Marci-szösszenet

Tudod micsinál hómap Maarci? Elmegy hómap Arcsi mamához és beugr a naagy, fetete Balatonba, és beviszi Maarci a fűnyíjót a víízbe.

Messziről gyerekhangok: Kik szónak nekem?

Valaki füvet nyír a szomszédban: A, ki lenyíjja a füvemet?

Marci: Van jepüjős bogár?

Én: Cserebogár?

Marci: Iden, csebogáj.

Én: Nincs ilyenkor cserebogár.

Marci: Majd Marci vesz a bótba, a nagy bótba. Az nem be van zárva most.

Marciszótár

Jemenni: a menni főnévi igenév igekötős változata, ált. felszólító, sőt parancsoló módban használatos jellemzően hajnali fél 8-kor, amikor megpróbáljuk Marcit további szendergésre, csendes fekvésre, reggeli pihengetésre bírni legalább addig, míg magunkat valahogy összekaparjuk. Esélyünk sincs. Erre a felszólításra azonnal és késedelem nélkül tápászkodni kell és húzni lefelé a csíkot, kezdődik az ÉLET. Monnyuk igen kellemetlen, amikor a fenti utasítás 6-kor hangzik el.

Marci úsz, esz, isz, álmod, ugr, hintáz: az ikes igék sajátos használata figyelhető meg, bár újabban már nem egyszer válaszolta a micsinász kérdésre azt, hogy eszeM vagy játszoM, és én erre nagyon büszke vagyok.

Jó víz ez: nálunk minden víz jó, lehet az a medencében, fürdőkádban, esővizes hordóban, pohárban vagy pocsolyában. De hát egy leendő olimpikon-pólósnak kell is szeretni a vizet.

Ez jó vóót: minden huncutság jó vóót.

Ejinnen onnan: jelentése: Takarodj innen, te majom, és hagyjál nyugodtan turkálni a hűtőben /könyvespolcon /ceruzák között /méregdrága krémekben stb.

Nagy fetete pezcukoj/tojta/Levipapa stb.: ami igazán értékes és vonzó Marci számára, az mind naaagy és fetete.

Met Vejinata, met Majci, met apa, met anya: így néz ki a Marci-féle felsorolás.

Xy óvan?: természetesen mindig azt keresi, aki épp nem tartózkodik a látómezejében.

Bezájni Majcit: az esti altatási szertartás részeként az altató személyzet Marci mellé fekszik és átöleli, azaz bezárja. Ha mégsem, akkor jön a felszólítás.

Íd: jelentése így, és mutatja is, mi meg röhögünk.

Van egy olyan szokása is, hogy visszakérdez, pl. ha mondjuk neki, hogy holnap megyünk autóval a városba, akkor kérdez: Hómap? Autóvaj? Vájosba?

Ha hazajön valaki: Apa/anya/Vejinata te mit hoztál Marcinak? Nyalókát hoztál Marcinak?

Van hogy játszik itt-ott, az udvaron, szobában, bárhol, aztán odaszalad hozzánk, és a képünkbe kiáltja, hogy újinta, vanond vagy pezcukoj vagy nyajóka, aztán gyorsan elrobog, ezzel készít fel bennünket arra, hogy a köv. félórában mi ellen kell küzdenünk.

Amikor elvégzi a nagydolgát, azonnal közli is, és azt is, hogy nem vehetjük ki, és ehhez keményen tartja is magát.

És mesél is, hosszan, értelmesen. Elmeséli pl. a Vakondot, vagy hogy mit játszottak Veronikával, mi volt a vidámparkban, és azt is, hogy holnap megy a Balatonhoz fürödni meg hajókázni, szóval vetíteni is tud.

Magáról még sokszor beszél egyes szám harmadik személyben, de már egyre többször használja az én-t, olyankor viszont mindenhová odabiggyeszti.

Szejetni/csitizni/puszíni Majcit: felszólítás a keringőre.

Apa jó, anya nem jó vagy fordítva, attól függ a király úri kedve hogy diktálja.

Ha rosszat csinál, akkor apa és anya szomorú, Marci ezt roppant nehezen viseli és kérdezget:Apa nem szomojú? Anya nem szomojú? Ha mondjuk neki, hogy de bizony még szomorú, mert ezt és ezt csináltad, akkor követeli, hogy Apa/anya nem szomojú! Nevetni! Jendesen nevetni!És akkor rendesen nevetünk.

Ezet, azot: jelentése: ezt, azt, pl. Én ezet meeszem. És megeszi.

Nyüzsög

Tegnap eljutottam arra a szintre, mikor a kezeimet összetéve könyörögtem Marcinak, hogy ugyan fogja már be a száját úgy két-három percre, mert menten megőrülök, annyit beszél ugyanis, hogy se gondolkodni, se telefonálni, de még pár mondatot váltani se lehet mellette, ezért ha sürgős töprengenivalóm van (mint például tegnap délután, amikoris az elveszett pénztárcámon - benne MINDEN irattal és nulla pénzzel, viszont bankkártyával - kellett agyalnom, amit 3 napja láttam utóljára), kénytelen vagyok elvonulni a budiba és magamra zárni az ajtót, hogy perceken belül égtelen dörömbölésre és ajtórugdosásra ocsúdjak, a telefonálás is valahogy így zajlik, ha pedig az apjával akarok valamit megbeszélni, (lévén ketten nem férünk el a budiban) akkor megpróbáljuk túlkiabálni a gyereket, aki emiatt még hangosabban mondja a magáét...

Amúgy is elszaladt vele mostanság a ló, kicsit be kell keményítenünk, túl sok a kicsicukor, a vakond és a hiszti, ennek folyományaként elég sok időt tölt a járókában nevelési célzattal. Persze, persze mi, felnőttek is hibásak vagyunk, de alattunk leszakadna a járóka.

A hétvégi Tisza - Marci találkozó viszont szenzációs volt: partról őrült módjára berohanni a vízbe, hasravágódni, és örülni, mikor a résen lévő felnőtt kihúz a víz alól, ezt ismételni órákon keresztül, amikor a felnőttnek már megmerevedik a nyaka és kocsányon lóg a szeme az állandó figyeléstől. Hát valahogy így.

Megyen a hegyen a turista

Az úgy volt, hogy a keresztfiam szülinapjára különleges helyszínt talált az apja, és két remekbeszabott torta elfogyasztása után kollektívan felvonultunk a Hegyre. Vittük az egész konyhát is természetesen, mert a nyársaláshoz bizony szükségeltetik ezmegaz. Normális turista a Hegyre csakis gyalog megy, hátizsákkal a hátán, élvezve a természetet, hallgatva az erdő csendjét. A kevésbé normális turisták két kocsival vágnak neki a turistaútnak, melyből az egyik kissé mezei példány, így aztán a Hegy aljában maradt, hogy a Naagy Fekete Autó kétszer fordulva felszállítsa a népes társaságot és a kétcsomagtartónyi cuccot. Odafent aztán pontosan úgy viselkedtünk, mint a rendes turisták, hangunk elakadt az elénk táruló látványtól (a gyerekeké persze nem), távcsővel beazonosítottuk városunk nevezetes épületeit, úgymint teszkó, keresztanyu háza, ipari park, kígyót kerestünk, lepkét kergettünk, kitárgyaltuk a siklóernyős és sárkányrepülős merészeket, csodálkoztunk az elszánt tájfutókon (hegynek fel 40 fokban), és persze nyársaltunk. Isteni volt. A bátrabbak megmászták a kilátót (brrr), a gyávábbak csak a feléig jutottak, a lusták lent maradtak. A kétévesek is remekül szórakoztatták egymást, beszélgettek (ezen kellett röhögni), darazsakat bámultak, ettek, ittak, de leginkább a kocsiban élvezték az életet, elcsavargattak mindent, amit lehetett, bekapcsolták az összes ketyerét, megnyomtak minden gombot, és eltökítettek minden kulcsot. Ez utóbbival este nyolckor szembesültünk, de hosszas elemlámpás kutakodás után aki keresett, az talált, hálistennek, így aztán minden jó, ha a vége jó.

Amúgy tényleg nagyon szuper volt.

Nem buli

Terror van nálunk és cenzúra, az apjuk az asztalra csapott, és nyomatékosan megkért, hogy ne írjak a hétvégi buliról, mert a blog már csak az állandó bulik rögzítésére alacsonyodott, és ez tűrhetetlen. Így aztán nem írom le, hogy szombaton délután hány gyerek és hány felnőtt tombolt a teraszon a vízben, hogy mikorra készült el a paprikáskrumpli, hány kommandós szállta meg az udvarunkat, hogyan mulatnak a kétévesek, hogy mi van akkor, ha nem a szobatiszta hat a pelusosra, ahogy reméltük, hanem fordítva, hogy hány gyerek esett le éjszaka az ágyról, hogy hogyan került extraszűz olivaolaj a kolbásszal töltött malachúsra, hogy hová lett egy tepsi szilvás-marcipános lepény, két tepsi kobuci, egy halom kakaós csiga és túrós batyu, hogy hogy került macskaszar a tárolóba, hogy milyen korszakalkotó nevelési elveket dolgoztunk ki a sógornőmmel úgy, hogy nincs is nálunk a bölcsek köve, és hogy ezeket az elveket hogyan nem tudtuk már másnap sem átültetni a gyarorlatba, hogy mi miért nem megyünk vezérfonalazni, meg ilyenek.

Leírhatom viszont azt, hogy Marci kissé akaratos, így a napok nagy részében tojásokon egyensúlyozunk, míg a sok NEM-ből végül kikerekedik egy IGEN, próbáljuk kicselezni a hisztiket, de van, amikor nem sikerül, és olyankor olyan elkeseredett zokogásba kezd a fiú, hogy a szívnek meg kell szakadni, ja és milyen már, hogy a pelus tartalmát MINDIG meg kell neki mutatni! Pfujj!

Kis nyári ezmegaz

Nnna, azé történnek ám a dolgok.

Amikor Euramék hazatértek a nyaralásból annyira örültünk és ünnepeltünk a teraszon, hogy majdnem lett egy kutyánk, de mivel mi soha nem akartunk kutyát, ezért másnap már nem annyira örülve vért szenvedtünk, mire kapun kívülre tessékeltük, hogy aztán visszatérjen mindig valahol, és gyanútlanul bukjunk fel benne a pincelépcsőn, aztán szerencsésen megtaláltuk a rést a pajzson, illetve a kerítésen, amit az apjuk ügyesen befoltozott, így végül csak kiraktuk a kutyát (amit előző este még őzpörkölttel (!) etettünk, mert igencsak jó kedvünk volt, aztán miért ne legyen neki is). Marci kicsit sajnálta, mert azért szép kutya volt.

Aztán az apjukkal kettesben elhúztunk a Völgybe négy napra, amilyet nem is csináltunk már kitudjamióta, mármint hogy kettesben, mert a Völgyben három évvel ezelőtt is voltunk hármasban, és épp ott beszéltük meg, hogy ha már két év küzdelem után nem jön a kistesó, akkor oké, elfogadjuk, egy gyerekkel is élet az élet, mi egy ilyen család leszünk. Egy hónap múlva derült ki, hogy mégsem. Persze a szép emlékek felelevenítésén kívül még igen sok mindent csináltunk, de az nem tartozik ide. A gyerekek közben a nagyszülőkkel érezték nagyon jól magukat, mikor hazaértünk Marci csak kicsit büntetett bennünket, pár óráig nem adott puszit, nem fogadott szót, a papáját kereste, meg ilyenek.

A hétvégi ereszdelahajam eredetileg gyerekmentesre volt szervezve (nem mi szerveztük), hogy aztán 8 gyerek tomboljon Euramék nagymedencéjében, majd óriásira nyílt szemekkel bámulja, ahogy 19 felnőtt szórakoztatja őket, a komoly és meglett apukák vadállat módjára dobálták egymást ruhástól a vízbe, miközben az anyukák szemérmetlenül röhögtek. A jófajta menüt mi szolgáltattuk az apjukkal learatva minden dicsőséget. Marci tündéri volt, mindenkivel beszélgetett, mindenkinek az ölébe ült, sétáltatták, hurcolászták, mondhatni kézről-kézre járt, nem sok bajom volt vele. Aztán hallgattuk, hogy milyen nyugodt, milyen jó kisfiú, nem sír, nem hisztizik, és valóban olyan volt akkor, aztán mihelyt hazajöttünk (a szomszédból) máris folytatódott ezerrel a dackorszak-hard, mindenre kivétel nélkül a NEM az első reakció, sőt a második is, így aztán teljesen tudathasadásos állapotba kerülve arról szoktuk őt meggyőzni, hogy NEM akarjuk kicserélni a pelust, NEM adunk neki vacsorát, NEM fekhet az ágyába, így valamennyire működik a dolog.

A másnapi afterparti legalább olyan mozgalmasra sikeredett, mint a buli, már 10 gyerek, medence, kaja stb., monnyuk vízbedobálás már nem volt. Este Marci megtalálta és fondorlatos módon becsempészte a szobába Veronika méregdrága ecsetelőkrémjét...

A medencénk meg persze kilyukadt, kellett nekem itt a szomszédokat emlegetnem a nagykéssel (na, jó, akkor emlegetnék holmi VW Passátot is, újat, nagyot feketét, na!), szóval nem vészesen, de folyamatosan engedi a vizet, szerencsére ez az élvezeti értékéből semmit nem von le, én söprögetek és ragasztok szünet nélkül, Marci pedig:

Mikor pedig megtelt a medence, elkezdett vadul szórakozni.