Naiv

Miért hittem,

• hogy odaadhatom Marcinak a teáját szipókás üvegben (sportkupakos műanyag palackban)?
• hogy 2 hónap alatt (akkor adtam utoljára így az innivalót) elfelejti azt a mókás dolgot, hogy az üveg tartalmát kirázza a földre az utolsó cseppig?
• hogy ezek után elég egyszer felmosni a konyhát abban bízva, hogy nem marad ragacsos a járólap, mert az maradt?
• hogy ki tudom tenni a ketchupos flakont úgy az asztalra, hogy Marci nem veszi észre? Észrevette. Egy óráig maszatolt vele. Aztán én is.
• hogy a ... (fütty) APEH nem büntet harmadszor is egy közel két éve elkövetett vétségért?
• hogy ha mérgemben rágyújtok egy cigire, az nekem jó lesz, mikor nem is dohányzom?
• hogy egy 20 hónapos kisfiú mellett megússza az összes karácsonyfadísz épségben?
• hogy Marci ebéd után alszik egy jót, és lesz legalább másfél órám, hogy nyugodtan bepakoljak, tekintve, hogy ma délután elutazunk?
• hogy idén kimászunk az anyagi mélypontról? De nem.

És mivel pakolok és megyünk, ezért most kívánok MAGUNKNAK boldog új évet! Na jó, mindenkinek (ne legyek már önző disznó, mikor az vagyok).

Még dolgosabb hétköznapok (avagy 3 váltás ruha)

Amikor az embernek gyereke születik, abban a magasztos pillanatban nemcsak anyává válik, hanem mosó-takarító-pakoló személyzetté is, de erről a kismamakönyvek persze nem írnak. A mai napom a fentiek szellemében telt, és ettől nem voltam túl boldog, és ennek hangot is adtam. De csak keveset ordibáltam. És nem is sírtam egyszer sem.

A nap nyitányaként Veronika kiborított kábé egy deci kefírt a számítógép-asztalon, én vagyok a hülye, mer méé engedtem idebent kefírezni, mikor kaja csak az étkezőben, és ebben nagyjából következetesek is vagyunk, de ma valamiért nem, és ennek azonnal meg is volt a büntetése, kb. fél óráig takarítottam (tunk), mert tocsogtak itt a jegyzetek, papírok, folyt a cucc a falról és a hangfalról is, és amerre jártunk, csöpögtettünk össze padlót, szőnyeget, saját ruhát. Jóó vóóót!

Aztán folytattam a sáros cipő kisúrolásával, mert tegnap este, mikor hazaért a kisasszony, nem láttam a kilónyi nehezéket a bakancsán, ma délelőtt viszont kénytelen voltam eltávolítani, és csak kicsit anyáztam. Ki, ha én nem?

Persze Marci se maradhatott le az események mögött, a déli levesét elegánsan az ölébe kanalazta. Etetni nem hagyta magát, a segítésre élénk visítással reagált, így kapott egy előkét a nyakába, beültettem az etetőszékbe, elpakoltam mindent a környékről, és meglepődve láttam, hogy minden tiszta és steril maradt, az előke is, csak derékon alul tocsogott a ruhája a levestől.

Átöltöztetés után kiraktam őket az udvarra naivan azt remélve, hogy a nagy némileg figyel a kicsire, de 10 perc után azzal kellett szembesülnöm, hogy nem. Marci belefetrengett valami sárba és mezítláb ordít az udvar közepén. Ruhacsere. Csak mellékesen: a sínadrág alatt sáros volt a harisnyája, úgyhogy nem kis fekte lehetett.

Téli overált adtam rá, és nagyon szépen megkértem a nővérét, hogy vigye már el 20 percre sétálni, hátha akkor nem történnek ilyen balesetek. Pontosan 20 perc múlva jöttek is, Marci UGYANÚGY nézett ki, mint az előbb. Jesszus! Kiderült, hogy pocsolyáztak, de be volt fagyva, és Marci elesett. (?) Logikus. Már nem kérdeztem semmit, ráncigáltam lefelé a sártól csöpögö ruhát.

Aztán a lánynak magának kellett kipucolni a cipőét, ezért többször öngyilkossággal fenyegetőzött, különböző rosszulléteket produkált és csúnyán beszélt, de nem engedtem, így a gyerek dolgozott. Igaz, utána csak ki kellett pucolnom a cipőjét és kitakarítanom a fürdőszobát.

És a romboló üzemmód újabb nyomai: egy elég randa karcolás a monitoron (Marci), zsíros kéznyom a lépcsőfeljáró falán (Veronika), maszatos tenyérnyom az étkező falán (Marci).

Ja, igen, mivel mégiscsak naplót írok: volt nagy öröm, karácsony második napján Marci bilibe pisilt!!! Hurrá!!! Igaz, ezt azóta sem ismételte meg.

Dolgos hétköznapok

Így ünnepek után (előtt, közben) belevetettük magunkat a szürke és tevékeny hétköznapokba. Részemről még ugyan vártam volna, de az ifiúr nem csatlakozott hozzám, így aztán a nyugis, lassú és lustálkodós napomat kissé felülírta. A reggeli félalvós, fejből aligkilátós, legkisebb helységet látogatós program pl. hintőpor-takarítással folytatódott. Pedig máskor is kipakolja a fürdőszobaszekrényt, de a hintőpor eddig valahogy megúszta, nekem sem tűnt veszélyforrásnak eddig, de ma reggel kicsit meglepődtem a fullfehér f.szobán, porszívó elő, felszív, eldugult porszívó + összes szűrő kitakarít, szőnyeg kiráz, felmos, cirka egy óra. És ha már így belejöttem, kiporszívóztam és felmostam az egész lakást. Nem vált kárára. Bár most estére már semmi nyoma a takarításnak.

Később aztán, hogy a kezdeti lendület ne törjön meg, Marci további rosszaságokat eszközölt. Épp az apjával beszéltem telefonon, mikor észrevettem, hogy egy oda nem illő gyerek guggol az étkezőasztal közepén, épp sót szórt szerte széjjel. Oké, semmi gáz, mars lefelé, abrosz kiráz, sótartó újratölt, DE az asztal közepén pihenő Veronika-ajándék, ami türelmesen várta haza gazdáját (a lány u.is éppen nyaral/telel) meg lett csonkítva ( a macska meg a fán), az ajándékkísérő csokifigurát valaki megcsócsálta. Magyarázkodhatok a lyánynak.

Pár nyugodt perc után Marci enyhén bűzölgött, a pelenkázásnál kiderült, hogy a helyzet durvább, mint gondoltam, így beiktattunk egy koradélutáni fürdést a srác nem kis örömére.

Sötétedés után kedvem támadt a karácsonyi hangulatot kicsit visszahozni, ezért meggyújtottam pár gyertyát Marcinak is elérhető helyen. Nem először tettem, eddig nem is nyúlt bele a lángba, csak most. A többit nem részletezem.

Új szórakozást talált magának a fiú, örülök, hogy ennyire kreatív: szájába veszi a teát, majd "kiberregi" (kifújja vagy mi), ettől aztán minden tiszta tea természetesen, a ruhája, a föld, és a legújabb, hogy mindezt a tükör előtt teszi, és akkor a tükörről is folyik lefelé a cucc. Igazi boldogság ez nekem!

Szóval a gyerekem jól elvolt szerencsére, az könyveihez, a játékaihoz, az új autókhoz egy ujjal sem nyúlt egész nap. Még csak rájuk sem nézett.

Karácsony

"Tavasz van, tavasz van, de jó futkosni a szabadban..."

Megdőlt az évszázados melegrekord, Somogyban csaknem 22 fok, nálunk 15, hó nyomokban sem, viszont egész nap szünet nélkül szakad az eső, villámok, felhőszakadás, mennydörgés, hurrá karácsony, vivát (gépész) karácsonyi hangulat!

Kajahegyek, négyféle édesség, narancsleves, vagon majonézes krumpli és sok-sok egyéb majonézes ezmegaz, tatárbifsztek, kocsonya, kétféle husi, káposzta, leves, kábé 5 kiló szaloncukor, 10 kiló egyéb csoki, folyamatos zaba, folyamatos hányinger. Tipikus.

Úgy ennék egy kis tökfőzeléket.

Ajándékhegyek: könyvek (4 db Bacher, 4 db mese, 2 db egyéb), autók (kukás, autószállító autó autóval, fakockás, mecsi kotró), kesztyűk (1 db bőr, 2 db sí), parfümök, krémek, kreatívkodósok, festővásznak, házipálinkák, gyerekágy (fenyő), horgászzsinór, pénz, pénztárcák (üresen), gyúródeszka, kilókávé, barométer, társasjátékok, fitball, hit, remény, szeretet.

Tavalyhoz képest:

- Marci egy évvel ezelőtt a szoba közepére leterített óriási szőnyegen hentergett teljes gálában, nagyobb helyváltoztatásra nem volt képes, ezzel szemben most...

Egész napos pörgés, nyüzsgés, rohangálás. Úgy döntött, behozza a tavalyit. Viszont a karácsonyfát meglepő módon nem molesztálja, néha rácsodálkozik, kicsit birizgálja, kicsit megdobálja labdával, de alapvetően jól elvannak egymás mellett.

24-én reggel óriási szemekkel csodálta a fát percekig, nagyon aranyos volt és megható, meg minden. Nálunk u.is 23-án éjjel jön először a Jézuska, akkor a fát hozza, az ajándékokat csak másnap délután pakolja le, mer mé ne legyen egy kis csavar a történetben, meg már úgyis ismeri a járást.

- A ház ura idén a helyzet magaslatán volt, nem szenvedett, kínlódott, torokfájt, mint tavaly.

- Nem öntött el bennünket torokfojtogatós, szemkifolyós füst az eldugult kéményből, és nem dideregtünk egy teljes napot nyitott ajtó-ablaknál, és nem próbálkoztunk optimistán újra a begyújtással, aminek örömére kolbászfüstölőre emlékeztető körülmények alakultak ki az ünnepi lakásban. Sancinak sem kellett egy napig kéménysöprést imitálnia, mivel nem ért hozzá, pedig azt hittük.

- Idén karácsonykor beköszöntött a tavasz, de ezt már írtam.

- Változtattunk a karácsonyi menün, eltöröltük a halászlét, sajtos húst, leülős-végigevős vacsorát, ehelyett az asztalt rogyásig raktuk, és mindenki önkiszolgált.

- Ami nem változott : a kilóink száma (sajnos, pedig úúúgy megfogadtuk), az anyagi helyzetünk (még sajnosabb), a folyamatos zabálás, a majonézes krumpli íze, a karácsonyfa gyönyörűsége (mondjuk mindig egyformán meseszép, mióta nem kell nehéz munkával befaragni, csak könnyű munkával széthajtogatni), a karácsonyi zenék, a karácsonyi filmek, a gyertyák száma a lakásban, az illatok, a fények.

Idén is, mint már évek óta N-1-en ünnepeltünk, a -1 lassan már nem is hiányzik.

Hát nagyjából ezek jutottak eszembe az elmúlt két napról, és most veszem észre, hogy ideje visszatérni az eredeti koncepcióhoz, a blog címéhez méltóan Marciról írni.

Majd igyekszem.

Várjuk a karácsonyt

Apa

Szegény apa már hetek óta beszerez. Ő a beszerző. Minden nap írom a listát, ő pedig a következő nap beszerzi. Klasszikus szereposztás, asszony őrzi a ház melegét (valóban szoktam tenni a tűzre, u.is spórolásból a vegyessel fűtünk, a Tigáz meg monnyon le!), az ember meg előteremti az ennivalót. Korán reggel indul a túrára, bejárja Bőnyét-Baranyát (Lidlt, Tescot), és hozza, és hozza, mintha legalábbis atomtámadásra készülnénk, vagy legalábbis még egy gyomrot növesztenénk. Aztán karácsony előtt egy nappal persze borult a bili, oda a türelem, úgy viselkedtünk, mint minden normális magyar család, szépen, rendesen egymásnak estünk, egymást hibáztattuk, az egyik gyerek nyűgös, a másik felesel, a krumpli nem akar elfogyni hámozás közben, a majonéz sós (nem az), az eső zuhog, 20 centi hó odavan, és ennek a rohadt napnak soha sem lesz vége, pedig már nagyon jó lenne, ha jönne a szenteste, áhítat, szeretet, béke stb.

Anya

Jó várni a karácsonyt. Nem jó készülni a karácsonyra. Nyűgös gyerek mellett kiváltképp nem jó. Az ember fáradt, nem alszik, egyetlen vágya: aludni! Ezzel szemben takarítás, majonézes krumpli, sütihegyek, gyereknevelés, takarítás, csomagolás, fadíszítés... Valljuk be, gyereknek lenni sokkal jobb volt.

Fáradtan beesni a fa alá - tipikus magyar sajátosság.

Jövőre elutazunk. Irány Smokovec!

Veronika

Jaj, de jó! Jaj, de várom! Mennyit kell még aludni? Szeretnék interaktív macskát ( Hát, peeeersze!), távirányítós, görkoris pónit (hóóógyne!), gördeszkát (mííí?), toronyórát lánccal! De a legjobban telefont akarok (Csak a testemen keresztül!!!), de tudom, hogy ti azt úgyse veszitek meg, pedig már MINDENKINEK van az osztályban, na jó, nem mindenkinek, de Kevinnek van és Dórinak is, a többiek most kapnak karácsonyra. Nem kell a mese, tudom, hogy nincs Télapó, se Jézuska, ti veszitek meg az ajándékot, ti díszítitek a fát, nem, nem szeretnék segíteni, jó lenne, ha reggelre ott állna feldíszítve, ha ti fáradtak vagytok, akkor szóljatok a Jézuskának.

Marci

- Marci, holnap karácsony. Mekkora lesz a karácsonyfa?

Marci mutatja és mondja: brrrr.

Merthogy valaki elárulta neki, hogy a Jézuska hoz majd karácsonyfát és AUTÓT a fa alá.

Mikor az apa pelenkáz

Marci, mi ez a büdös? Húha, kisfiam, te bekakiltál. Ajjaj, ez nagyon büdi! Marci, kaki van? (Válasz: nem!) Dehogynem, érzem! Gyere ide, kiveszem.

Jézus Mária! Úristen! Ez nagyon büdös! Kisfiam! Úristen! Hányok! Marci! Miért ilyen büdös? Jaj! Csupa ... (fütty) a ... (fütty). Ó, gyerekem, ez már akkor is ... (fütty) volt, amikor megetted. Ne nyúlj hozzá! Borzasztó! Még egyszer ilyen büdöset ... (fütty), bizisten kiszaladok veled, kiraklak a hóra! Hát ezt nem lehet elviselni! Nagyon büdös! Úristen! Fujj!!!

Na, hála Istennek, ezzel megvagyunk. Remélem ma már nem tojsz többet, mert felkötöm magam.

Hóóóó!

Esik a hó, az első hó, az egész udvar csupa porcukor.

Valóban esik és valóban porcukor. Imádom! Először a teraszajtón át néztük az egyre fehérebb világot, majd közelebbről is megszemléltük. Hááát! Az első találkozás nem volt mindent elsöprő, Marci rögtön letenyerelt kesztyű nélkül. Ordítás. Aztán rájött, hogy nagy csizma, vastag overál hóval súlyosbítva, na az nem tuti, menni alig lehet, hideg is, az ember lába folyton elakad, ááááá. Babakocsiban folytattuk a barátkozást. Szakadt a hó, nem jött a busz, csak vártunk, vártunk, közben Marci rájött, hogy a csizmát simán le tudja rúgni a lábáról, és le is rúgta, kábé 3-szor, feladni meg rohadt nehéz szemből, télikabátban, guggolva, aztán amikor újra lerúgta, akkor betettem a babakocsi csomagtartójába. A csizmát. Egy idő után persze a babaláb igencsak fázhatott, ordítás. A busz csak nem jött, eltelt közel egy óra, a hó szakad, Marci ordít, isteni. De én még mindig imádom a havat! Aztán valahogy csak bejutottunk a városba, sőt ügyintéztünk is, majd kocsiba vágtuk magunkat, és csúszkáltunk vagy másfél órát. Nem nagyon volt halálfélelmem. És még mindig imádom a havat.

Ma jöhet a szórakozás, kétféle szánkó be a kocsiba, irány Ancsapancsa + egy másik kissrác, juhijj, szánkóra fel, hú de buli. Nekünk. A gyerekek elviselték. Húztuk őket, közben bizonygattuk nekik lelkesen, hogy ez milyen jó. Csak egyszer borítottam ki Marcit a hóba, mit borítottam, billentettem, meg sem kellett volna éreznie, nem tom, mért haragudott, de aztán mártír arccal csak eltűrte azt a másfél órát, amíg az ANYJA SZÁNKÓZIK. Mert ÉN imádom a havat!

A hétvégére össznépi szánkózást tervezek. Apa, anya, gyerekek, le a dombról. Marcinak is muszáj megszeretnie a havat, mert nem tudom, másképp hogy megyünk síelni. És hóembert is építünk. Nem is egyet, hóembereket.

Imádom a havat!

Egész nap ava

Marci (Aranyt lealázó szókincsével) ava-nak szólít bennünket. És egész nap ava-zik. Tekintve, hogy a nap nagy részében kettesben vagyunk itthon, gyanítom, hogy a folyamatos ava, ava, ava, ava nekem szól, nem pedig az apjának vagy a nővérének. És én megpróbálok minden ava-ra visszakérdezni (Tessék? Mit szeretnél, Marci?), majd a mutogatásból megfejteni a mondanivalót (Igen, menjek ki veled a konyhába?), teljesíteni a kívánságot (hűtő kinyit), és lebeszélni egyes dolgokról (Azt ne vedd ki, Marci, nagyon erős, nem szabad, tedd szépen vissza stb.). Így aztán szinte egész nap beszélek. Ő pedig egész nap ava-zik. Megunhatatlanul kántál, például mikor vécén vagyok, nem is emlékszem, milyen csendben ücsörögni, nem pedig így:

- Ava.

- Igen, Marci.

- Ava.

- Mit szeretnél, cica?

- Ava.

- Megyek mindjárt.

- Ava.

- ...

- Aaaava!

- ...

- Aaava, aaaava, aaava, aaava, aaava!

Párbeszéd

Gyarapodunk szókincsügyileg:

- Marci, mondd azt, hogy apa!

- Aaava.

- Mondd azt, hogy anya!

- Aaaava.

- Veronika.

- Ava.

- Nem ava, Veronika.

- Aaava!

- Alma?

- Aaama.

- Cica?

- Nyaaa! (vagy valami ilyesmi, és elképesztően aranyos nyávogó cicapofit vág)

- Kutyus?

- Va!

- Autó?

- Brrr.

Szóval, beszélni még nem nagyon. Viszont, esküszöm, mindent ért.

Hisztivariációk

Férfihiszti

Lehetne szépíteni, esetleg mellébeszélni, de felesleges, egyszerűbb egyenesen bevallani, hogy Marci fiú létére elég hisztis. Kmm. Nagyon hisztis. Néha.

Viszont, hacsak nem a szopiról van szó, könnyen leszerelhető.

Tekintsük át a leggyakoribb hisztikiváltó helyzeteket:

• Veronika közelít, rámosolyog, puszit ad - reakció: malacvisítás,
• nem adok oda valami számára nélkülözhetetlen dolgot, ami számomra is nélkülözhetetlen - reakció: elkeseredett bőgés és vádló tekintet,
• nem engedem azt csinálni, amihez épp kedve szottyan (szekrények kipakolása, kukázás, parfümömmel való labdázás, üvegcuccok rendezgetése, asztalra felmászás stb.) - reakció: toporzékolás, földön fetrengés, ordítás,
• nem ugrok azonnal, amikor szeretné (bámulatosan el tudja mutogatni, hogy tegyem le a lábam, vegyem fel a papucsomat, álljak fel, menjek vele, nyissam ki a hűtőt, és hagyjam, hogy mindent kipakoljon és megrágjon) - reakció: verekedés (ő ütöget engem), rángatás (ő rángat engem), bőgés (ő bőg).

Na most, ezek a helyzetek elég sűrűn ismétlődnek, így aztán a hangzavar is állandó. Szerencsére ha nem veszek róla tudomást, hátat fordítok, otthagyom, akkor pár másodperc alatt lezajlik az egész, és megy tovább az élet a normális mederben.

És még mindig inkább a sok kicsi, mint a kevesebb egész estét betöltő.

Női hiszti

Veronikáról írhatnék jó kis történeteket, elmesélhetném a parttalan hisztik hosszú-hosszú éveit, a legbanálisabb hisztikiváltó okokat, a teljes csődöt és kétségbeesést, ami egy-egy nyilvános hiszti alkalmával elborított, a tehetetlenséget, a megoldásra tett hiábavaló kísérleteket. De nem teszem, mert 1: Veronika már nagylány, bizonyára rosszul esne neki, ha ilyen régi dolgokról lebbenteném a fátylat, különben is, ki emlékszik már arra, talán igaz sem volt, 2.: régi történet, ki emlékszik rá, talán igaz sem volt, 3.: ez Marci naplója, úgy illik hát, hogy a Marci hisztijeit ecseteljem, ne a Veronikáét.

Magánhiszti

Az elmúlt napok betegségei keményen próbára tettek, így a hét elejére sikerült elég alapos hisztérikus állapotra szert tennem, remegve figyeltem a gyerekeimet, alváskor hallgattam a szuszogásukat, legszívesebben 10 percenként felébresztettem volna őket, hogy megbizonyosodjam, nem mutatnak tüdővérzéses tüneteket, óránként diagnosztizáltam magamon a halálos kórt, sirattam a gyerekeket, amiért félárván fognak felnőni, elképzeltem, milyen érzés lélegeztetőgépen lenni (tényleg, olyankor az ember meztelen?), azonnal pofán tudtam volna verni az egész ÁNTSz-apparátot, felrobbantani a hisztériakeltő, idióta magyar médiát. És a hisztim csúcsaként ma beoltattuk magunkat a háegyenegy ellen. Pfff.

Tömeghiszti

Amikor minden híradót az újinfluenza halálos áldozatainak számával kezdenek.

Amikor a szegény elhunyt kismama még a halála utáni 3. napon is vezető hír, egészen addig, míg nincsenek újabb halottak.

Amikor a köjálos nő ahelyett, hogy elvégezné a tesztet a gyerekeken (átestek-e az újinfluenzán), kőkeményen osztja az észt és oltást követel.

Amikor a kórházakat új lélegeztetőközpontokkal szerelik fel.

Amikor még ÉN is beadatom az oltást.

Testvérféltékenység

Elért hát bennünket is, pedig azt hittem megússzuk, elvégre 6 és fél év korkülönbség jogot ad az optimizmusra, és eddig úgy tűnt, mi leszünk a szerencsések, a kiválasztottak, mert ugyan mindenhol van, és nem kerülhető el, állítólag, de mi eddig nem találkoztunk vele, csak mindig elhűlve és kicsit félve néztük, hogy másoknál mennyire tombol a testvérféltékenység. Ez a mocsok betegség kellett hozzá, és egy hét bezártság és ÖSSZEzártság, hogy semmi perc alatt kialakuljon nálunk is, és azonnal a tetőfokára hágjon, megőrítve ezzel a család nagykorú felét, mert kábé a világból tudnánk kiszaladni mi, felnőttek, miközben azok ketten ölik egymást. Pontosítok, a kicsit viselkedik úgy, mintha nyúznák, kismalac módjára visít, üt, rúg, karmol. Ugyanis nálunk a testvérféltékenység fordítva jelent meg: A KICSI FÉLTÉKENY A NAGYRA! Kész vagyok, teljesen! Amíg Veronika iskolában volt, csak vele (a kicsivel) voltam egész nap, csak rá figyeltem, csak vele foglalkoztam, nem kellett megosztani magam két gyerek között, de a lány beteg lett, ugye, egész nap igényelte a törődést, ápolást, és a negyedik napra Marci megunta a háttérbeszorulást és fellázadt. Azóta minden dühét Veronikára zúdítja, a lány nem mehet a közelébe, ha mégis megpróbálja, sőt neadjisten puszit ad neki, akkor elég komoly retorziók következnek: fejberúgás (tényleg!), lökdösés, verekedés, malacvisítás. Úgy kell a kis pukkancsot lefogni. Próbáljuk magyarázni szépen, kevésbé szépen, hogy így meg úgy, nem szabad, Veronika a testvéred, szeretni kell, nem verekszünk, simi-simi, de hát ez is a falra hányt borsó kategória, sajnos.

Úgyhogy most teljes a tanácstalanság, elképedve nézzük egymást az apjukkal, stratégiákat dolgozunk ki, türelemre intjük a nagyot (te vagy a nagyobb, ő meg a kis hülye, tudooood!), figyelemelterelünk, közös játékokat próbálunk eszközölni (az apjuk a fő-fő mókamester, én csak elméleti szakember), aztán gyorsan megbánjuk, de legfőképpen sűrűn és nagyon erősen imádkozunk, hogy ugyan ennek a mocsok betegségnek legyen már vége, menjen iskolába az iskolás, maradjon az anyjával a bölcsödéskorú, rázódjon minden vissza a régi kerékvágásba, amikor délután 4 körül már izgatottan lehet várni haza Veronikát, legyen mindenki egészséges, térjen vissza a jól bevált napirend, és legyen meg a mi akaratunk. Ámen.

Az evésről

Jelen pillanatban ezzel a címmel bejegyzést írni teljesen felesleges, a gyerekeim ugyanis nem esznek, betegek, lázasak, étvágytalanok. Veronika normál esetben is aligevő, eddig vékony volt, most már gebe, kétszer kell ránézni, hogy egyszer lássam.

Marci totál rapszodikus, hol eszik egész nap mindent válogatás nélkül, hol tisztító kúrát tart, és csak folyadékot vesz magához.

Akadnak favoritkaják, amik az esetek nagy részében dzsókerként bevethetőek és sikert aratnak, ilyen volt sokáig a spenót (!), ami mostanra boaaa, vagy a tésztás paprikáskrumpli virslivel, de a krumplistészta, ami lényegében ugyanaz, persze nem, a tejfölös kenyér állandó reggeli, nem is tudom kire ütött ez a gyerek, ki elől kellett dugdosni a tejfölt, mert mindig megette (megfejtés: az apja), és a legújabb, legtutibb, mindig bevethető csemege a SÁRGABORSÓ-FŐZELÉK, amit az apja szívből utál, és nem tudja, kire ütött ez a gyerek. A stoki (nem tom, miért ez a neve a fentnevezett főzeléknek) ötlete a nagyitól jött, áldom érte elég sokszor, a kétnapos totál nemevés után ma legalább ebből tudtam pár kanállal belapátolni a gyerekbe. Mert ha ő, mármint a gyerek, azt mondja, mem, akkor nincs az az ügyes bűvész, aki akár csak egy iciripicirit is be tudna varázsolni az összeszorított szájacskába, mert a mem az mem, mese nincs, alkudozás nincs, figyelemelterelés felesleges. A másik biztos pont az esti tejpép fürdőkádban történő eltüntetése. Ha egész nap nem is eszik, az esti bébipapi legalább tuti, azt viszont nem lehet helyettesíteni se tejbegrízzel, se ilyen-olyan pehellyel, gabonagolyóval, nem, a tejpép legyen tejpép és kész.

Ja, és van még a bármikor bevethető anyatej eredeti csomagolásban, de erről már írtam.

És pár szó a hogyanról: ügyesen, etetőszékben ülve, fegyelmezetten, önállóan, szépen, na így nem. Ha az etetőszékben önállóan, akkor utána felmosás, átöltöztetés, ha etetőszéken kívül önállóan, akkor lakásporszívózás, ha etetőszékben és én etetem, akkor az unalmas, közben muszáj rugdosódni, felállni, esetleg fejest ugrani a padlólapra, ha etetőszéken kívül etetem, akkor rohangálhatok utána a kajával, de kétségtelen, hogy ilyenkor eszik a legtöbbet. Újabban szeret odaülni az étkezőasztalhoz a nagy székre, és nagyon büszkén várni az ebédet, saját kanállal a saját szájába, esetleg mellé pakolni a kaját, és olyankor meg kell zabálni. Ha már az étkezésnél tartunk.

H1N1

Sikerült az általam ismert legszemetebb, legagresszívabb vírust beengedni a családunkba, ezért már napok óta ápolónői minőségben létezem. Szörnyű látni a sáppadt, beesett kis arcokat, karikás szemeket, hallgatni a köhögést, szipogást.

Veronika kezdte szombaton, gyanús volt, de nem tűnt komolynak, másnapra durvult, hétfőn háziorvos: influenzaszerű tünetek, nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy H1N1, szerintem pedig az. A keresztgyerekeket is leterítette, a tünetek ugyanazok, a hasonlóság kísérteties. Kedden úgy tűnt, túl vagyunk a nehezén, aztán mégsem, Veronika vissza-, Marci beleesett. Így aztán a mai nap maga volt a katasztrófa, a kicsi forró testű kismajommá változott, egész nap rajtam csüngött és egész nap sírt, félálomszerű állapotban panaszosan gajdolt, és folyamatosan szopit követelt. A nagy türelmetlen volt és ingerült, fáradt, náthás, köhögős, időnként lázas.

Az egri ÁNTSz szerint az öt gyereket különböző vírus támadta meg és egyik sem a háegy (azért tök ügyes, hogy ezt így telefonon keresztül megállapította), tehát azonnal oltatni mindenkit, és nem és nem hajlandóak elvégezni a vérvizsgálatot, amiből kiderülhetne, hogy mi ez a genyó vírus, mert azt csak szúrópróbaszerűen végzik, ennek ellenére járványt kiáltanak, mert a vizsgálataikból kiderült, hogy a háegy már kiszorította az összes többi infl.vírust a piacról. Logikus, mi azonnal oltassunk, mert nem a háegyet kaptuk el, de az országban csak a háegy tombol, a többi kiszorult.

Szeretem, mikor a köjál a helyzet magaslatán van.