Mi ütött?

A nagy (8 és fél éves!) miért hisztizik minden reggel, amikor meglátja a kikészített ruháit? Miért bő minden póló, vagy ha nem bő, akkor nagy a kivágása, nincs mintája, van mintája, rövid, hosszú, csúnya, túl szép? Miért nagy minden zokni? Miért kényelmetlen minden nadrág? Miért kell ezt minden reggel üvöltve, bőgve, tombolva, ruhákat szaggatva közölni? Miért nem hagyja abba egy idő után? Miért sétálok bele a csapdába rendszeresen, kikészítve újabb ruhadarabokat, amik szintén kicsik, nagyok, csúnyák stb.?

A kicsi miért kapcsolgatja örökké a számítógépet, mikor ezerszer elmondtuk, hogy nem szabad? Miért nem használ a járóka-bünti? Miért ígéri meg bőgve, hogy soha többet, amikor legközelebb megint? Oké, most legalább Elmót odaültette a gép elé, hogy ő volt, és ezen nagyon kellett röhögni, de akkor is!

Próbálkozom

Képet akarok beszúrni a szövegbe.

Valahová.

Különbözőeket.

Na, azt meg hogy?

Végre

És akkor most, hogy végre itt a tavasz (nyár?):

- egész nap nyitva a bejárati ajtó, mindenki szabadon jön és megy, sajnos a macska is, pedig néhány jól irányzott rúgással már próbáltuk megnevelni, de csak annyit értünk el vele, hogy Marci eltanulta a mozdulatot és rendszeresen hanyatt esik a nagy macskarugdosásban, de az a dög Nyaú ugyanúgy bejárkál,

- Marci egész nap kint van az udvaron, koszos, maszatos, a keze fekete, mint a föld, és egy totál boldog kisgyerek benyomását kelti,

- napok óta túrom a szekrényeket, téli gönc el, nyári cucc elő, kinőtt ruha szortíroz, kifogyott ruha eltüntet, "már majdnem jó"-ruha készenlétben,

- lassan fűnyírás, mégiscsak jobb, mint a hókotrás,

- virágba borultak a fák (igen, itt még csak most), ez valami gyönyörű,

- kilószámra esszük a retket és a zöldhagymát, dekaszámra az epret, amiről nem akarom tudni, hogy honnan van,

- végre elültettük a virágokat, és Marci legalább élvezte,

- Veronika állandó tartózkodási helye a meggyfa, esetleg a szomszéd udvar,

- két hónapra előre be van táblázva minden hétvége szabadtéri (nyársalós /bográcsozós /grillezős) programokkal,

- nincs kinti és benti cipő, nem kell dzseki, sapka, bár a kesztyű-kérdés állandóan napirenden van, minden reggel el kell magyaráznom, hogy azért nem veszünk kesztyűt, mert nincs hó, és azért nincs hó, mert tavasz van és jó idő, így aztán szánkózni sem fogunk ma,

- elég gyakran kerül "fekete hús" az asztalra, mert az apjuk grillezési tudománya még hagy némi kívánnivalót maga után,

- a tavaszi udvartakarítás keretében egy egész konténer szemetet vitettünk el pincéből, padlásról, ház mögül, és ettől sokkal jobban érezzük magunkat, pedig elég sokat dilemmáztunk egy-egy törött fülű bögre, soha nem használt játékautomata (!), ezeréves vezeték nélküli írógép, bekrepált videómagnó, kihajított WCkagyló, valamirejólesz befőttesüvegek fölött,

- a család leggyakrabban forgatott könyve a Búvár zsebkönyvek közül a Bogarak, melynek segítségével próbáljuk beazonosítani a Marci által talált legújabb jószágot, amúgy is erős a gyanúm, hogy nem történész lesz ebből a gyerekből, hanem bogarász, tekintve hogy állandóan bogarakat gyűjt, hurcolász, kerget, igaz most is kalciumot itatok vele éppen, az iménti darázscsípést enyhítendő, merthogy a természet közelsége azért tartogat némi meglepetést is.

Szóval végre, hogy itt a tavasz, süt a nap, 25 fok van, meg minden.

Pumukli

Asszem ránk férne egy kis fodrászkodás.

Spontán hétvége

Elég nyüzsgősek mostanság a hétvégéink, és akkor még finoman fogalmaztam. Ha semmit sem tervezünk, akkor is becsúszik egy kis spontán buli, váratlan pezsgőzés, kiszámíthatatlan gyereksereg, mint ahogy történt most is, amikor a pénteki Marciköszöntésből nálunk maradtak az unokatesók, így az öcsémék egy gyerekkel távoztak, mi pedig néggyel vágtunk neki a hétvégének. Nem is volt semmi gond, bandáztak, játszottak, csak egyszer hangzott el a sohatöbbénemjövökide, amikor egy labda hangosan és rossz helyre csapódott, és S morogva mondta a magáét belegázolva ezzel a nagyobbik fiú lelkébe, de aztán gyorsan elült a vihar. Másnap a fiúkat hazafuvaroztam, Veronikát pedig egy szülinapi zsúrra, ahonnan a vége előtt távoztunk, mert egy másik csajos buliba is hivatalosak voltunk, meghúzgáltuk tehát az ötéves fülét, majd pezsgőzésre invitáltuk a szülinapos anyukáját, mégiscsak ő volt annak az 5 évvel ezelőtti napnak a másik főszereplője, és persze az apukát is, aki nélkül nem jöhetett volna létre az esemény. Mire észbe kaptunk, egyre többen voltunk, és ismét nálunk ragadt két gyerek éjszakai szállásra, mit nekünk..., vasárnap pedig érkezett a ritkán látott nagyapa.

Mindeközben Marci tündéri volt, élvezte a nyüzsgést, örült mindenkinek, bámulva nézte a nagyokat és lelkesen utánozta is őket, imádattal követte a papáját, mindenről beszámolt, csak egyszer szökött el az udvarról (röpke szívinfarktus), jókat evett, jókat aludt, és végre az időjárás is megemberelte magát. Kell ennél több?

A rendszer

Tény, hogy a kisgyerekek életében kell a rendszeresség, mint ahogy a miénkben van is, de az is tény, hogy leggyorsabban a hülyeség válik rendszerré, például a jepülőjobban, azaz a dzsémszbondos filmből a robbanós léghajó-jelenet, amit minden reggel, tehát rendszeresen kell megnézni minimum kétszer.

Újabban a két gyerek egymás mellett alszik a MI hálószobánkban, a MI franciaágyunkon, Marci ugyan mindig is ott aludt (mi pedig a vendégszobában), de most Veronika is átcuccolt, meg nekem is kényelmesebb, hogy egyszerre mesélek a kettőnek, nem kell otthagynom a felháborodott kicsit arra a 10 percre, míg a nagy is megkapja az esti meseadagját, így aztán volt az ágyban közös hancúr, közös aluggyatokmá, és hajnali 6-kor közös ébredés is, ami Marcinál már megszokott, de Veronika még alhatott volna fél órát.

Rendszerré vált a reggeli hiszti is, amire már rezignáltan legyintünk, és megpróbáljuk gyorsan elaltatni a fiút, hogy minél előbb pótolja azt, ami a korai kelés miatt kimaradt. Így aztán a délutáni alvás nálunk reggel 8 és 10 között történik, tehát délelőtt rendszeresen nem megyünk sehová.

Amúgy meg rendszeresen esik az eső, fúj a szél, hideg van, de ehhez semmi közöm, és nem is akarok vele azonosulni, bár most, hogy az elmúlt pár órában nem esett, gyorsan ki is raktuk a gyereket az udvarra, aki már most úgy néz ki, mint az iszabbirkó vébé harmadik helyezettje, mert homokozik, de a homokozó is tele van vízzel, amit kimeregettem ugyan, de azért maradt még abban a homokban nedvesség bőven, pedig az apja talált neki valami jó nagy bogarat, és "Itt egy bogár kisfiam, ezzel játsszál!" felkiálltással kivette a sárból, de a bogár valamiért nem akar most játszani, így marad az iszapozás.

Meg ilyenek.

Újmagyar kismama-siralom

Látjátok feleim szümtükhel (milyen szar az idő?) mik vogymuk, isa (esőben ázó) pur es humou vogymuk.

És azonkívül, hogy csak az öngyilkosoknak kedvező az időjárás, ráadásul már kismama se vagyok, maximum kis mama, legalábbis 15 kilóval kisebb, mint januárban, ami már elég látványos, meg juhijj, meg minden, csak ne szakadna örökké az eső. Már negyedik napja vagyok dolgozó nő, aki (két)éves rendes szabadságát tölti, de hát esőben???

Marcibébi életében először töltötte távol tőlünk az éjszakát, sőt rögtön kettőt, és ahogy a telefonban hallottam, remekül érzi magát, nem hiányol minket, imádja a nagyszüleit és viszont, eszik, alszik, játszik, tök jó! Tegnap délelőtt az apjukkal kocsival mentünk A-ból B-be, amikor láttuk Marcit a nagyapjával sétálni kézenfogva, ahogy kell, aztán az első utcánál visszafordultunk és mentünk még egy kört, hogy újra láthassuk a kis törpét, ahogy a papája kezét fogva komolyan sétál, és bezzeg nem rohangál, nem tépi ki magát, és nem gyomlálja a tulipánokat, mint amikor velem van, ettől persze összeszorult a torkunk, meg az eső se esett akkor éppen.

Nem úgy, mint most, mert most esik rendületlenül és reménytelenül, és nem látni az alagút végét, mert már hetek óta esik, és ez így nem tavasz, és kérem a panaszkönyvet!

Kétéves

A kisnyuszink ma ünnepelte a második szülinapját, Isten éltesse sokáig!

Fénykép nem készült, mert a gép mára merült le teljesen és totálisan, természetesen.

Már napok óta készítettük a nagy napra, kérdezgettük, hogy hány éves (ketto és mutatja), meg minden, és ő válaszolt is: tóta, fűű, motoj, mert valamelyik nagyokos (Veronika), aki mindig is híres volt a titoktartásról, már napokkal ezelőtt megsúgta neki, hogy motort kap ajándékba. És valóban. A húsz lábbalhajtós mellé megkapta a huszonegyediket. Mert az kell.

Nagyon örült neki.

Az apjukkal két pálinkával ünnepeltük, hogy két évvel ezelőtt felvágták a hasamat és Piroska helyett egy ilyen jólsikerült legényt vettek ki belőle.

Kulturálatlan programok

Elég pocsék napjain vannak mostanság. Marci nyűgös, akaratos, náthás, köhögős, rosszul alszik, korán kel, álmos, sírós, borul a napirend, rossz az idő, esik folyamatosan, hideg van, nem lehetünk kint egész nap az udvaron, az energiák nagy része a hisztik elhárítására megy el.

A minap kulturális programként városunk nevezetességét, a várat próbáltuk bevenni, ha már a törököknek nem sikerült elsőre, meg aztán itt van a szánkban, mások órákat utaznak, hogy lássák, így nekünk is illik legalább évente egyszer megtekinteni. Persze tekintésről alig volt szó, leginkább Marcit hajkurásztuk, hogy ne menjen a fűre, (mert tilos) ne ássa ki a frissen elültetett virágokat, ne motorozzon alá a várfalról, ne zúgjon le a lépcsőkről, ne tapossa meg Gárdonyi sírját (megtaposta), és minden alkalommal, mikor eltérítettük a céltól, hangosan méltatlankodott, na jó, hisztizett. Igaz, Veronikával meg tudtuk nézni a 3D-s filmet a középkori városról, tök érdekes is volt, de addig odakint az apjuk őrizte Marcit, mely tevékenység éveket öregített rajta, láttam. Így aztán röpke 40 perc után menekülésszerűen távoztunk, ami már csak azért is fájó, mert a sétálójegy árát igencsak sajnáltuk. Hiába, no, Marci még nem alkalmas holmi várlátogatásra.

A hétvégét anyátlanul töltötte kis családom. Voltak fenntartásaim, két náthás, köhögős gyerek és az apjuk, ráadásul a fehér bodykat is kiselejteztem a napokban, ami jelentett némi fennakadást a szombat estében, de az apjuk becsületére legyen mondva, sikeresen abszolválta a feladatot. Persze azt csak utólag tudtam meg, hogy hisztielhárításnak bevetette A halál ötven órája-t és a James Bond mittomén hányadik részét, mert az előbbiben tankok, az utóbbiban felrobbanó léghajók vannak, és szerinte ez sokkal jobban megfelel a gyerek igényeinek, mint a Kisvakond.

A fiú, aki végigordította a napot

Én nem tudom, mi ütött ebbe a gyerekbe, de egész nap 5 olyan perc volt, amikor nem aludt és nem is hisztizett, egyébként ordított folyamatosan, mint a fába szorult féreg. Semmi nem volt jó, mindenből másikat követelt, másik reggeli, másik csoki (!), másik ruha, másik ebéd, másik labda, másik anya. Az udvarunkról fél óra alatt kiderült, hogy teljesen felesleges és használhatatlan, ugyanis minden út az esővizes hordóhoz vezet (amiben egy éjszakát töltött az ERDEI béka, nem tudom, hogy élte túl, valószínű, hogy a szigetnek bedobott frizbin éjszakázott, aztán másnap kiderítettük, hogy védett és 2000 Ft az eszmei értéke, így a gyerekek féltvén a zsebpénzüket elengedték, azaz hazaküldték az anyukájához), a hordóból a víz pedig literszámra landolt a Marci teljes ruházatán, fején, arcán, ami ugyan őt nem nagyon zavarta, de engem annál inkább, nem is számoltam, hányszor öltöztettem át a nap folyamán, aztán szorosan a nyomába szegődtem megakadályozandó a további pancsolást, csodálom, hogy a szomszédok nem küldték ránk a gyámügyet, annyit ordított. Ha bejöttünk a lakásba, a cirkusz folytatódott, ha elmentünk motorozni, az első nagyobb pocsolyánál lecövekelt és a pancsolás folytatódott. Estefelé bevonultam a spejzbe, és öt percig vertem a fejem a falba, de ez sem segített. Az esti fürdés megváltás volt, a szokásosnál csak kicsit hosszabb és nyüzsgősebb altatás után viszont most nyugi van és csend, és reménykedem, hogy ennél már csak jobb lehet.

Ja igen, természetesen ha fél év után a porszívót végre beköltöztetem a nappaliból a helyére, akkor a gyerek 24 órán belül benáthásodik. Ez tutibiztos! A franc vigye!

(Kieg.: most pont 2 órával később van, mint amit itt mutat.)

Tojásvadászat

A húsvéti tojásvadászat meg úgy zajlott, hogy az apjuk hétfő reggel kicsit (?) fejfájósan kilopózott az udvarra, esernyővel természetesen, és szétrakott vagy 120 csokitojást, egy tankot és egy kosárlabdát a fák tövébe, majd felöltöztettük a gyerekeket gumicsizmába, esőköpenybe, és mehettek keresgélni. Kis rávezetéssel meg is találták a találnivalókat, csak 1-2 maradt másnapra, amiket szerencsére a macska sem tisztelt meg, azóta magyarázzuk Marcinak, hogy a nyuszi nem tojik minden nap csokitojást, akkor sem, ha napjában ötvenszer veri üvöltve az ajtót, hogy nyuci, nyuci, ki, tojasz, tojasz.

Statisztika

A jubileumi fülhúzogatáson megjelentek száma: 24 fő (ebből gyerek: 7 fő, kismama: 1 fő,)

Napos órák száma: 0 (nulla, basszus!), napos percek száma: 0, szélmentes idő: 20 perc fél 3-tól majdnem 3-ig, amúgy meg vitt a szél mindent, amit ért, alig volt idegesítő, fütty, fütty.

Elfogyasztott hápé: 3 liter, ajándékba kapott hápé: 5 liter. Megérte! Elfogyasztott egyéb alkoholtartalmú ital: nem tom, alkoholmentes lötyi: sok, lényeg az, hogy fogyott minden, aminek fogynia kellett.

Másnappal töltött órák száma: 24 (per fő).

Torták száma: 2, egy szép meg egy finom.

Az ünnepelt hangulata: változó, az elfogyasztott italok függvényében.

A másnapi takarítással töltött idő: 5 óra.

Amúgy minden szép volt, jó volt, a gyerekek használatba vették a teljes járműparkot, kismotor, lábbal hajtós autók, nagyobb és kisebb biciklik állandó üzemmódban voltak, két papírsárkány szántotta felváltva a levegőt, homokoztak, hintáztak, veszekedtek, ahogy illik, és nyolckor mindnyájan ágyban voltak, amit komoly sikertörténetnek könyveltem el. Ráadásul mind (!) lezuhanyozott, és takarodó után is csak egyszer kellett rájukförmedni, igaz azt elég nagy hangerővel.

A felnőttek is tették a dolgukat, volt mezítlábas tánc (másnap találtunk kósza zoknikat a fűben), röhögés, beszólogatás, a fagyilkos szomszéd elmeállapotának többszöri megvitatása, koccintás, főzés, koccintás, hússütés, koccintás, salátakészítés, koccintás és így tovább.

Marci tündéri volt, imádta a nyüzsgést, a rengeteg ajándékba kapott csokit és egyebet, este a nadrágjából csak egy zsák homok szóródott ki a fotelra, osztogatta a puszikat rendületlenül, nagyjából szünet nélkül evett, és még másnap is kímélettel bánt velünk, a napindító 10 perces hiszti után csendes volt és visszafogott egész nap, amiért nem tudok elég hálás lenni neki.

Béka, fagyi, szülinap

Azért haladok én a magam módján, a lakás kezdi elveszíteni disznóól-jellegét, már kilátni mindegyik ablakon, hadat üzentem az összes póknak a hálójával együtt, lemostam az összefirkált falat, amitől csak kicsit lett foltos, aztán átfestettem, amitől viszont nagyon, de majd azt mondom, hogy direkt volt, a függönyök is kifehéredtek, sajnos az ülőgarnitúra még nem lépett az öntisztulás állapotába, ezt vagy kivárom, vagy cselekednem kell, hiába sírok már a gondolattól is, közben kitört a tavaszi szünet, melynek áldásos hatását most is érzem, mert kábé hat gyerek tombol az udvarunkon, de köztük van Marci is, akinek ilyenkor persze egy hangja sincs, viszont nagyon koszos, és egy oltári randa kecskebéka is került az esővízgyűjtő hordónkba, és egy órán keresztül hallgattam a jövőjét illető terveket (Szedjük ki a lábát! Szúrjuk le! Mérgezzük meg!), aztán gyorsan elejét vettem a vérengzésnek, azóta a béka köszöni szépen, jól van.

Marcival a minap városi sétát tettünk fagyizással egybekötve. A babakocsit már rég nem használjuk, most sem vittem. Hiba volt. A végére derékból megtörve, jobb kezemet a földön húzva közlekedtem, megvalósult ugyanis a klasszikus "kézenhúz", az, hogy anya és tündéri kisfia rendben sétálnak, fagyiznak és egy irányba mennek, elérhetetlen álomnak bizonyult. Marcit hol egy bokor alól, hol egy idegen kapualjból kellett kihalásznom percenként, míg a fagyit vettem a nagynevű cukrászdában, addig ő eltűnt a pult mögött és épp a sütikészletet kezdte alaposabb vizsgálat alá venni, a fagyit a saját képébe nyomta, majd megtanulta nyalni, de addigra csöpögött mint a fene végig a ruháján, kezén, cipőjén(!), amikor betévedtünk egy boltba, míg a cipőket néztem, addig egy kosárlabdával az üveget rugdosta, a könyvesboltban pedig miután szétdobált vagy 10 könyvet, a borokkal (mit keres a könyvesboltban bor?) barátkozott, aztán gyorsan kimenekültünk. Hát így. Babakocsi nélkül egy darabig sehova!

Az óraállítást úgy-ahogy kihevertük (akkor sem fogom megérteni, hogy ha már jóformán semmi hasznot nem hoz, viszont jó sok kárt okoz, mi a fenének kell évente kétszer tekergetni ), még jól is kijöhettünk volna belőle, mert így a hajnali 6-os ébredés 7 órakor állandósulhatott volna, mint ahogy ez is történt 2 napig, de sajnos nem, újra 6-kor kelünk, pedig az esti altatást sem kapkodom el.

A húsvétot szokásunkhoz híven baráti körben ünnepeljük, külön apropója a dolognak, hogy életem párja fennállásának kerek évfordulóját üli, kábé 25 ember fogja meghúzgálni a fülét, lesz eszem, iszom, ereszdelahajamat, remélem odakint, mert ha esni fog az eső (nem fog!), én nagyjából kötelet fonok egész nap, amire este fellógatom magam némi pálinkától megtámogatva.

És Pándindi barátnőmnek is boldog szülinapot kívánok!