Zöld hírek

Figyelem, alpári leszek, közönséges és vulgáris!

Szóval, szarjon sünt az a szomszéd, akinek évek óta egyetlen öröme, hogy az általam igen-igen kedvelt, szuper árnyékot és látványt nyújtó óriási fűzfát rendszeresen nyesegeti, kivágatással fenyegetőzik, és ezt a fenyegetését be is váltotta ma délelőtt, amikor is emberek jöttek és kíméletlenül estek neki a fának, kiderült, hogy a félszemű szomszéd intézkedésére, szerencsére a felét sikerült megmenteni (mármint a fának, a szomszéd szeme az eszével együtt már rég odavan), így aztán elég hülyén néz ki szegény fűz, de legalább még tök megvan, árnyékot is ad, szomszédot is tovább bosszantja.

Annak a köcsögnek meg azt kívánom, hogy ez legyen a legnagyobb öröme az életben.

Holnaptól pedig felvételemet kérem a Greenpeace-be és odaláncolom magam a fához, csak ablakot pucolni és gyereket nevelni jövök be. Na.

Beszél és beszél

Végre megtaláltam a gyűrűt, felrobbantottam az egész kócerájt, hazaküldtem Jonathan-t, jöhet a saját élet, ablakok, nagytakarítás, kinti rendezgetés, mindez Marcival súlyosbítva természetesen. Ráadásul beszél, szövegel, dumál, karattyol folyamatosan. Az elkövetkező húsz évben elfelejthetjük az orr alatti bazmegolást, durvaanyázást, lapátkaszázást, nem szidhatjuk fennhangon saját magunkat (ó, de béna vagyok, ez mekkora hülyeség volt), és mást se (te hülye vagy), mert a gyerek azonnal, késlekedés nélkül szajkózza az új szavakat. És nem felejt.

Közölni akar állandóan, kommentál mindent, mikor a vakondos könyvet cipeli fentről le a lépcsőn - nagyokat nyög, sóhajtozik: vatond le nehéz, amikor elalvás előtt átölelem: anúti keze nem, ilyenkor el kell venni a kezemet, amikor nem éhes: Marci hami nem, ha nagyon örül valaminek: jóóó!, öltözésnél: hari nem, mennény jó, hintázásnál utasít: gyótyan!, esténként összegzi a napot: Andi nem, anúti jó, aputi jó, vattond jó, inta jó, teau (teherautó) nem, mondja a nevét: Vajja Marci, és azt is, hogy hány éves: tettó, köszön mindenkinek: sza!, a labda patto, a kukorica szintén, a kőművest, aki a teraszunkat csinálta, azóta emlegeti, elmeséli mit játszottak papával, és ha valamit nem értünk meg, pedig ő nagyon szeretné, ha megértenénk, akkor dühbe gurul, de rendesen. Amúgy is gyakori mostanában a csetepaté, indul a dackorszak vagy mi, már kezdetét vették a nagy sírások, elkeseredett panaszkodások, műhisztik (olyankor nagyon kell röhögni), ha én nem engedek valamit, pölö vakondot, akkor hízelegve megy az apjához, amikor az apja nem ad neki csokit, olyankor az én arcomat simogatja, és persze meg kell zabálni, de csoki nincs akkor sem. Próbálunk terelni, hárítani, másról beszélni, figyelmet átirányítani, igyekszünk kikerülni azt a szót, hogy "nem", helyette inkább a "majd", meg a "holnap". Lényegesen jobban vesszük az akadályokat, hiába 6 évvel ezelőtt igencsak megedződtünk.

Tavasz, takarítás, Jumurdzsák, csomagtartó

Megérkezett végre, 20 fok van!

Sose hittem volna, hogy jön vele a takaríthatnék is.

Az elmúlt napok ugyanis a tavaszi nagytakarítás jegyében teltek, és már most látom, hogy soha nem is lesz vége a puccevának, mert egyrészt nagy a lakás, másrészt meg akad egy igen jelentős hátráltató tényező Marci személyében, így aztán a 13 nagy ablak megtisztítása a távoli jövő ködébe vész, 3 nap alatt 4-et sikerült átláthatóvá tennem (függöny le, mosógépbe be - autózás - redőny lemos - mesél - ablakpucc kívülről - gyereket átöltöztet - ablakpucc belülről - etet - függönyvasalás - altat - függöny fel ), ezzel a tempóval talán őszre végzek is, akkor meg kezdhetem az őszi nagytakarítást, hurrá.

Amikor meg épp nem takarítok és a ház is csendes és sötét, akkor pedig a Jumurdzsák gyűrűjét keresem már-már megszállottan, pedig nem is vagyok lokálpatrióta, és az interaktív játékokért is csak mérsékelten rajongok, de ez egyszerűen abbahagyhatatlan, és nagyon nem fogom bánni, mikor végre a végére érek, és újra a saját életemet élem, nem pedig Jonathan Hunt-ét.

Ráadásul beköltözött a nappalinkba a Kisvakond (vantond), sajnos a kertünkbe is már évekkel ezelőtt, így most már kettővel is küzdünk. A kinti kiírthatatlan, a benti meg marhára unalmas, legfőbb törekvésünk mostanában, hogy csak kétszer kelljen egy nap betenni a dvd-t (monnyuk hajnali 6-kor kimondottan áldásos) és az autós rész után kikapcsolhassuk a tévét nagyobb ordítás nélkül (nem mi ordítunk). Háát, még fel kell nőnünk a feladathoz.

Marci ma délelőtt felfedezte a kocsi csomagtartóját, az apja be is ültette, elvolt ott vagy fél órát (mármint Marci), játék közben is vissza-visszament, beült, örültünk, járóka helyett tök ideális, nem tud semmiben kárt tenni, ha fontos lépcsősúrolhatnékom van, remek gyerektárolóhely. A gyámügynek üzenem, hogy kombi-jellegű autónk van.

Hétvégi ereszdelahajam

A nemzeti ünnepet az ifjúság tömeges köreiben töltöttük., boldogult ifjúkoromban március 15-ét amúgy is az Ifjúság Ünnepének nevezték, nem pedig Nemzeti Ünnepnek, mi pedig hűek vagyunk az elveinkhez. A megemlékezést pénteken estefelé kezdtük, amikor megérkeztek Pándindi barátnőmék két gyerekkel, így a kiskorúak száma a házban rögtön megduplázódott (igaz, a nagykorúaké is), rövid udvariassági egymástkerülgetés után mindenki elvonult oda, ahová akart, gyerekek fel, felnőttek le, pár óra múlva a csapat összefutott a konyhában, gyerekek (Marci nélkül persze, ő már rég aludt) alkalomhoz illően talpig sminkben, felnőttek alkalomhoz illően jókedvűen. Mint kiderült, Veronika most épp kozmetikusnak készül, és ennek örömére rögtön be is mutatta a kreativitását, igaz, ennek lemoshatatlan nyomait két napig csodálhattuk. A gyerekek lefektetése után mindenki elszavalta kedvenc költeményét (így szoktuk), becsúszott egy-két Petőfi is, aztán hajnalfelé ki-ki aludni tért.

A másnapunk is hasonló szellemben telt, arcfestés, rajzolás, hóemberépítés (március közepén, basszus!), evés, ivás, versek, kocsonya stb. Egy óvatlan pillanatban Marci kipingálta az egyik felújított szoba falát. Örülünk?

Gyerek volt mindenhol. És a legkisebb is beilleszkedett végre a csapatba, nagyjából, egyre kevesebb volt ugyanis a rinyálás, nyávogás miatta, mikor unták, nemes egyszerűséggel kizárták a szobából, akkor azért méltatlankodott.

A vasárnapi könnyes búcsú után pár óra múlva újabb gyerekes buliba csöppentünk, az már korántsem volt ilyen békés és kiegyensúlyozott, 7 gyerek ment egymás és a mi idegeinkre, a férfiak a pincében elvonulva vitatták meg az élet nagy dolgait, a nők a konyhában szorgoskodtak, kicsit feudális felállás, a hetek pedig hol az udvaron dobálták a kutyaszart, hol bent árulkodtak egymásra, az össznépi rinyálásból az én két gyerekem kivételesen kimaradt, ennek azért kiváltképp örültem.

Március 15-én itthon stílusosan a bombatámadás nyomait takarítottuk, a mosógép folyamatosan ment, hogy az se maradjon ki az ünnepből, a falat nem sikerült leradírozni, Marci állandóan evett, ennek okán mi állandóan pelenkáztuk, Veronika a helyi gyerekbandával múlatta az időt, majd este rájött, hogy neki sürgősen angoloznia kell, de mivel a fáradtságtól leesett a székről, inkább hisztizett, majd 7 órakor aludni tért, és egy órán belül mi is ezt a programot választottuk.

MatricaMarci

Marci napokig matricát játszott, már kicsit untam azért, de mára abbahagyta szerencsére. Nem tudtam magamról levakarni, rám tapadt, nem távolodott, örökké a nyomomban volt, az ölemben ült, ha eltávolodtam 1 méterre, visított, amikor az apja hazaért, vele csinálta ugyanezt, a játékaira rá se bagózott, ha felhívtam rájuk a figyelmét, csak méla undorral nézte őket.

Roppant kellemetlen kettesben lenni a budin például.

Takarítani, sikálni, négykézláb gyökérkefével felvakarni a szutykot a teraszról (rohadt macska!) lehetetlenség, mivel közben valaki könyékig merült a felmosóvízbe, majd jókedvűen csúszkált a vizes kövön.

A telefonálást hagyjuk!

Mosogatásnál hozta a bilijét, felállt a szélére, úgy asszisztált.

Amikor ettem, az ölemben ült, és csak kicsit lett majonézes a feje.

Főzés félkézzel (mit nekem...!) csípőmön egy darab gyerek.

A fagyasztóláda átpakolása és kitakarítása felért egy akrobatamutatvánnyal.

Ablakot nem pucoltam.

Amúgy meg szép tavaszunk van. Mai napra rendelt viselet: kokárda és hótaposó.

Fiús anya

Amíg Veronika egyedül volt, 6 és fél évig azt hittem, hogy tök jó, hogy az embernek lánya van, mert a lányok ugyan hisztisek, de a fiúk meg néha teljesen idióták, elmegy az eszük, ok nélkül fel-alá rohangásznak a lakásban, tombolnak, evés közben jár kezük, lábuk, ütnek és rúgnak, eszetlenül forognak körbe-körbe, hogy elszédülve jó nagyot fektézzenek, ja és baromi hangosak. Most már nem hiszem ezt. Már tudom.

Veronika sohasem csinált medencét a fürdőszobából esténként, és nem locsolta bele a fürdővízbe a samponokat és tusfürdőket, és vödörrel sem meregette ki a csúszós vizet a kádból a földre, hogy dacára a kismillió feltörlésnek még napok múlva is háton korcsolyázzon a család.

Nem rohangált cél nélkül üvöltve a lakásban úgy, hogy a fal adja a másodikat.

Ő viszonylag nyugodtan evett az etetőszékben, ami mára porfogóvá vált, mert a tulajdonosa véletlenül sem használná rendeltetésszerűen, viszont mászókának tökéletes lenne, ha nem érkezett volna róla a srác a minap fejjel lefelé a földre.

Nem rohangált körbe-körbe a nappaliban, mint egy veszett kutya.

Ennyi idősen nem szerette a csokit, nem is kellett dugdosni előle.

Nem hajnalban kelt, és nem délelőtt intézte a délutáni alvását.

Nem verekedett, és nem ütötte időnként a saját fejét, hogy aztán bömbölve és sértődötten közölje, hogy fááj.

Nem mutogatta büszkén a pocakját, célozva arra, hogy már majdnem akkora, mint az apjának.

Anyának szólított, nem pedig Andinak.

Esténként lehetett neki mesélni maciról, nyusziról, cicáról, kutyusról, nem pedig kizárólag autókról. Basszus, mit lehet mesélni az autókról?

És még egy csomó minden más, ami most nem jut eszembe.

Tahhaó, gomba és egyéb kaják

Nálunk a családban az 1 méter felettiek titokban esznek. Nem mindent, de sok mindent. Ha ugyanis előkerül valami a hűtőből vagy a spejzből, Marci azonnal ott terem és szemrehányó hangsúllyal kérdezi, hogy baba?, vagyis hogy "és a baba nem kap belőle?". Válogatás nélkül enne mindig mindent, ami elfogyasztható. De van pár dolog, ami nem neki való, így aztán ezeket titokban esszük. Így történhet meg, hogy az apjuk minden harapásnál eltűnik a spejzben, hogy a betevő erőspaprikáját a szájába túrja, Veronika a tenyerében csempészi fel a szobájába a csokit, amivel délután már nem szívesen kínálnánk Marcit a nyugodt éjszaka reményében, a gombalevest a minap háttal, görnyedve, fazékból kanalaztuk, nem azért, mert sajnáljuk Marcitól, hanem mert szörnyű szorulást okozott neki a gomba, a részleteket fedje jótékony feledés, alkohol tartalmú italokat villámgyorsan és észrevétlenül fogyasztunk (ritkán!), a nyers tésztát konyharuha alatt nyújtom, a tejet jó magasra pakoljuk, mert a tejesdoboz látványa is izgatja Marcit, oltári mennyiségeket el tudna fogyasztani a tejből, ha hagynánk, tejszínhab, ketchup még mindig eldugva, chipsek, rágcsák eltüntetve, a macska tálja kiürítve. Hát így valahogy.

Szóval az étvágyával nincs gond.

A reggeli és esti kedvenc továbbra is a tahhaó, vagyis a kakaó, amiből már többet iszik, mint a nővére, pedig az sem kis mennyiség, lassan eltartunk egy kisebb tejüzemet, nem valami gazdaságos, komolyan fontolgatjuk, hogy a következő nagyobb beruházás keretében veszünk egy tehenet. Vagy kettőt.

Az ember legjobb barátja

Nem, nem a kutyáról szeretnék írni. Az más emberek legjobb barátja. Nekünk egyszer volt kutyánk kábé egy évig (hangsúly a volt-on!), szerettük, meg minden, de sose leszünk kutyás népek, épp elég jószág a papagáj a pincében és a macska az ajtó előtt. Sok is.

Szóval az ember legjobb barátja a porszívó.

Ha full takony a gyerek, és még éjszaka is le kell jönni szipantani, akkor azért.

Ha az elhúzódó szoptatás miatt hullik az anyuka haja, és viszonylag hosszú szőke hajszálakkal van tele a lakás, és a gyerek egyik leggyakrabban használt szava a hajsz, akkor azért.

Ha pedig a fentemlített gyerek úgy eszi a napi rendes Tictacját, hogy először módszeresen kirázza a dobozból mind egy szemig a földre, majd onnan felcsipegeti, amikor is nem mindegy mennyi kosz van a földön, akkor meg azért.

Holmi sáros csizmákról, bakancsokról már szó se essen.

Rohangálás közbeni kajálásról, morzsálásról, kajamaradékok széttaposásáról se.

Papírzsebkendők miszlikbe szedéséről meg pláne ne, ez ugyanis valami furcsa szokása a gyereknek, mi sem értjük az okát.

Ezek miatt fontos tehát, hogy a porszívó jó minőségű legyen, hatékony, könnyen tisztítható, és nem utolsó szempont, hogy lakberendezési tárgyként is megállja a helyét, tekintve, hogy állandó tartózkodási helye a nappali, csak hogy mindig kéznél legyen. A mi porszívónkra nem jellemző egyik sem, cserébe viszont jó drága volt. Viszont elfér az ülőgarnitúra mögött.

Egy ideális nap

A tegnap Marci-ügyileg tökéletesre, nagykönyvire, megismételhetetlenre sikeredett, azért, hogy aztán pár hét nemalvás, hiszti, akaratosság esetén könnyes szemmel nosztalgiázhassunk az apjával, hogy aszongya "emlékszel ARRA a napra, mikor minden összejött?".

Az éjszakai alvása a top 10-es lista első helyén áll: este majdnem 8-tól reggel majdnem 7-ig megszakítás nélkül aludt, mint egy kisangyal. Nevetősen, kiegyensúlyozott pofival ébredt, remek volt a délelőtt, két játék között tudtam háztartást vezetni, voltunk levegőzni, a délutáni alvás valóban délutáni volt és nem délelőtti, mint most, és két és fél óráig tartott, el se hittem, majd délután 3 órát játszott az udvaron, sötétedéskor alig akart bejönni, az esti vacsora-fürdés-altatás mix is gond nélkül zajlott, élveztem.

Persze tisztában vagyok vele, hogy ez volt a mézesmadzag, hogy hónapokig ilyesmiről még csak nem is álmodhatok, ma éjjel pl. 3-szor kiabált dugult orr miatt, a reggel és a délelőtt igencsak akaratosra sikeredett, és fél 11 óta alszik, de azért nagyon remélem, hogy a tegnapi napot vehetem egyfajta ígéretnek.

Játékok 3.

A legkirályabb dolog a különleges eszközöket nem igénylő csiklandozós, kergetőzős, dögönyözős, hintáztatós, dobálós, becsavarós, kitekerős, birkózós játék. Tény, hogy ebben az apja a profibb, ötleteinek tárháza szinte kifogyhatatlan, és az is tény, hogy ezek a mókák nem kis edzettséget és erőnlétet kívánnak meg az animátortól, amiből sajnos néha híján vagyunk. Így aztán míg a kis terminátor újabb és újabb hancúrt követel, addig a tunya felnőtt levegőért kapkod és a túlélésért küzd. Próbáljon csak meg valaki átlagos erőnléttel 10 percig dobálni egy 12 kilós gyereket! Na, ugye! Vagy plédbe tekerve hintáztatni úgy, hogy se a pléd ne csússzon ki a kezéből, se a gyerek a plédből, és közben ritmusra kántálni, hogy Hinta-palinta, régi dunna (Duna?), kis katona, ugorj a Tiszába (Dunába?)! Zsupsz! Ennél lényegesen egyszerűbb és kevésbé fárasztó a Megy a pók, megy a pók, megesz, megesz, megesz!, amikoris az ötlábú pók tényleg megy, közelít, és csiklandozásnak álcázva jól meg is esz.

Aztán az is lehet, hogy Marci űrhajós lesz, nem pedig történész, mert a történészek nem arról híresek, hogy kedvelik a fejjel lefelé való lóbálást, vagy ha kedvelik is, nem nagyon beszélnek róla. Marci viszont hangosan nevet és ráadást követel, ha a bokájánál fogva himbálom (gyámügynek üzenem, hogy nem szoktam amúgy).

Meg szoktunk gyúrni ún. vargatésztát, amikor is a delikvens hanyatt vágja magát és tésztaként viselkedik, tűri a dagasztást, gyúrást, nyújtást, összecsomagolást, majd a végén az elfogyasztását is, igaz, olyankor már nagyon röhög.

Még az ősszel egyszer elmentünk Marcival ilyesmi foglalkozásra, Ringató vagy mi volt a neve. Egy szakképzett valaki tartotta 1-3 éves korú gyerekeknek. Menni kellett körbe-körbe, mondókázni, leguggolni, ugrani, hajlongani, ilyenek. Hö-hö! Marci a terembe belépve meglátta a 15 labdát, innentől kezdve nagy ívben tojt a mondókákra, mindenféle irányított játékra, és ezzel még példát is mutatott a többinek. Kábé 10 percig próbáltam bevonni a foglalkozásba, aztán hagytam, hagy játsszon, végül is azért jöttünk. Azóta sem megyek semmi ilyesminek még a közelébe sem. Később olvastam valahol, hogy micsoda nagyszerű dolog ez a Ringató vagy mi, mert a lakótelepen élő gyerekek már nem tudják milyen az avarban ugrálni, a domboldalról legurulni, a fűben fetrengeni, és ezt a mozgásformát van hivatott pótolni a foglalkozás. Miközben olvastam a cikket az udvaron, Marci épp az avarban ugrált, a domboldalról gurult és a fűben fetrengett.