Nem vagyok egy bioanya. Nem is leszek. Próbálkozom persze nagyjából kiiktatni az étrendünkből a szemetet, de az meg már milyen, hogy csoki nélkül élni? Vagy pattogatott kukorica nélkül? Oké, házi a kenyér (barna! magos!), itthoni a kence a tetejére, gombából készül a kefír, itthon készült kaját, sütit eszünk, de nem lehet kikerülni a virslit, a májkrémet. Nincs kertecskénk, nem termelünk zöldséget, de azért a gyümölcsöket szezonban esszük, nem is vagyunk kíváncsiak a februári dinnye ízére. És ebbe a rendszerbe gyönyörűen beilleszkedett Marci is, nem tiltakozik holmi magok ellen a kenyerében (mint például Veronika), nem undorodik a házi kefírtől (mint például Veronika), lelkesen gyűri befelé az itthon kutyult sajt- és vajkrémeket (nem úgy, mint Veronika), a konyhában toporogva várja, hogy kisüljön a süti (nem úgy, mint Veronika, aki borzongva fordítja el a fejét a Pavlovatorta látványától, meg sem kóstolja a Rákóczi túróst, rosszul van habcsókos kalácstól, undorodik a Sportszelettől, viszont két pofára tolja a teszkós kábelt).
Szóval Marcival könnyű, mindent jóízűen eszik (kivéve a főzeléket), Veronikával viszont nehéz, szinte semmit nem eszik jóízűen (főzeléket sem), amit én normális kajának tartok. Néha kifakad, hogy miért nem főzök én olyanokat, amiket szeret, erre én is kifakadok, hogy miért nem szereti azokat, amiket főzök, elvégre nem ehetünk hétszámra nudlit, sajtos tésztát és teszkós kábelt (olyat meg még főzni se tudok), szóval az álláspontok igen nehezen közelednek, bár néha találkoznak a húsleves és a sült csirkecomb fölött.
Marci addig is boldogan tolja befelé a házi majonézt, a gumihusit (csirkezúza a levesből), a tésztákat, savanyúkat, és teljesen elégedett, ha a napi betevő hideg nyalókáját (pisztáciás jégkrém) haladék nélkül megkapja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése