Egy magyar úr már napokkal korábban készül a mulatságra, tudja, hogy lesz utazás, Balaton, esküvő, menyasszony, fel is készül rendesen a nagy eseményre, könyvekből, fényképekből informálódik (jobb híján az anyja menyasszonyi képeit nézegeti, felismeri a nagybátyját, az autót, hosszan csodálja a nagyapját, a mostani menyasszonyunkról, aki akkor még csitri koszorúslány volt, kijelenti, hogy Verinata, és nem hagyja magát meggyőzni, hogy nem, örül a kamaszkinézetű apjának, és lazán átsiklik a fehér ruhás anyja fölött), napokkal indulás előtt már sorolja, hogy micsoda élmények várnak rá: pancsi, nagyBalaton, Levi papa.
A készülődést, pakolást, reggeli őrületet rezignáltan tűri, a négyórás utazást is elviseli, hogy aztán érkezés után belevesse magát az élvezetekbe, jöhet 4 önfeledt nap fürdéssel, Levi papával, nagyival, dédivel, nagybácsikkal, nagynénivel, kell ennél több egy kétévesnek? (Azért tegyük gyorsan hozzá, a nagykorúak is élvezték a helyzetet: luxuskéró, medence az udvaron, virágtenger mindenhol, jó társaság, pálinka, viszki, sör, rántott hús a hűtőben, kell ennél több a sokévesnek?)
A magyar úr lubickolt a népszerűségben és a medencében, ruhástól gázolt a Balatonba, óránként kapott Pez cukrot, motorozott, jókat aludt, hajnalban ébresztette a lustákat, mindig kerített magának alkalmas bébiszittert, akit gyeje, mutatok vajamit! felszólítással szórakoztatott, szóval jó vót!
A nagy napon alkalomhoz illően felöltözött (a fehér ing hátán lévő oroszlán sokat dobott az öltözékén), a nővére gyönyörű habcsókruháját lenéző pillantással illette, megadóan tűrte a forróságot, a kocsiba való be- majd kituszkolást, a templomban megcsodálta a bácsikat a falon, hangosan kommentálta az eseményeket, majd rövid időn belül elhagyta a helyszínt, hogy tűző napon, rekkenő hőségben ugrándozzon a templomlépcsőn, ellenállva mindenféle rábeszélésnek, miszerint odabent legalább nem kapnánk hőgutát.
A kastélykertben már mezítláb futkározott, idegen bácsik lábára lépett, szökőkutazott, bepillantott a polgári szertartásra is a Tükörterembe, ahol a tanúk után ő is bevonult természetesen ritmusra lépegetve, mint a nagyok, megállapította, hogy a kovácsolt vas lépcsőkorlát poros, amire az akkor még kint várakozó anyakönyvvezető is rábólintott (monnyuk nem túl lelkesen), bent komótosan helyet foglalt a széken és jó hangosan megkérdezte a tanúk aláírásakor, hogy apa mit rajzol, mindezt romantikus zenei aláfestéssel, meg azt is, hogy Jobi micsináj, mert Robi épp vőlegény mivoltában húzta a gyűrűt, szóval aranyos volt és érdeklődő, és roppant észen kellett lenni, hogy a főszerepet ne orozza el a menyasszony és a vőlegény elől.
Az esti mulatságon aztán már igazán elemében érezte magát, evett, amikor kellett, elkerekedett szemekkel nézte a táncoló felnőtteket, főleg amikor a kör közepére került, dobálta a puszikat, sétált az alkalmi bébiszitterekkel, majd 11 körül elaludt az apja vállán, folytatta az alvást a kocsiban, végül 2 körül végre bekerült a saját ágyába, hogy reggel fél 8-kor ébresszen mindenkit mintha mi sem történt volna. Na, ez mondjuk nem vót jó!
És mindezalatt Veronika koszorúslányként élvezte a nagy napot, mindennel elégedett volt (nem!), tetszett a haja úgy, ahogy megcsináltam (nem!), nem volt melege a nagy ruhában (de!), nem vakarta ki a szúnyogcsípéseit úgy, hogy még a habcsókcucc is véres lett (de!), jókedvűen pózolt a fényképezőgép előtt (ja!). Íme:
Amúgy a csodaszép koszorúslányunk árnyékként követte a menyasszonyt, amit nem is csodálok, mert ilyen szépet ritkán lát az ember, tevékenyen részt vett az előkészületekeben és az utómunkákban, ott volt mindenhol, ahol történések voltak (ruhapróba, teszkózás, fényképválogatás), a lagziban reggel 5-ig kitartott, táncolt, barátnőzött, szúnyogcsípést vakart, és hétfőn könnyes szemmel ült be a kocsiba, hiába vigasztaltuk a további nyári programok ígéretével, semmit nem ér az egész rajongott nagynénje (most már újasszony!) nélkül.
Soha rosszabb nyárköszöntőt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése