Amikor az embernek gyereke születik, abban a magasztos pillanatban nemcsak anyává válik, hanem mosó-takarító-pakoló személyzetté is, de erről a kismamakönyvek persze nem írnak. A mai napom a fentiek szellemében telt, és ettől nem voltam túl boldog, és ennek hangot is adtam. De csak keveset ordibáltam. És nem is sírtam egyszer sem.
A nap nyitányaként Veronika kiborított kábé egy deci kefírt a számítógép-asztalon, én vagyok a hülye, mer méé engedtem idebent kefírezni, mikor kaja csak az étkezőben, és ebben nagyjából következetesek is vagyunk, de ma valamiért nem, és ennek azonnal meg is volt a büntetése, kb. fél óráig takarítottam (tunk), mert tocsogtak itt a jegyzetek, papírok, folyt a cucc a falról és a hangfalról is, és amerre jártunk, csöpögtettünk össze padlót, szőnyeget, saját ruhát. Jóó vóóót!
Aztán folytattam a sáros cipő kisúrolásával, mert tegnap este, mikor hazaért a kisasszony, nem láttam a kilónyi nehezéket a bakancsán, ma délelőtt viszont kénytelen voltam eltávolítani, és csak kicsit anyáztam. Ki, ha én nem?
Persze Marci se maradhatott le az események mögött, a déli levesét elegánsan az ölébe kanalazta. Etetni nem hagyta magát, a segítésre élénk visítással reagált, így kapott egy előkét a nyakába, beültettem az etetőszékbe, elpakoltam mindent a környékről, és meglepődve láttam, hogy minden tiszta és steril maradt, az előke is, csak derékon alul tocsogott a ruhája a levestől.
Átöltöztetés után kiraktam őket az udvarra naivan azt remélve, hogy a nagy némileg figyel a kicsire, de 10 perc után azzal kellett szembesülnöm, hogy nem. Marci belefetrengett valami sárba és mezítláb ordít az udvar közepén. Ruhacsere. Csak mellékesen: a sínadrág alatt sáros volt a harisnyája, úgyhogy nem kis fekte lehetett.
Téli overált adtam rá, és nagyon szépen megkértem a nővérét, hogy vigye már el 20 percre sétálni, hátha akkor nem történnek ilyen balesetek. Pontosan 20 perc múlva jöttek is, Marci UGYANÚGY nézett ki, mint az előbb. Jesszus! Kiderült, hogy pocsolyáztak, de be volt fagyva, és Marci elesett. (?) Logikus. Már nem kérdeztem semmit, ráncigáltam lefelé a sártól csöpögö ruhát.
Aztán a lánynak magának kellett kipucolni a cipőét, ezért többször öngyilkossággal fenyegetőzött, különböző rosszulléteket produkált és csúnyán beszélt, de nem engedtem, így a gyerek dolgozott. Igaz, utána csak ki kellett pucolnom a cipőjét és kitakarítanom a fürdőszobát.
És a romboló üzemmód újabb nyomai: egy elég randa karcolás a monitoron (Marci), zsíros kéznyom a lépcsőfeljáró falán (Veronika), maszatos tenyérnyom az étkező falán (Marci).
Ja, igen, mivel mégiscsak naplót írok: volt nagy öröm, karácsony második napján Marci bilibe pisilt!!! Hurrá!!! Igaz, ezt azóta sem ismételte meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése