a Nagyot, hogy ne a szemünk előtt unatkozzon látványosan, hanem húzzon fel a szobájába és ott agonizáljon.

Szóval számtalan jobbnál jobb program közül lehet választani, esetleg végigcsinálni mindet szép egymásutánban.

Így mulat a szórakoztató személyzet egy esős, hideg májusi hétvégén.

Amúgy meg lapátkasza az időjárásnak!

Dumaszínház

Hajnali fél 6:

-Anúti! Anúútí! Anúúútííí!!! (kómásan, hunyott szemmel átbotorkálok) Le. Le. Le!!! Anúti, le! Nem tente! Le! (csitítom, ne ébressze fel Veronikát, olaj a tűzre) Vejinata, le! Vejinata ne aluggyá! Anúútíí! Le! (jaj, meghalok, nem tudom kinyitni a szemem, még egy kicsit, csak egy percet) , Anuti, ne aluggyá! Vejinata, ne aluggyá! (ó, Istenem, soha többé nem olvasok éjszaka, lefekszem este nyolckor, esküszöm) Majci ejesett, benton leorzsolta, Vejinata, benton leorzsolta! Le! (oké, oké, megyünk már, legalább Veronika aludjon még egy kicsit).

10 perccel később:

-Vejinata? Aputi? Ide! Apúútí, ide! (csitítom) Tahaó, jó tahaó, nem tahaó, nem tahaó! (nem hozom a kakaót) Jó tahaó, jótahaó, jóótahaó! (értem én, hozom a kakaót).

Délelőtt:

-Anuti, micsinász? Majci megnézi tészta! Majci is! Gyurja tésztát Majci. Megeszi Majci tésztát. (és valóban)

-Aputi ó van? Aputi dódozik.

-Gyeje anuti, gyeje, mutat vajamit Majci. Bentonkevejő!

-Ki, fűnyíjó, ki, újhinta, csebogáj, Nyaú.

-Nyaú feveszi anya papucsát. Feveszi Nyaú! (de Nyaú persze nem veszi fel a papucsot, hiába nyomkodja a hasába, aztán persze megpróbál erőszakot alkalmazni)Nyaú!! Nyaú mekkajmolta Majci! Buta Nyaú!

Ebédnél:

-Ebédel Majci, jépát kéjsz, leves jó, jépa jó, usi nem. Tésztát kéjsz. Majci egedül. Majci egedűűl!

Este:

-Nem zui, nem pancsi, nem tahaó, nem tente. Nem zui, nem pancsi. Jó zui. Jó tahaó, jó tente.

És mondja, és mondja, és mondja.

Szééép!

Nnna, így néz ki most a fiatalúr, miután hirtelen igen közelről megszemlélte a betont:

Fogy a család

Veszítjük szépen a kilóinkat, igaz, nem önszántunkból, hanem egy bizonyos kalici vagy mijazíz jóvoltából, fosik-hányik az egész bagázs. Marci kezdte valamikor a múlt hét elején, vidáman húztam az ágyneműt és öltöztettem át a gyereket háromszor éjszaka, aztán mintha elmúlt volna, csak egy laza gyomorrontásra gyanakodtunk, igaz Marci nyűgös volt és étvágytalan egész héten, de az ilyenekre mindig akad elfogadható magyarázat, fogzás, dackorszak, ilyenek, de aztán a pelus tartalma is egyre durvábbá vált, meg Veronika is hányással kezdte a szombat reggelt, majd vízszintesen, teljesen legyengülve folytatta, én is a budin vagy ágyban fekve töltöttem a hétvégét, sőt az apjuk is követett bennünket kis fáziskéséssel, miután nagymellénnyel kifejtette, hogy ő ilyen f.szságokat SOHA nem szokott elkapni, szóval szépen sorban budinak- és ágynak esett az egész család.

Kajára mostanában nem sokat költünk, főzni sem kell, tök gazdaságos.

Házi-úr

Aztán csak lett nekünk játék-fűnyírónk és vele két óra önfeledt nyugalmunk, mert Marci megragadta az eszközt és hosszú-hosszú ideig csak tolta és tolta, és boldog volt, és nyírta a füvet fáradhatatlanul, és csak 20 perc után esett ki először a fűnyíró kereke, aztán percenként, de láttuk, hogy a boltba visszavinni reménytelen vállalkozás lenne, hacsak a gyerekkel együtt nem, mivel hozzánőtt, így az apja egy öngyújtó segítségével megfröccsöntötte a készséget, és már semmi sem árnyékolta be a boldogságot:



És amikor elfáradt a melóban, Márton bátyám lepihent úgy falusiasan gumicsizsmában:



Amúgy is elég házias a fiam, mire észbekapok, kipakolja a mosogatógépet (evőeszközöket a helyére! na jó, a fiókba.), tereget, porszívózik, beállítja a mosógépet, a sütőt, kikapcsolja a számítógépet, hogy ne fogyasszunk feleslegesen áramot, tésztát gyúr, aztán nyersen megeszi, ilyenek. Már látom, jó dolgom lesz nekem pár év múlva.

Közlemény

Kérem, hogy aki elvitte a nyugodt, békés, kiegyensúlyozott, jól evő, jól alvó, vidám fiamat, és itt hagyott helyette egy hisztis, rossz kedvű, étvágytalan, százszor ordítva ébredős, de amúgy nagyon cuki kisfiút, azonnal jelentkezzen!

Az eredeti állapot visszaállításáért mindenféle áldozatra készen állunk, ellenkező esetben hamarosan kötelet fonunk és a kardunkba dőlünk.

Fű

Mi vagyunk azok, akik nyírjuk a füvet ha kell, ha nem. Marci rákattant a fűnyíróra, tologatja, szeretgeti, reggelente nézi a füvet, hogy milyen nagy és lehetne már nyírni, tegnap egész nap a pincében tartózkodott, ahol a fűnyíró is, és tolta, ráncigálta, húzgálta a készséget lelkesen, mire könnyelműen beigértem egy játék fűnyírót mára, aminek már akkor is látszott, hogy óriási hiányosságai vannak, mivel nem zúg és a fűben se tesz kárt, viszont tologatható és ronda, az apját meggyőztem, hogy a boldogságunkhoz már csak az hiányzik, de az nagyon, így aztán szegény embör éjfélkor feltúrta az egész teszkót, de játékfűnyírót nem talált, így esett, hogy Marci igazival nyírta a füvet, persze szigorú szülői felügyelet mellett.



És szerelte is, mikor arra került sor:



Amúgy meg egy vagány csávó, ezt mindenki láthatja:



Én meg ügyes vagyok, mert fél év után sikerült képeket tenni a szövegbe. Különbözőeket.

Nem tahaó, nem tente

A tavasszal együtt beköszöntött a dackorszak, igaz, annak egy roppant finomított formája, örülök is nagyon, meg sokat röhögünk is, mert az ellenkezés a szavak szintjén marad hálistennek, így aztán minden második mondat nem-mel kezdődik akkor is, ha amúgy igen. Az esti fürdés után mondókaszerűen jön a nemtahaó, nemtente, ami egyértelműen azt jelenti, hogy Marci nem kér kakaót és aludni sem hajlandó, de azért persze megissza a kakaót és utána el is alszik egyszer csak, mi azért megfutjuk a szokásos köröket:

- Nem kérsz kakaót?

- Nem tahaó, nem tente!

- Rendben, akkor nem csinálok kakaót. (közben kakaót készít)

- Nem tahaó, nem tente!

- Kérsz kakaót? (kakaóval közelít)

- Kérsz!

- Itt van. (kakaót odavisz)

- Nem tahaó, nem tente!

- Nem kérsz? (kakaó letesz)

- Kérsz!!! (kakaó megisz)

Amúgy egyébként normálisak vagyunk. A párbeszédeink is azok szoktak lenni. Egyébként.

És minden így megy: nem, nem, nem, aztán persze csináljuk, ahogy eddig.

- Marci, megyünk Annáékhoz játszani!

- Jóóóónem! Anna nem!

- De hát játszani megyünk, ott lesz a többi gyerek is.

- Nem!

és hozza a ruháit, hogy öltözzünk már, toporog a kocsi mellett, hogy induljunk már, és közben motyogja: Anna nem, autó nem, motoj nem, játszani nem.

Logikus, nem?