Nnna, azé történnek ám a dolgok.
Amikor Euramék hazatértek a nyaralásból annyira örültünk és ünnepeltünk a teraszon, hogy majdnem lett egy kutyánk, de mivel mi soha nem akartunk kutyát, ezért másnap már nem annyira örülve vért szenvedtünk, mire kapun kívülre tessékeltük, hogy aztán visszatérjen mindig valahol, és gyanútlanul bukjunk fel benne a pincelépcsőn, aztán szerencsésen megtaláltuk a rést a pajzson, illetve a kerítésen, amit az apjuk ügyesen befoltozott, így végül csak kiraktuk a kutyát (amit előző este még őzpörkölttel (!) etettünk, mert igencsak jó kedvünk volt, aztán miért ne legyen neki is). Marci kicsit sajnálta, mert azért szép kutya volt.
Aztán az apjukkal kettesben elhúztunk a Völgybe négy napra, amilyet nem is csináltunk már kitudjamióta, mármint hogy kettesben, mert a Völgyben három évvel ezelőtt is voltunk hármasban, és épp ott beszéltük meg, hogy ha már két év küzdelem után nem jön a kistesó, akkor oké, elfogadjuk, egy gyerekkel is élet az élet, mi egy ilyen család leszünk. Egy hónap múlva derült ki, hogy mégsem. Persze a szép emlékek felelevenítésén kívül még igen sok mindent csináltunk, de az nem tartozik ide. A gyerekek közben a nagyszülőkkel érezték nagyon jól magukat, mikor hazaértünk Marci csak kicsit büntetett bennünket, pár óráig nem adott puszit, nem fogadott szót, a papáját kereste, meg ilyenek.
A hétvégi ereszdelahajam eredetileg gyerekmentesre volt szervezve (nem mi szerveztük), hogy aztán 8 gyerek tomboljon Euramék nagymedencéjében, majd óriásira nyílt szemekkel bámulja, ahogy 19 felnőtt szórakoztatja őket, a komoly és meglett apukák vadállat módjára dobálták egymást ruhástól a vízbe, miközben az anyukák szemérmetlenül röhögtek. A jófajta menüt mi szolgáltattuk az apjukkal learatva minden dicsőséget. Marci tündéri volt, mindenkivel beszélgetett, mindenkinek az ölébe ült, sétáltatták, hurcolászták, mondhatni kézről-kézre járt, nem sok bajom volt vele. Aztán hallgattuk, hogy milyen nyugodt, milyen jó kisfiú, nem sír, nem hisztizik, és valóban olyan volt akkor, aztán mihelyt hazajöttünk (a szomszédból) máris folytatódott ezerrel a dackorszak-hard, mindenre kivétel nélkül a NEM az első reakció, sőt a második is, így aztán teljesen tudathasadásos állapotba kerülve arról szoktuk őt meggyőzni, hogy NEM akarjuk kicserélni a pelust, NEM adunk neki vacsorát, NEM fekhet az ágyába, így valamennyire működik a dolog.
A másnapi afterparti legalább olyan mozgalmasra sikeredett, mint a buli, már 10 gyerek, medence, kaja stb., monnyuk vízbedobálás már nem volt. Este Marci megtalálta és fondorlatos módon becsempészte a szobába Veronika méregdrága ecsetelőkrémjét...
A medencénk meg persze kilyukadt, kellett nekem itt a szomszédokat emlegetnem a nagykéssel (na, jó, akkor emlegetnék holmi VW Passátot is, újat, nagyot feketét, na!), szóval nem vészesen, de folyamatosan engedi a vizet, szerencsére ez az élvezeti értékéből semmit nem von le, én söprögetek és ragasztok szünet nélkül, Marci pedig:
Mikor pedig megtelt a medence, elkezdett vadul szórakozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése