A legkirályabb dolog a különleges eszközöket nem igénylő csiklandozós, kergetőzős, dögönyözős, hintáztatós, dobálós, becsavarós, kitekerős, birkózós játék. Tény, hogy ebben az apja a profibb, ötleteinek tárháza szinte kifogyhatatlan, és az is tény, hogy ezek a mókák nem kis edzettséget és erőnlétet kívánnak meg az animátortól, amiből sajnos néha híján vagyunk. Így aztán míg a kis terminátor újabb és újabb hancúrt követel, addig a tunya felnőtt levegőért kapkod és a túlélésért küzd. Próbáljon csak meg valaki átlagos erőnléttel 10 percig dobálni egy 12 kilós gyereket! Na, ugye! Vagy plédbe tekerve hintáztatni úgy, hogy se a pléd ne csússzon ki a kezéből, se a gyerek a plédből, és közben ritmusra kántálni, hogy Hinta-palinta, régi dunna (Duna?), kis katona, ugorj a Tiszába (Dunába?)! Zsupsz! Ennél lényegesen egyszerűbb és kevésbé fárasztó a Megy a pók, megy a pók, megesz, megesz, megesz!, amikoris az ötlábú pók tényleg megy, közelít, és csiklandozásnak álcázva jól meg is esz.
Aztán az is lehet, hogy Marci űrhajós lesz, nem pedig történész, mert a történészek nem arról híresek, hogy kedvelik a fejjel lefelé való lóbálást, vagy ha kedvelik is, nem nagyon beszélnek róla. Marci viszont hangosan nevet és ráadást követel, ha a bokájánál fogva himbálom (gyámügynek üzenem, hogy nem szoktam amúgy).
Meg szoktunk gyúrni ún. vargatésztát, amikor is a delikvens hanyatt vágja magát és tésztaként viselkedik, tűri a dagasztást, gyúrást, nyújtást, összecsomagolást, majd a végén az elfogyasztását is, igaz, olyankor már nagyon röhög.
Még az ősszel egyszer elmentünk Marcival ilyesmi foglalkozásra, Ringató vagy mi volt a neve. Egy szakképzett valaki tartotta 1-3 éves korú gyerekeknek. Menni kellett körbe-körbe, mondókázni, leguggolni, ugrani, hajlongani, ilyenek. Hö-hö! Marci a terembe belépve meglátta a 15 labdát, innentől kezdve nagy ívben tojt a mondókákra, mindenféle irányított játékra, és ezzel még példát is mutatott a többinek. Kábé 10 percig próbáltam bevonni a foglalkozásba, aztán hagytam, hagy játsszon, végül is azért jöttünk. Azóta sem megyek semmi ilyesminek még a közelébe sem. Később olvastam valahol, hogy micsoda nagyszerű dolog ez a Ringató vagy mi, mert a lakótelepen élő gyerekek már nem tudják milyen az avarban ugrálni, a domboldalról legurulni, a fűben fetrengeni, és ezt a mozgásformát van hivatott pótolni a foglalkozás. Miközben olvastam a cikket az udvaron, Marci épp az avarban ugrált, a domboldalról gurult és a fűben fetrengett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése