És akkor itt most írni akartam egy szarkasztikusat és megsemmisítőt a játszóházról, ami lánykori nevén bölcsőde, de mégsem az, viszont nagyon emlékeztet rá, sírni akartam, hogy mit is keres ott Marci, szidni a sorsomat, hogy erre kényszerülök, pedig nem is kényszerülök, hisz van más megoldás is (egyelőre tartalékban), sajnálni akartam egyszem pici fiacskámat, aki lassan két és fél éves fejjel bekerül az intézményrendszerbe, ahonnan jó esetben huszonévesen kerül ki, és siratni magamat, hogy máris el kell engednem a gyereket. De inkább befogom a számat, mert Marci a tegnapi idegenkedés után teljes mellszélességgel vetette bele magát a játékba, gyurmázott, egyedül evett a kisasztalnál, autózott, csúszdázott, megölelte a gondozó nénit, majd amikor el akartam hozni, elszaladt előlem, és csak hosszas rábeszélés után sikerült ajtón kívülre tessékelnem. Előtte még lelkesen köszönt és mindenkinek megigérte, hogy holnap is jön.
Kíváncsi leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése