Naiv

Miért hittem,

• hogy odaadhatom Marcinak a teáját szipókás üvegben (sportkupakos műanyag palackban)?
• hogy 2 hónap alatt (akkor adtam utoljára így az innivalót) elfelejti azt a mókás dolgot, hogy az üveg tartalmát kirázza a földre az utolsó cseppig?
• hogy ezek után elég egyszer felmosni a konyhát abban bízva, hogy nem marad ragacsos a járólap, mert az maradt?
• hogy ki tudom tenni a ketchupos flakont úgy az asztalra, hogy Marci nem veszi észre? Észrevette. Egy óráig maszatolt vele. Aztán én is.
• hogy a ... (fütty) APEH nem büntet harmadszor is egy közel két éve elkövetett vétségért?
• hogy ha mérgemben rágyújtok egy cigire, az nekem jó lesz, mikor nem is dohányzom?
• hogy egy 20 hónapos kisfiú mellett megússza az összes karácsonyfadísz épségben?
• hogy Marci ebéd után alszik egy jót, és lesz legalább másfél órám, hogy nyugodtan bepakoljak, tekintve, hogy ma délután elutazunk?
• hogy idén kimászunk az anyagi mélypontról? De nem.

És mivel pakolok és megyünk, ezért most kívánok MAGUNKNAK boldog új évet! Na jó, mindenkinek (ne legyek már önző disznó, mikor az vagyok).

Még dolgosabb hétköznapok (avagy 3 váltás ruha)

Amikor az embernek gyereke születik, abban a magasztos pillanatban nemcsak anyává válik, hanem mosó-takarító-pakoló személyzetté is, de erről a kismamakönyvek persze nem írnak. A mai napom a fentiek szellemében telt, és ettől nem voltam túl boldog, és ennek hangot is adtam. De csak keveset ordibáltam. És nem is sírtam egyszer sem.

A nap nyitányaként Veronika kiborított kábé egy deci kefírt a számítógép-asztalon, én vagyok a hülye, mer méé engedtem idebent kefírezni, mikor kaja csak az étkezőben, és ebben nagyjából következetesek is vagyunk, de ma valamiért nem, és ennek azonnal meg is volt a büntetése, kb. fél óráig takarítottam (tunk), mert tocsogtak itt a jegyzetek, papírok, folyt a cucc a falról és a hangfalról is, és amerre jártunk, csöpögtettünk össze padlót, szőnyeget, saját ruhát. Jóó vóóót!

Aztán folytattam a sáros cipő kisúrolásával, mert tegnap este, mikor hazaért a kisasszony, nem láttam a kilónyi nehezéket a bakancsán, ma délelőtt viszont kénytelen voltam eltávolítani, és csak kicsit anyáztam. Ki, ha én nem?

Persze Marci se maradhatott le az események mögött, a déli levesét elegánsan az ölébe kanalazta. Etetni nem hagyta magát, a segítésre élénk visítással reagált, így kapott egy előkét a nyakába, beültettem az etetőszékbe, elpakoltam mindent a környékről, és meglepődve láttam, hogy minden tiszta és steril maradt, az előke is, csak derékon alul tocsogott a ruhája a levestől.

Átöltöztetés után kiraktam őket az udvarra naivan azt remélve, hogy a nagy némileg figyel a kicsire, de 10 perc után azzal kellett szembesülnöm, hogy nem. Marci belefetrengett valami sárba és mezítláb ordít az udvar közepén. Ruhacsere. Csak mellékesen: a sínadrág alatt sáros volt a harisnyája, úgyhogy nem kis fekte lehetett.

Téli overált adtam rá, és nagyon szépen megkértem a nővérét, hogy vigye már el 20 percre sétálni, hátha akkor nem történnek ilyen balesetek. Pontosan 20 perc múlva jöttek is, Marci UGYANÚGY nézett ki, mint az előbb. Jesszus! Kiderült, hogy pocsolyáztak, de be volt fagyva, és Marci elesett. (?) Logikus. Már nem kérdeztem semmit, ráncigáltam lefelé a sártól csöpögö ruhát.

Aztán a lánynak magának kellett kipucolni a cipőét, ezért többször öngyilkossággal fenyegetőzött, különböző rosszulléteket produkált és csúnyán beszélt, de nem engedtem, így a gyerek dolgozott. Igaz, utána csak ki kellett pucolnom a cipőjét és kitakarítanom a fürdőszobát.

És a romboló üzemmód újabb nyomai: egy elég randa karcolás a monitoron (Marci), zsíros kéznyom a lépcsőfeljáró falán (Veronika), maszatos tenyérnyom az étkező falán (Marci).

Ja, igen, mivel mégiscsak naplót írok: volt nagy öröm, karácsony második napján Marci bilibe pisilt!!! Hurrá!!! Igaz, ezt azóta sem ismételte meg.

Dolgos hétköznapok

Így ünnepek után (előtt, közben) belevetettük magunkat a szürke és tevékeny hétköznapokba. Részemről még ugyan vártam volna, de az ifiúr nem csatlakozott hozzám, így aztán a nyugis, lassú és lustálkodós napomat kissé felülírta. A reggeli félalvós, fejből aligkilátós, legkisebb helységet látogatós program pl. hintőpor-takarítással folytatódott. Pedig máskor is kipakolja a fürdőszobaszekrényt, de a hintőpor eddig valahogy megúszta, nekem sem tűnt veszélyforrásnak eddig, de ma reggel kicsit meglepődtem a fullfehér f.szobán, porszívó elő, felszív, eldugult porszívó + összes szűrő kitakarít, szőnyeg kiráz, felmos, cirka egy óra. És ha már így belejöttem, kiporszívóztam és felmostam az egész lakást. Nem vált kárára. Bár most estére már semmi nyoma a takarításnak.

Később aztán, hogy a kezdeti lendület ne törjön meg, Marci további rosszaságokat eszközölt. Épp az apjával beszéltem telefonon, mikor észrevettem, hogy egy oda nem illő gyerek guggol az étkezőasztal közepén, épp sót szórt szerte széjjel. Oké, semmi gáz, mars lefelé, abrosz kiráz, sótartó újratölt, DE az asztal közepén pihenő Veronika-ajándék, ami türelmesen várta haza gazdáját (a lány u.is éppen nyaral/telel) meg lett csonkítva ( a macska meg a fán), az ajándékkísérő csokifigurát valaki megcsócsálta. Magyarázkodhatok a lyánynak.

Pár nyugodt perc után Marci enyhén bűzölgött, a pelenkázásnál kiderült, hogy a helyzet durvább, mint gondoltam, így beiktattunk egy koradélutáni fürdést a srác nem kis örömére.

Sötétedés után kedvem támadt a karácsonyi hangulatot kicsit visszahozni, ezért meggyújtottam pár gyertyát Marcinak is elérhető helyen. Nem először tettem, eddig nem is nyúlt bele a lángba, csak most. A többit nem részletezem.

Új szórakozást talált magának a fiú, örülök, hogy ennyire kreatív: szájába veszi a teát, majd "kiberregi" (kifújja vagy mi), ettől aztán minden tiszta tea természetesen, a ruhája, a föld, és a legújabb, hogy mindezt a tükör előtt teszi, és akkor a tükörről is folyik lefelé a cucc. Igazi boldogság ez nekem!

Szóval a gyerekem jól elvolt szerencsére, az könyveihez, a játékaihoz, az új autókhoz egy ujjal sem nyúlt egész nap. Még csak rájuk sem nézett.

Karácsony

"Tavasz van, tavasz van, de jó futkosni a szabadban..."

Megdőlt az évszázados melegrekord, Somogyban csaknem 22 fok, nálunk 15, hó nyomokban sem, viszont egész nap szünet nélkül szakad az eső, villámok, felhőszakadás, mennydörgés, hurrá karácsony, vivát (gépész) karácsonyi hangulat!

Kajahegyek, négyféle édesség, narancsleves, vagon majonézes krumpli és sok-sok egyéb majonézes ezmegaz, tatárbifsztek, kocsonya, kétféle husi, káposzta, leves, kábé 5 kiló szaloncukor, 10 kiló egyéb csoki, folyamatos zaba, folyamatos hányinger. Tipikus.

Úgy ennék egy kis tökfőzeléket.

Ajándékhegyek: könyvek (4 db Bacher, 4 db mese, 2 db egyéb), autók (kukás, autószállító autó autóval, fakockás, mecsi kotró), kesztyűk (1 db bőr, 2 db sí), parfümök, krémek, kreatívkodósok, festővásznak, házipálinkák, gyerekágy (fenyő), horgászzsinór, pénz, pénztárcák (üresen), gyúródeszka, kilókávé, barométer, társasjátékok, fitball, hit, remény, szeretet.

Tavalyhoz képest:

- Marci egy évvel ezelőtt a szoba közepére leterített óriási szőnyegen hentergett teljes gálában, nagyobb helyváltoztatásra nem volt képes, ezzel szemben most...

Egész napos pörgés, nyüzsgés, rohangálás. Úgy döntött, behozza a tavalyit. Viszont a karácsonyfát meglepő módon nem molesztálja, néha rácsodálkozik, kicsit birizgálja, kicsit megdobálja labdával, de alapvetően jól elvannak egymás mellett.

24-én reggel óriási szemekkel csodálta a fát percekig, nagyon aranyos volt és megható, meg minden. Nálunk u.is 23-án éjjel jön először a Jézuska, akkor a fát hozza, az ajándékokat csak másnap délután pakolja le, mer mé ne legyen egy kis csavar a történetben, meg már úgyis ismeri a járást.

- A ház ura idén a helyzet magaslatán volt, nem szenvedett, kínlódott, torokfájt, mint tavaly.

- Nem öntött el bennünket torokfojtogatós, szemkifolyós füst az eldugult kéményből, és nem dideregtünk egy teljes napot nyitott ajtó-ablaknál, és nem próbálkoztunk optimistán újra a begyújtással, aminek örömére kolbászfüstölőre emlékeztető körülmények alakultak ki az ünnepi lakásban. Sancinak sem kellett egy napig kéménysöprést imitálnia, mivel nem ért hozzá, pedig azt hittük.

- Idén karácsonykor beköszöntött a tavasz, de ezt már írtam.

- Változtattunk a karácsonyi menün, eltöröltük a halászlét, sajtos húst, leülős-végigevős vacsorát, ehelyett az asztalt rogyásig raktuk, és mindenki önkiszolgált.

- Ami nem változott : a kilóink száma (sajnos, pedig úúúgy megfogadtuk), az anyagi helyzetünk (még sajnosabb), a folyamatos zabálás, a majonézes krumpli íze, a karácsonyfa gyönyörűsége (mondjuk mindig egyformán meseszép, mióta nem kell nehéz munkával befaragni, csak könnyű munkával széthajtogatni), a karácsonyi zenék, a karácsonyi filmek, a gyertyák száma a lakásban, az illatok, a fények.

Idén is, mint már évek óta N-1-en ünnepeltünk, a -1 lassan már nem is hiányzik.

Hát nagyjából ezek jutottak eszembe az elmúlt két napról, és most veszem észre, hogy ideje visszatérni az eredeti koncepcióhoz, a blog címéhez méltóan Marciról írni.

Majd igyekszem.

Várjuk a karácsonyt

Apa

Szegény apa már hetek óta beszerez. Ő a beszerző. Minden nap írom a listát, ő pedig a következő nap beszerzi. Klasszikus szereposztás, asszony őrzi a ház melegét (valóban szoktam tenni a tűzre, u.is spórolásból a vegyessel fűtünk, a Tigáz meg monnyon le!), az ember meg előteremti az ennivalót. Korán reggel indul a túrára, bejárja Bőnyét-Baranyát (Lidlt, Tescot), és hozza, és hozza, mintha legalábbis atomtámadásra készülnénk, vagy legalábbis még egy gyomrot növesztenénk. Aztán karácsony előtt egy nappal persze borult a bili, oda a türelem, úgy viselkedtünk, mint minden normális magyar család, szépen, rendesen egymásnak estünk, egymást hibáztattuk, az egyik gyerek nyűgös, a másik felesel, a krumpli nem akar elfogyni hámozás közben, a majonéz sós (nem az), az eső zuhog, 20 centi hó odavan, és ennek a rohadt napnak soha sem lesz vége, pedig már nagyon jó lenne, ha jönne a szenteste, áhítat, szeretet, béke stb.

Anya

Jó várni a karácsonyt. Nem jó készülni a karácsonyra. Nyűgös gyerek mellett kiváltképp nem jó. Az ember fáradt, nem alszik, egyetlen vágya: aludni! Ezzel szemben takarítás, majonézes krumpli, sütihegyek, gyereknevelés, takarítás, csomagolás, fadíszítés... Valljuk be, gyereknek lenni sokkal jobb volt.

Fáradtan beesni a fa alá - tipikus magyar sajátosság.

Jövőre elutazunk. Irány Smokovec!

Veronika

Jaj, de jó! Jaj, de várom! Mennyit kell még aludni? Szeretnék interaktív macskát ( Hát, peeeersze!), távirányítós, görkoris pónit (hóóógyne!), gördeszkát (mííí?), toronyórát lánccal! De a legjobban telefont akarok (Csak a testemen keresztül!!!), de tudom, hogy ti azt úgyse veszitek meg, pedig már MINDENKINEK van az osztályban, na jó, nem mindenkinek, de Kevinnek van és Dórinak is, a többiek most kapnak karácsonyra. Nem kell a mese, tudom, hogy nincs Télapó, se Jézuska, ti veszitek meg az ajándékot, ti díszítitek a fát, nem, nem szeretnék segíteni, jó lenne, ha reggelre ott állna feldíszítve, ha ti fáradtak vagytok, akkor szóljatok a Jézuskának.

Marci

- Marci, holnap karácsony. Mekkora lesz a karácsonyfa?

Marci mutatja és mondja: brrrr.

Merthogy valaki elárulta neki, hogy a Jézuska hoz majd karácsonyfát és AUTÓT a fa alá.

Mikor az apa pelenkáz

Marci, mi ez a büdös? Húha, kisfiam, te bekakiltál. Ajjaj, ez nagyon büdi! Marci, kaki van? (Válasz: nem!) Dehogynem, érzem! Gyere ide, kiveszem.

Jézus Mária! Úristen! Ez nagyon büdös! Kisfiam! Úristen! Hányok! Marci! Miért ilyen büdös? Jaj! Csupa ... (fütty) a ... (fütty). Ó, gyerekem, ez már akkor is ... (fütty) volt, amikor megetted. Ne nyúlj hozzá! Borzasztó! Még egyszer ilyen büdöset ... (fütty), bizisten kiszaladok veled, kiraklak a hóra! Hát ezt nem lehet elviselni! Nagyon büdös! Úristen! Fujj!!!

Na, hála Istennek, ezzel megvagyunk. Remélem ma már nem tojsz többet, mert felkötöm magam.

Hóóóó!

Esik a hó, az első hó, az egész udvar csupa porcukor.

Valóban esik és valóban porcukor. Imádom! Először a teraszajtón át néztük az egyre fehérebb világot, majd közelebbről is megszemléltük. Hááát! Az első találkozás nem volt mindent elsöprő, Marci rögtön letenyerelt kesztyű nélkül. Ordítás. Aztán rájött, hogy nagy csizma, vastag overál hóval súlyosbítva, na az nem tuti, menni alig lehet, hideg is, az ember lába folyton elakad, ááááá. Babakocsiban folytattuk a barátkozást. Szakadt a hó, nem jött a busz, csak vártunk, vártunk, közben Marci rájött, hogy a csizmát simán le tudja rúgni a lábáról, és le is rúgta, kábé 3-szor, feladni meg rohadt nehéz szemből, télikabátban, guggolva, aztán amikor újra lerúgta, akkor betettem a babakocsi csomagtartójába. A csizmát. Egy idő után persze a babaláb igencsak fázhatott, ordítás. A busz csak nem jött, eltelt közel egy óra, a hó szakad, Marci ordít, isteni. De én még mindig imádom a havat! Aztán valahogy csak bejutottunk a városba, sőt ügyintéztünk is, majd kocsiba vágtuk magunkat, és csúszkáltunk vagy másfél órát. Nem nagyon volt halálfélelmem. És még mindig imádom a havat.

Ma jöhet a szórakozás, kétféle szánkó be a kocsiba, irány Ancsapancsa + egy másik kissrác, juhijj, szánkóra fel, hú de buli. Nekünk. A gyerekek elviselték. Húztuk őket, közben bizonygattuk nekik lelkesen, hogy ez milyen jó. Csak egyszer borítottam ki Marcit a hóba, mit borítottam, billentettem, meg sem kellett volna éreznie, nem tom, mért haragudott, de aztán mártír arccal csak eltűrte azt a másfél órát, amíg az ANYJA SZÁNKÓZIK. Mert ÉN imádom a havat!

A hétvégére össznépi szánkózást tervezek. Apa, anya, gyerekek, le a dombról. Marcinak is muszáj megszeretnie a havat, mert nem tudom, másképp hogy megyünk síelni. És hóembert is építünk. Nem is egyet, hóembereket.

Imádom a havat!

Egész nap ava

Marci (Aranyt lealázó szókincsével) ava-nak szólít bennünket. És egész nap ava-zik. Tekintve, hogy a nap nagy részében kettesben vagyunk itthon, gyanítom, hogy a folyamatos ava, ava, ava, ava nekem szól, nem pedig az apjának vagy a nővérének. És én megpróbálok minden ava-ra visszakérdezni (Tessék? Mit szeretnél, Marci?), majd a mutogatásból megfejteni a mondanivalót (Igen, menjek ki veled a konyhába?), teljesíteni a kívánságot (hűtő kinyit), és lebeszélni egyes dolgokról (Azt ne vedd ki, Marci, nagyon erős, nem szabad, tedd szépen vissza stb.). Így aztán szinte egész nap beszélek. Ő pedig egész nap ava-zik. Megunhatatlanul kántál, például mikor vécén vagyok, nem is emlékszem, milyen csendben ücsörögni, nem pedig így:

- Ava.

- Igen, Marci.

- Ava.

- Mit szeretnél, cica?

- Ava.

- Megyek mindjárt.

- Ava.

- ...

- Aaaava!

- ...

- Aaava, aaaava, aaava, aaava, aaava!

Párbeszéd

Gyarapodunk szókincsügyileg:

- Marci, mondd azt, hogy apa!

- Aaava.

- Mondd azt, hogy anya!

- Aaaava.

- Veronika.

- Ava.

- Nem ava, Veronika.

- Aaava!

- Alma?

- Aaama.

- Cica?

- Nyaaa! (vagy valami ilyesmi, és elképesztően aranyos nyávogó cicapofit vág)

- Kutyus?

- Va!

- Autó?

- Brrr.

Szóval, beszélni még nem nagyon. Viszont, esküszöm, mindent ért.

Hisztivariációk

Férfihiszti

Lehetne szépíteni, esetleg mellébeszélni, de felesleges, egyszerűbb egyenesen bevallani, hogy Marci fiú létére elég hisztis. Kmm. Nagyon hisztis. Néha.

Viszont, hacsak nem a szopiról van szó, könnyen leszerelhető.

Tekintsük át a leggyakoribb hisztikiváltó helyzeteket:

• Veronika közelít, rámosolyog, puszit ad - reakció: malacvisítás,
• nem adok oda valami számára nélkülözhetetlen dolgot, ami számomra is nélkülözhetetlen - reakció: elkeseredett bőgés és vádló tekintet,
• nem engedem azt csinálni, amihez épp kedve szottyan (szekrények kipakolása, kukázás, parfümömmel való labdázás, üvegcuccok rendezgetése, asztalra felmászás stb.) - reakció: toporzékolás, földön fetrengés, ordítás,
• nem ugrok azonnal, amikor szeretné (bámulatosan el tudja mutogatni, hogy tegyem le a lábam, vegyem fel a papucsomat, álljak fel, menjek vele, nyissam ki a hűtőt, és hagyjam, hogy mindent kipakoljon és megrágjon) - reakció: verekedés (ő ütöget engem), rángatás (ő rángat engem), bőgés (ő bőg).

Na most, ezek a helyzetek elég sűrűn ismétlődnek, így aztán a hangzavar is állandó. Szerencsére ha nem veszek róla tudomást, hátat fordítok, otthagyom, akkor pár másodperc alatt lezajlik az egész, és megy tovább az élet a normális mederben.

És még mindig inkább a sok kicsi, mint a kevesebb egész estét betöltő.

Női hiszti

Veronikáról írhatnék jó kis történeteket, elmesélhetném a parttalan hisztik hosszú-hosszú éveit, a legbanálisabb hisztikiváltó okokat, a teljes csődöt és kétségbeesést, ami egy-egy nyilvános hiszti alkalmával elborított, a tehetetlenséget, a megoldásra tett hiábavaló kísérleteket. De nem teszem, mert 1: Veronika már nagylány, bizonyára rosszul esne neki, ha ilyen régi dolgokról lebbenteném a fátylat, különben is, ki emlékszik már arra, talán igaz sem volt, 2.: régi történet, ki emlékszik rá, talán igaz sem volt, 3.: ez Marci naplója, úgy illik hát, hogy a Marci hisztijeit ecseteljem, ne a Veronikáét.

Magánhiszti

Az elmúlt napok betegségei keményen próbára tettek, így a hét elejére sikerült elég alapos hisztérikus állapotra szert tennem, remegve figyeltem a gyerekeimet, alváskor hallgattam a szuszogásukat, legszívesebben 10 percenként felébresztettem volna őket, hogy megbizonyosodjam, nem mutatnak tüdővérzéses tüneteket, óránként diagnosztizáltam magamon a halálos kórt, sirattam a gyerekeket, amiért félárván fognak felnőni, elképzeltem, milyen érzés lélegeztetőgépen lenni (tényleg, olyankor az ember meztelen?), azonnal pofán tudtam volna verni az egész ÁNTSz-apparátot, felrobbantani a hisztériakeltő, idióta magyar médiát. És a hisztim csúcsaként ma beoltattuk magunkat a háegyenegy ellen. Pfff.

Tömeghiszti

Amikor minden híradót az újinfluenza halálos áldozatainak számával kezdenek.

Amikor a szegény elhunyt kismama még a halála utáni 3. napon is vezető hír, egészen addig, míg nincsenek újabb halottak.

Amikor a köjálos nő ahelyett, hogy elvégezné a tesztet a gyerekeken (átestek-e az újinfluenzán), kőkeményen osztja az észt és oltást követel.

Amikor a kórházakat új lélegeztetőközpontokkal szerelik fel.

Amikor még ÉN is beadatom az oltást.

Testvérféltékenység

Elért hát bennünket is, pedig azt hittem megússzuk, elvégre 6 és fél év korkülönbség jogot ad az optimizmusra, és eddig úgy tűnt, mi leszünk a szerencsések, a kiválasztottak, mert ugyan mindenhol van, és nem kerülhető el, állítólag, de mi eddig nem találkoztunk vele, csak mindig elhűlve és kicsit félve néztük, hogy másoknál mennyire tombol a testvérféltékenység. Ez a mocsok betegség kellett hozzá, és egy hét bezártság és ÖSSZEzártság, hogy semmi perc alatt kialakuljon nálunk is, és azonnal a tetőfokára hágjon, megőrítve ezzel a család nagykorú felét, mert kábé a világból tudnánk kiszaladni mi, felnőttek, miközben azok ketten ölik egymást. Pontosítok, a kicsit viselkedik úgy, mintha nyúznák, kismalac módjára visít, üt, rúg, karmol. Ugyanis nálunk a testvérféltékenység fordítva jelent meg: A KICSI FÉLTÉKENY A NAGYRA! Kész vagyok, teljesen! Amíg Veronika iskolában volt, csak vele (a kicsivel) voltam egész nap, csak rá figyeltem, csak vele foglalkoztam, nem kellett megosztani magam két gyerek között, de a lány beteg lett, ugye, egész nap igényelte a törődést, ápolást, és a negyedik napra Marci megunta a háttérbeszorulást és fellázadt. Azóta minden dühét Veronikára zúdítja, a lány nem mehet a közelébe, ha mégis megpróbálja, sőt neadjisten puszit ad neki, akkor elég komoly retorziók következnek: fejberúgás (tényleg!), lökdösés, verekedés, malacvisítás. Úgy kell a kis pukkancsot lefogni. Próbáljuk magyarázni szépen, kevésbé szépen, hogy így meg úgy, nem szabad, Veronika a testvéred, szeretni kell, nem verekszünk, simi-simi, de hát ez is a falra hányt borsó kategória, sajnos.

Úgyhogy most teljes a tanácstalanság, elképedve nézzük egymást az apjukkal, stratégiákat dolgozunk ki, türelemre intjük a nagyot (te vagy a nagyobb, ő meg a kis hülye, tudooood!), figyelemelterelünk, közös játékokat próbálunk eszközölni (az apjuk a fő-fő mókamester, én csak elméleti szakember), aztán gyorsan megbánjuk, de legfőképpen sűrűn és nagyon erősen imádkozunk, hogy ugyan ennek a mocsok betegségnek legyen már vége, menjen iskolába az iskolás, maradjon az anyjával a bölcsödéskorú, rázódjon minden vissza a régi kerékvágásba, amikor délután 4 körül már izgatottan lehet várni haza Veronikát, legyen mindenki egészséges, térjen vissza a jól bevált napirend, és legyen meg a mi akaratunk. Ámen.

Az evésről

Jelen pillanatban ezzel a címmel bejegyzést írni teljesen felesleges, a gyerekeim ugyanis nem esznek, betegek, lázasak, étvágytalanok. Veronika normál esetben is aligevő, eddig vékony volt, most már gebe, kétszer kell ránézni, hogy egyszer lássam.

Marci totál rapszodikus, hol eszik egész nap mindent válogatás nélkül, hol tisztító kúrát tart, és csak folyadékot vesz magához.

Akadnak favoritkaják, amik az esetek nagy részében dzsókerként bevethetőek és sikert aratnak, ilyen volt sokáig a spenót (!), ami mostanra boaaa, vagy a tésztás paprikáskrumpli virslivel, de a krumplistészta, ami lényegében ugyanaz, persze nem, a tejfölös kenyér állandó reggeli, nem is tudom kire ütött ez a gyerek, ki elől kellett dugdosni a tejfölt, mert mindig megette (megfejtés: az apja), és a legújabb, legtutibb, mindig bevethető csemege a SÁRGABORSÓ-FŐZELÉK, amit az apja szívből utál, és nem tudja, kire ütött ez a gyerek. A stoki (nem tom, miért ez a neve a fentnevezett főzeléknek) ötlete a nagyitól jött, áldom érte elég sokszor, a kétnapos totál nemevés után ma legalább ebből tudtam pár kanállal belapátolni a gyerekbe. Mert ha ő, mármint a gyerek, azt mondja, mem, akkor nincs az az ügyes bűvész, aki akár csak egy iciripicirit is be tudna varázsolni az összeszorított szájacskába, mert a mem az mem, mese nincs, alkudozás nincs, figyelemelterelés felesleges. A másik biztos pont az esti tejpép fürdőkádban történő eltüntetése. Ha egész nap nem is eszik, az esti bébipapi legalább tuti, azt viszont nem lehet helyettesíteni se tejbegrízzel, se ilyen-olyan pehellyel, gabonagolyóval, nem, a tejpép legyen tejpép és kész.

Ja, és van még a bármikor bevethető anyatej eredeti csomagolásban, de erről már írtam.

És pár szó a hogyanról: ügyesen, etetőszékben ülve, fegyelmezetten, önállóan, szépen, na így nem. Ha az etetőszékben önállóan, akkor utána felmosás, átöltöztetés, ha etetőszéken kívül önállóan, akkor lakásporszívózás, ha etetőszékben és én etetem, akkor az unalmas, közben muszáj rugdosódni, felállni, esetleg fejest ugrani a padlólapra, ha etetőszéken kívül etetem, akkor rohangálhatok utána a kajával, de kétségtelen, hogy ilyenkor eszik a legtöbbet. Újabban szeret odaülni az étkezőasztalhoz a nagy székre, és nagyon büszkén várni az ebédet, saját kanállal a saját szájába, esetleg mellé pakolni a kaját, és olyankor meg kell zabálni. Ha már az étkezésnél tartunk.

H1N1

Sikerült az általam ismert legszemetebb, legagresszívabb vírust beengedni a családunkba, ezért már napok óta ápolónői minőségben létezem. Szörnyű látni a sáppadt, beesett kis arcokat, karikás szemeket, hallgatni a köhögést, szipogást.

Veronika kezdte szombaton, gyanús volt, de nem tűnt komolynak, másnapra durvult, hétfőn háziorvos: influenzaszerű tünetek, nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy H1N1, szerintem pedig az. A keresztgyerekeket is leterítette, a tünetek ugyanazok, a hasonlóság kísérteties. Kedden úgy tűnt, túl vagyunk a nehezén, aztán mégsem, Veronika vissza-, Marci beleesett. Így aztán a mai nap maga volt a katasztrófa, a kicsi forró testű kismajommá változott, egész nap rajtam csüngött és egész nap sírt, félálomszerű állapotban panaszosan gajdolt, és folyamatosan szopit követelt. A nagy türelmetlen volt és ingerült, fáradt, náthás, köhögős, időnként lázas.

Az egri ÁNTSz szerint az öt gyereket különböző vírus támadta meg és egyik sem a háegy (azért tök ügyes, hogy ezt így telefonon keresztül megállapította), tehát azonnal oltatni mindenkit, és nem és nem hajlandóak elvégezni a vérvizsgálatot, amiből kiderülhetne, hogy mi ez a genyó vírus, mert azt csak szúrópróbaszerűen végzik, ennek ellenére járványt kiáltanak, mert a vizsgálataikból kiderült, hogy a háegy már kiszorította az összes többi infl.vírust a piacról. Logikus, mi azonnal oltassunk, mert nem a háegyet kaptuk el, de az országban csak a háegy tombol, a többi kiszorult.

Szeretem, mikor a köjál a helyzet magaslatán van.

Vírusok, könyvek, ünnepek

Nagy valószínűséggel itt ólálkodik körülöttünk a H1N1, legalábbis a tünetek azt mutatják, de lehet, hogy valami más nevű influenza, vagy esetleg nem is influenza, hanem valami nagyon genyó és agresszív vírus, nem tudom, de alaposan ágynak döntötte a nyolcévest, aki pedig igen ritkán beteg, akkor is alig, de most nagyon, és szinte csillapíthatatlan a láza, közel 40 fokos, náthás, köhög, fázik, melege van, fekszik és elesett, szóval odavan rendesen. És félelmetes, hogy az unokatesók, akikkel péntek délután játszott, pontosan hozzák a fenti koreográfiát pár óra késéssel. Persze ott dupla öröm, hisz mindkét fiú az ágyat nyomja. Most már nagyon izgulunk, hogy a kicsik (ott is, itt is) ne kapják el, nem tudom, hogy viselné a két másfél éves a 40 fokos lázat, nem tudom, mit lehetne velük kezdeni, mert a nagyok egy kis fenyegetés vagy a józan ész hatására csak isznak/esznek valamennyit, de ugyanezt a kicsiknél jóval nehezebb elérni, szóval izgulunk. Meg az sem lenne túl jó, ha mi, felnőttek kidőlnénk, mert akkor oda a kiszolgáló személyzet, vége a világnak. Így aztán teljesen azon vagyok, hogy ne legyek beteg, de egy jó alvás igazán sokat lendítene az ügyön.

Fiatal koromban mindig azt szerettem volna, ha olvasó gyerekeim lennének. Oké, nem kell a többes szám, legyen egy darab könyvszerető gyerekem. Hát lett nekem kettő. És ettől őszintén nagyon boldog vagyok. A nagy egyértelműen bőcsészszerű lesz, hisz már most is imád olvasni, elmélyedni, büszke az olvasnitudására, már megérezte az ízét. Eszközként használja az olvasást, pedig egy éve még nem is ismerte az összes betűt.

A kicsi is igazi könyvrajongó. Rengeteg leporellója van, jobbra-balra hurcolássza őket, dugdossa az orrom alá, és teljes áhítatban hallgatja századszor is ugyanazokat a mondatokat, mutogatja az ábrákat. Azt hiszem, egész nap is ellenne a könyveivel, csak legyen, aki folyamatosan mesél neki. Autók és állatok, ez a fő csapásvonal, a megunhatatlan és kimeríthetetlen téma.

Hát, nem bánnám, ha így maradna.

Advent van, várakozás, készülődés. Imádom várni a karácsonyt. Talán még jobban, mint magát az ünnepet.

Már szombaton díszbe öltöztettük a lakást (milyen szerencse, hisz a vasárnap már a lázról szólt), gyönyörű volt, ahogy a lakás más-más pontján gyúlnak ki a fények, szólt a karácsonyi zene, újabb és újabb díszek kerültek elő a dobozokból. Marcira valahogy nem ragadt a mi áhítatos hangulatunkból, ő minden csilivili cuccot azonnal megkaparintott, ha kellett, bárhová felmászott érte, amit lehetett eltört (mini izzó), elszakított (iskolában készített angyalka), összekuszált (piros szalagok), leszakított (világító ablakdísz). Díszítettünk és a díszek után rohangáltunk, szép szóval vagy erőszakkal visszaszereztük, megkerestük a helyét, felakasztottuk, örültünk, összesöpörtük a maradványait. Azért estére végeztünk. Jó volt.

A másik oldal

Dádá, dádá, dádáááá! Ne aludj már, keljünk fel! Hallod? Dádá, dádááá! Ébredj már, anya, kezdődik a nap, menjünk játszani! Dádááá! Akkor legalább adjál nyamnyamot! Nyamnyamnyamnyam!

Nem akarok átöltözni, játszani akarok, gyere, mesélj! Most ne kávézzál, mesélj! Itt a könyv, mutasd meg benne az állatokat! Igen, a kutya úgy csinál, hogy á-á-á, most örülsz? A bárány meg: be-be, a halacska tátog, igen ott a katica és az autó, miért kell ezt nekem mindig elmutogatni? Ügyes vagyok, hát persze, hogy ügyes vagyok, jaj már megint puszilgatsz. Nem, még most sem akarok átöltözni, nincs kaki, hagyjál már. Ja bocs, mégis van, hagy nézzem a pelust, jól van már, most miért morogsz, majd lemossuk.

Reggeli? Szó se lehet róla! Na, kapj el, ha tudsz. Etetőszék? Ne már! Mi ez, virsli? Na jó, ezt szeretem, nem meleg? Oké, oké, még egyet, hűű de szépen repül, ne morogjál már megint, inkább segíts jó messzire hajigálni! Jé, pont befér az orromba. Naa, most mi van? Hidd már el, hogy elég volt! Jó ez a tea, most főzted? Azt tudod, hogy lehet vele rajzolni a tálcán? Először jó sokat kicsöpögtetek a kulacsból, aztán beletenyerelek, aztán... Óóó, mindent elrontasz!

Na, megmászom ezt a lépcsőt. Nem jön utánam senki? Juhijj, nyitva az ajtó! Húha, mennyi érdekes dolog, és pont fel tudok mászni, mi ez, jéé, fog, de klassz nyomokat hagy a parkettán, itt is, meg itt is, szuper, mondjuk ízre nem valami király, pfff. Óóóó, jön már! Kimosod a számat? Nemááá!

Végre kimegyünk? De miért kell mindent levenni, ha utána meg felveszünk mást? Na, kapj el, ha tudsz! Birkóóó!

Juhijj, macska, pocsolya, falevelek! Először is kiborítom a cicakaját. Most miért nem? Gyere cica, hagy szeresselek meg! Miért nyávogsz? Hé, ne karmolj! Dádááá, gyere, sajnálj!

Engedd el a kezem! Engedd el a kezem! Engedd el a kezem! Pocsolyát látok! Na, ki ér oda előbb? Győztem!!! Most hova cipelsz?

Pancsizni akarok, pancsizni akarok, pancsizni akarok! Most! Nem kell a fürdetőkarika, vedd ki! Így nem pancsizok! Érj utól! Nem, nem, nem!!! Ne csikizz! Ne puszilgass!

Már megint morogsz? Hát persze, hogy kidobálom a játékokat, miért, mit vártál? Tegnap is kidobáltam. Vizes lesz a fürdőszoba, na és? Tegnap is vizes lett. Nem megyek ki!!! Nem, nem, nem!!! Nem is hideg a víz. Na jó, a nyamnyam kedvéért.

Jó éjszakát Veronika, jó éjszakát apa, jó éjszakát Zorró, jó éjszakát maci! Nyamnyamnyamnyam.

Falra hányt borsó

Psszt, Marci, még éjszaka van, aludni kell. Cssss, ne ébreszd fel a többieket, aludj még egy kicsit. Itt a nyamnyam, csak maradj már csendben. Jaj, Marci még nem akarok felkelni, nem tudok, meghalok. Oké, oké, megyünk már, csak még egy kicsit... Na menjünk.

Gyere, vegyük le a pizsamát. Nem megyünk ki az udvarra, még sötét van, hideg, gyere, vegyük le a pizsamát. Marci, koszos lesz a pizsamád, gyere, öltözzünk át. Kaki is van, gyere, kiveszem. Marci, hiába vered a bejárati ajtót, most még nem megyünk ki, gyere, tisztába teszlek. Ó, Marci, ne rugdoss, így nem tudom kicserélni a pelust, jajajaj, ne nyúlj bele, lécci, lécci, lécci, az kakis, hagyd békén!

Itt a reggeli, egyél szépen. Nem, nem, nem, nincs most csoki, reggelizünk. Jaj, ne dobáld a virslit. Marci, a kajával nem játszunk! Most miért kented szét a vajat? Jaj, jaj, a hajadra ne! Ejnye, Marci, az orrodba dugtad a kenyeret? Kisfiam, egyél már rendesen, nézd csak, itt van, kapd be szépen, ügyes vagy, nahát, most miért köpted a földre, jó, igyál teát, de ne locsold ki, nahát, hozom a felmosórongyot.

Mi ez a csend? Marci, hol vagy? Jesszus, ha ezt Veronika meglátja! Gyorsan tüntessük el a nyomokat! Ne taposs rá, légyszi', á-á, nem dobáljuk le a lépcsőn, gyere le onnan, nem félsz, hogy leesel, hééé, ne hintázz a függönyön!

Huncutkodsz ? Rögtön megeszlek! Futás, futás, elkapom, megfogom, összepuszilgatom!

Lassabban, lassabban! Ajjajajaj, szegény Marci, nagyon fáj? Igen, tudom, nyamnyamnyam, adom már.

Marci, óvatosan a lépcsőn, ne menj bele a sárba, nem szabad leülni, hideg van, juj, ne feküdj a macskára, engedd el a farkát, igen, kicsit megkarmolt, de te kezdted, ne rugdosd a kutyát, nem, nem, nem megyünk a közelébe, az harapós kutyus, ne tedd oda a kezed, igen, ott mennek az autók, nem engedem el a kezed, hiába rángatod, igen ott a bogyó, nem nyamnyamnyam, nem kóstoljuk meg.

Marci, jössz pancsizni? Neeem? Miért nem? Gyere, engedem a pancsivizet, ne dobáld bele, légy szíves, azt se, na, azt meg pláne nem, óóóó, a felmosórongy csak belekerült? Levetkőzünk, kié ez a pocak, rögtön megharapom. A hajót kéred? A békát is? Tessék itt van az összes, de ne dobáld ki! Mondom, ne dobáld ki! Ejnye Marci, csupa víz lett minden. Ne csapkodj lécci! Na, megyek átöltözni.

Köszönj el Veronikától, jó éjszakát Veronika, jó éjszakát apa, jó éjszakát Zorró, jó éjszakát maci, jó éjszakát Tigris, igen, nyamnyamnyam, adom már. Éjszaka tessék aludni! Jó éjszakát, Marci!

Éjszakák

Miért???? Miért????? Miért????

Miért pont én, miért pont nekem?

Méé nem alszik? Az én okos, ügyes, értelmes gyerekem, mééé változik farkasemberré, ha leszáll az éj??? És meddig tart, és mit tehetnék ellene, és egy átbulizott éjszaka után miért kel fel hajnali 5-kor, és olyankor miért püföli a fejemet, ahelyett, hogy csendben nézelődne, és miért kiabál hangosan és jó kedvűen, hogy dádá, és ezzel miért ébreszti az egész házat???

Öt hónapos koráig isteni dolgom volt, este letettem, éjjel egyszer szoptattam (vagy egyszer sem), reggel 7-8 között ébredt. Büszke voltam rá, elégedetten állapítottam meg, hogy nekem ilyen gyerek járt és kész. Tavaly szeptemberben meg pofára esés.

Este 8 körül gyönyörűen, gond nélkül elalszik, és az a jó éjszaka, ha csak 2-szer van fel. De 5-kor mindenképp riadó.

Ma éjjel több, mint egy órát ordított, szoptattam, simogattam, ráztam. Jött az apja, ő is rázta. Újra szoptattam, simogattam, ráztam...

És hajnal 5-kor vidáman, kipihenten dádá-zott és püfölte a fejemet.

Vendégvárás

A hétvégén vendégeink voltak. Már jó előre elterveztem egy olyan menüt, amivel nem kell egész nap a konyhában gebednem. Így pénteken egész nap a konyhában gebedtem. Még pizsamában összeállítottam a pogácsatésztát, Marci ezalatt kipakolta a fürdőszobaszekrényt. Elindítottam a mosógépet. Megreggeliztettem a fiút, rendbevágtam a konyhát, felszedtem a földről a kaját, lesúroltam az etetőszéket, átöltöztettem Marcit. Teregettem, közben Marci lerámolta a Veronika íróasztalát, megrágta a zsírkrétákat, a lopott ceruzával összefirkálta a parkettát. Míg eltüntettem a firkát, rendet tettem a Veronika szobájában, addig a vécékefét hurcolászta a fenti szinten.

A délelőtti alvása alatt végre lezuhanyoztam, visszapakoltam a fürdőszoba-szekrénybe, feltettem a krumplit főni, hagymát pucoltam, karikáztam, sütöttem, cs.mellet paníroztam.

Amikor felébredt, megpróbáltam megetetni, majd felszedtem a földről a kaját, letöröltem a vajat és a teát az etetőszékről.

Ragyogó napsütés volt és 16 fok, így felöltöztettem és kitettem az udvarra a fiút, majd a kinti konyhában húst sütöttem. Aztán a macskát kergettem ki a lakásból kábé percenként, majd a felöltöztetett sáros lábú gyereket, majd a kettőt együtt. Volt, hogy a szobában a kanapén feküdtek egymáson békésen, amikor belerondítottam az idillbe.

Aztán kinyújtottam a pogácsatésztát, megkentem hagymával, hajtogattam, megint kentem, megint hajtogattam, pihentettem. Mire kimentem újra, Marci meghempergett a sárban, átöltöztettem, etetni is próbáltam, rohantam utána a frissen sült rántotthússal, ő megrágta és kiköpte, a macska örült.

Betettem a kinti sütőbe a sajtos cs.mellet, miközben Marci az összes ilyen-olyan vacakságot, amit a kinti konyhában talált, ledobálta a lépcsőn. Összeszedtem.

Magamat is, és elmentünk a postára, feladtuk a levelet a KFB-váltásról (kábé a felét fogjuk fizetni jövőre, mint most). Hazaérve álmosnak láttam Marcit és megpróbáltam elaltatni. Ha-ha-ha!

Kinyújtottam és kiszaggattam a pogácsát, majd újra pihentettem. Ezután összeszedtem a krumplihéjat a nappali közepéről, feltöröltem a teát, tisztába tettem és átöltöztettem Marcit, visszapakoltam a DVD-ket, kihurcoltam a cipőket az előszobába. Megint megpróbáltam elaltatni Marcit, megint hahaha.

Főztem spagettit, elkészítettem a szószt, kivettem a cs.mellet a sütőből, betettem a pogácsát, összesöpörtem, próbáltam eltüntetni a lakásból a bombatámadás nyomait, visszapakoltam a könyveket, vigasztaltam a csetlő-botló, álmos gyereket, etetni próbáltam, feltöröltem ismét a kiköpött kaját, orrot szívtam, elaltattam. A nagy csendben és nyugiban megcsináltam a hagymás krumplit, kivettem a sütőből és kidobtam a kukába a pogácsát.

Marci bőgve ébredt és nem is tudtam megvigasztalni, befutott a család másik fele, senki nem volt éhes.

Este 8-kor megérkeztek a vendégek. Virslit vacsoráztak.

Szoptatás

Szoptatás, szopi, szopizás, szopás. Részemről lassan ez utóbbi. Végül is már elmúlt másfél éves, akár múlt idő is lehetne már a szoptatás. De hát nagyon is jelen idő. Valljuk be, Marci szenvedélyes szopista. A szopi mindenre jó: elalváshoz, visszaalváshoz, cumi helyett, vigasztalás, unaloműző. És ugyan már próbálkoztam a szopik számát csökkenteni, reméltem, hogy elindulunk lassan a leszokás(elválasztás) útján, és egy darabig működött is a dolog, de aztán teljes csőd. Marci visszaveri az összes ezirányú törekvésemet. Sose hittem volna, hogy nekem valaha ilyen problémám lesz. Az előzmények nem ezt ígérték. Veronika nem tanult meg szopizni, tápszeres baba volt. Hogy miért, ki hibázott, már sose derül ki, de talán nem is érdekes, tekintve, hogy ő a legellenálóbb, legegészségesebb gyerek, akit ismerek.

Marci sem tudott szopni, végigordította a kórházi napokat, éhes volt, de én nem szerettem volna cumisüvegből etetni, ezért próbálkoztunk rendületlenül. A csecsemős nővérek eltérően álltak hozzánk, volt, aki szerint én voltam a Nagy Magyar Anya, és éjjel is próbált segíteni, mások önző dögnek tartottak, aki saját kényelme(!) miatt éhezteti a babáját. Kaptam hideget, meleget, nagyon el voltam keseredve, de azt hiszem, az elhatározásomból egy percig sem engedtem. Elszánt voltam tehát a végsőkig, és ennek az előző kudarc volt az oka, csak akkor jöttem rá, micsoda nyomokat hagyott bennem a Veronika nemszopása.

És az okokra csak itthon jöttünk rá, védő nénik jött, látott és tanácsot adott, egy óra múlva a szájsebésznél voltunk, aki 1 mp alatt felvágta a delikvens nyelvét (aki közben aludt!), (na jó, majdnem aludt), (lényeg az, hogy nem sírt, na).

És ezután minden szép és jó és havajdizsi. Lehetett volna, de nem. Mert igen hosszú idő kellett ahhoz, hogy Marci megtanuljon szopizni és mérhető mennyiségeket egyen, kicsivel később én kezdtem el kínlódni, mert baromira fájt a szoptatás, sokszor folyt a könny a szememből etetés közben, erre megint a védő nénink talált megoldást valami homeós bogyó segítségével. Szóval csaknem három hónap kellett ahhoz, hogy a szoptatás rutinná váljon. Ezalatt párszor kapott anyatejet Marci cumisüvegből, csőrös pohárból, de tápszert nem kapott egyszer sem. És a hozzátáplálást pontosan hat hónapos korában kezdtük el (Veronika már két és fél hónaposan almalével nyitott). Mindent a nagykönyv szerint készítettem, naponta, kétnaponta kotyvasztottam, és még élveztem is. (Veronika mindig üveges bébiételt kapott. Akkor azt láttam jónak és megbízhatónak.)

De a szopik száma azóta sem nagyon csökkent. És attól tartok, ez már így is marad örökre.

19 hónapos

Tegnap este rájöttem, hogy Marci nem másfél éves, hanem már 19 hónapos. Bizony, bizony. Ennek ellenére még egy darabig másfél évesnek mondom, mert így egyszerűbb.

Szóval nagyfiú.

Okos, értelmes, vidám, humoros, imádja a könyveket és az autókat (főleg könyvekben), igazi vadmotoros, ezerrel száguld fel-alá a lakásban vagy az udvaron. A babakocsit már alig használjuk, hiszen helyben motorral közlekedünk, a városban pedig gyalog. Az előző elég gyors, néha túlságosan is, az utóbbi viszont roppant lassú, Marci leginkább áll és néz, szemlélődik, megfigyel, vagy leguggol, esetleg leül a főutca kellős közepén. Hosszas noszogatás után indul el - az ellenkező irányba. Megáll minden kerítésnél és kirakatnál. Egy idő után, mikor elunom, akkor valóban jön a "kézenhúúúz". De ha valakinél ennivalót lát, akkor sebesen kotor utána hangos nyamnyamozással. Csak kicsit kínos.

Egyértelműen fiúpárti. Az apja a mindene, de mindkét papájával haveri a viszonya (a harmadik papával ritkán találkozik). Szerinte a férfiakkal lehet csak igazán jókat játszani, a nők max. kiszolgálószemélyzetként érvényesülhetnek a köreiben, esetleg jól megpuszilhatják, de a pasis dolgokhoz nekünk, lányoknak semmi közünk.

A nappali két alvásról mostanában kezd áttérni az egyre, de azért ezt sok minden befolyásolja. Az éjszakai alvásról nem írok, mert nem szeretném elkiabálni.

A szopi még megy ezerrel. Illetve menne, de megpróbálom valamiféle mederben tartani. Amikor a díszpárnákat elkezdi hurcolászni és egy helyre csoportosítani, és közben türelmetlenül nyamnyamozik, vagy pedig a lépcső felé mutogatva nyamnyamozik, na akkor igen nehéz kibújni a szoptatás alól. És tud még panaszosan nyamnyamozni is, amikor a gonosz anyja megtagadja tőle a szopit, olyankor meg kell a szívnek szakadni.

Amiket imád: kocsival, busszal közlekedni, macskát nyúzni, a lépcsőről mindent ledobálni, szekrényekből kipakolni, birkózni, mindenféle cipőt a lábára húzni, abban botorkálni, elesni, majd mérgesen arrébrugdosni az ártatlan lábbelit, aztán kezdeni elölről, sáros csizmákat különböző ülőalkalmatosságokra pakolni, aprószemű ennivalókat (pl. zizi, franciadrazsé) szétszórni és rátaposni, fürdeni, fürdőkádban felállni és nagy csobbanással leülni, vízbe mindent bedobálni, majd később mindent kidobálni, de legeslegjobban szeret járműveket ábrázoló könyveket nézegetni, azt hiszem, ezt egész nap sem unná meg.

Kb. 10 és fél kiló vagy egy kicsivel több, kb. 80 centi vagy egy kicsivel több, 21-es lába van és 16 foga, klassz, sűrű, göndörödő, szőke haja és kifejező tekintete.

Összességében: meg kell zabálni az egész gyereket!

Beszédfejlődés

Na, olyan nincs. Se fejlődés, se beszéd. Nincs gügyögés, nincs babanyelv, nincs halandzsa. Apa, anya, tita, dádá, pápá, papa, mama, baba, vauvau, gágá, atóó. Na ezek sincsennek.

Van viszont dádá mindenféle hangsúllyal, ami jelent apát, anyát, Veronikát, cicát, kutyát, szóval mindent ami/aki mozog. És van még a csukott szájjal magyarázás, "nyögve" mutogatás, és mindent, de mindent el tud mondani ezzel a módszerrel, szuperül megérteti magát, és mi szuperül szórakozunk.

Ó, ó, jut eszembe, hát van egy szó, amit hibátlanul és tisztán használ, ez a nem, kicsit palócosan (nám).

- Marci, jót aludtál?

- Nám!

- Szóljál már apának!

- Dádá!

- Hangosabban!

- Dádááá!!!

- Most Veronikának!

- Dádá!

- Marci mondd, hogy cica!

- Dádá.

- Kutya?

- Dádá.

- Téged hogy hívnak?

- Dádá.

És így tovább.

Dagonya

Marci bizonyára varacskos disznó volt előző életében.

Végre nem esik az eső. Sőt, hétágra süt a nap! Hurrá! Igaz, hogy még minden csupa víz, de sebaj, gumicsizma, vastag cucc, irány kifelé. Jó nagy, másfél órás sétát terveztem, gondoltam útba ejtjük a környék összes pocsolyáját, belemászunk, tapicskolunk, csudajó móka lesz.

Az első pocsolyáig jutottunk, a srác átszellemült arccal topog benne, élvezi nagyon, hogy ezt most szabad. Én gondolatban megveregettem a vállamat, lám-lám micsoda jó programokat tudok kitalálni egy gumicsizma alkalmazásával. Már majdnem mennybe mentem, amikor a gyerek minden előjel és átmenet nélkül lehuppant a vízbe. És ült békésen. Én csak néztem-néztem, és azt hitem rosszul látok, hogy ez csak egy vicc, mert hát miért ült le, mikor a vízben gázolás sokkal jobb móka. Közben a vastag dzseki szívta fel szépen a vizet, már a háta közepe is vizes volt, amikor kapcsoltam. Először nagyon röhögtem, aztán az előszobában a vetkőztetésnél már nem. Minden csupa sár és víz, a teljes szerkót, pelust le, tisztát ráadni.

Na de a nap még mindig süt ezerrel, a hosszú levegőzésből 20 perc lett, nem adom fel, gyerek újra felöltöztet, gumicsizma, kifelé. De már csak az udvarra, hagy macskázzon, itt nagy baj nem érheti, percenként nézek ki rá, sőt kinyitom az ablakot, azon keresztül beszélek hozzá, instruálom. Hallom is, hogy gurul le motorral a kocsifeljárón, macskázik, jön az ablak alá, magyaráz. Ismét eluralkodik rajtam a béke és nyugalom, kellemes hangulatban súrolom az etetőszéket. Egyszer csak Marci az ablak alatt nyüsszög. Mi van nyuszi, mi történt, beszorultál? Nyüsszög. Kihajolok, nem látok semmi gyanúsat. Nyüsszög. Na most akkor mi van? Alaposan végignézem a gyereket. Mezítláb van!!! Rohanás kifelé, gumicsizma az udvar közepén elhajítva, gyerek lábáról csöpög a sáros, jéghideg víz, rohanás befelé, cucc leráncigál, jéghideg lábacska forró vízbe dug.

Még a csilláron is száradó babaruhák lógnak.

Elkezdem

Gézengúz, haramia, kópé, kóbifej, Marci. Másfél éves és nagyon fiúúú. Veronika mintha nyugisabb lett volna annak idején. Ő nem mászott fel az étkező asztalra, nem esett le a lépcsőről magával sodorva a díszgyertyákat és cserepes virágokat, nem borította magára a másfél méteres játékos polcot, nem mászott bele könyékig a virágcserépbe MINDEN ALKALOMMAL, nem püfölte a tükröt napi rendszerességgel...

Marci két garnitúra ruhát fogyaszt naponta. Vagy többet.