Elég nyüzsgősek mostanság a hétvégéink, és akkor még finoman fogalmaztam. Ha semmit sem tervezünk, akkor is becsúszik egy kis spontán buli, váratlan pezsgőzés, kiszámíthatatlan gyereksereg, mint ahogy történt most is, amikor a pénteki Marciköszöntésből nálunk maradtak az unokatesók, így az öcsémék egy gyerekkel távoztak, mi pedig néggyel vágtunk neki a hétvégének. Nem is volt semmi gond, bandáztak, játszottak, csak egyszer hangzott el a sohatöbbénemjövökide, amikor egy labda hangosan és rossz helyre csapódott, és S morogva mondta a magáét belegázolva ezzel a nagyobbik fiú lelkébe, de aztán gyorsan elült a vihar. Másnap a fiúkat hazafuvaroztam, Veronikát pedig egy szülinapi zsúrra, ahonnan a vége előtt távoztunk, mert egy másik csajos buliba is hivatalosak voltunk, meghúzgáltuk tehát az ötéves fülét, majd pezsgőzésre invitáltuk a szülinapos anyukáját, mégiscsak ő volt annak az 5 évvel ezelőtti napnak a másik főszereplője, és persze az apukát is, aki nélkül nem jöhetett volna létre az esemény. Mire észbe kaptunk, egyre többen voltunk, és ismét nálunk ragadt két gyerek éjszakai szállásra, mit nekünk..., vasárnap pedig érkezett a ritkán látott nagyapa.
Mindeközben Marci tündéri volt, élvezte a nyüzsgést, örült mindenkinek, bámulva nézte a nagyokat és lelkesen utánozta is őket, imádattal követte a papáját, mindenről beszámolt, csak egyszer szökött el az udvarról (röpke szívinfarktus), jókat evett, jókat aludt, és végre az időjárás is megemberelte magát. Kell ennél több?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése