Terror van nálunk és cenzúra, az apjuk az asztalra csapott, és nyomatékosan megkért, hogy ne írjak a hétvégi buliról, mert a blog már csak az állandó bulik rögzítésére alacsonyodott, és ez tűrhetetlen. Így aztán nem írom le, hogy szombaton délután hány gyerek és hány felnőtt tombolt a teraszon a vízben, hogy mikorra készült el a paprikáskrumpli, hány kommandós szállta meg az udvarunkat, hogyan mulatnak a kétévesek, hogy mi van akkor, ha nem a szobatiszta hat a pelusosra, ahogy reméltük, hanem fordítva, hogy hány gyerek esett le éjszaka az ágyról, hogy hogyan került extraszűz olivaolaj a kolbásszal töltött malachúsra, hogy hová lett egy tepsi szilvás-marcipános lepény, két tepsi kobuci, egy halom kakaós csiga és túrós batyu, hogy hogy került macskaszar a tárolóba, hogy milyen korszakalkotó nevelési elveket dolgoztunk ki a sógornőmmel úgy, hogy nincs is nálunk a bölcsek köve, és hogy ezeket az elveket hogyan nem tudtuk már másnap sem átültetni a gyarorlatba, hogy mi miért nem megyünk vezérfonalazni, meg ilyenek.
Leírhatom viszont azt, hogy Marci kissé akaratos, így a napok nagy részében tojásokon egyensúlyozunk, míg a sok NEM-ből végül kikerekedik egy IGEN, próbáljuk kicselezni a hisztiket, de van, amikor nem sikerül, és olyankor olyan elkeseredett zokogásba kezd a fiú, hogy a szívnek meg kell szakadni, ja és milyen már, hogy a pelus tartalmát MINDIG meg kell neki mutatni! Pfujj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése