Na, aki önelégülten veri a saját vállát, és nagy pofával hangoztatja, hogy az ő gyereke milyen simán beszokott a játszóházba, az ne csodálkozzon, ha egy nap alig tudja magáról lehámozni az ordító gyereket, aki hallani sem akar semmiféle játszóházról, a józan érvek teljesen hidegen hagyják, és csak sír vigasztalanul. És hiába jön a telefon pár perc múlva, hogy a gyerek megnyugodott, annak a napnak már annyi, meg az a tananyag is csak félgőzzel van megtanítva, az utolsó félóra meg az óramutató szuggerálásáról szól, hogy aztán extragyorsasággal lehessen tépni a játszóházba, átölelni az ébredő gyereket, mosolyogva hallgatni, hogy milyen aranyos volt, játszott az udvaron, szépen ebédelt, és semmi, de semmi gond nem volt vele aztán. És az otthoni beszélgetés során a gyerek is lelkesen mesél a játszóházról, a "miért sírtál?" kérdést elegánsan elengedi a füle mellett. Hát én már nem is tudom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése