Medence helyett kandalló.
Fürdőgatya helyett dzseki.
Udvar helyett iskola.
Sajátgyerek helyett más gyereke.
Pelenka helyett Madách.
Vakond helyett Ancsampancsa.
Itthon sült kenyér helyett bóti (mondjuk még pont nem, de lassan az is lehet).
Szóval beindult a mókuskerék, Veronika iskolában, én szintén (félig), Marci pedig nagyizik, unokatesózik, játszóházazik, mikor hogy. Kőkemény logisztika, az apjával ülünk a konyhaasztalnál tollal, papírral felszerelkezve, szervezzük az életünket, ki, mikor, kivel, hova, és onnan haza, lesz-e idő kakaós csigát sütni a másnapi tízóraihoz, mit visz az iskolás uzsonnára, ki megy a szülőire, ki szoktatja be Marcit a játszóházba stb. Apropó játszóház, felmerült bennünk holmi bölcsőde rémképe is, be is kerülhetne, ha akarnánk, de nem és nem. Fogalmam sincs miért irtózom még a gondolatától is, én is jártam bölcsibe, mégis...
Aztán az élet majd jól felülír.
Bújócskázunk, Marci a gardrobszobában várja, hogy én jól elbújjak.
Én: Elbújtam!
Marci keres: Anya, ó vagy? Anya, ó vagy? Anya, ó vagy?!!!
Aztán persze megtalál a kanapé mögött, sikít, szalad vissza a szobába, bújok újra, keresni kezd, indul a kanapé mögé, Anya, ó vagy? Anya, itt vagy? Anya, nem itt vagy? Anya, ó vagy?
Amúgy meg hisztis. Ettől aztán én is. Veronika meg alapból az. Az apjuk kivan velünk a vízből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése