A tavasszal együtt beköszöntött a dackorszak, igaz, annak egy roppant finomított formája, örülök is nagyon, meg sokat röhögünk is, mert az ellenkezés a szavak szintjén marad hálistennek, így aztán minden második mondat nem-mel kezdődik akkor is, ha amúgy igen. Az esti fürdés után mondókaszerűen jön a nemtahaó, nemtente, ami egyértelműen azt jelenti, hogy Marci nem kér kakaót és aludni sem hajlandó, de azért persze megissza a kakaót és utána el is alszik egyszer csak, mi azért megfutjuk a szokásos köröket:
- Nem kérsz kakaót?
- Nem tahaó, nem tente!
- Rendben, akkor nem csinálok kakaót. (közben kakaót készít)
- Nem tahaó, nem tente!
- Kérsz kakaót? (kakaóval közelít)
- Kérsz!
- Itt van. (kakaót odavisz)
- Nem tahaó, nem tente!
- Nem kérsz? (kakaó letesz)
- Kérsz!!! (kakaó megisz)
Amúgy egyébként normálisak vagyunk. A párbeszédeink is azok szoktak lenni. Egyébként.
És minden így megy: nem, nem, nem, aztán persze csináljuk, ahogy eddig.
- Marci, megyünk Annáékhoz játszani!
- Jóóóónem! Anna nem!
- De hát játszani megyünk, ott lesz a többi gyerek is.
- Nem!
és hozza a ruháit, hogy öltözzünk már, toporog a kocsi mellett, hogy induljunk már, és közben motyogja: Anna nem, autó nem, motoj nem, játszani nem.
Logikus, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése