Kopasztás

Tegnap este megszabadultunk Marci loboncától, ami egyébként tök aranyos volt alapállapotban és hajmosás után, de sehogyan sem állt, ha elfeküdte vagy ha sapkázunk. Most pedig még pár hónapig sapkázunk, ugye. Így aztán jött Zsuzsa és mentek a fürtök, és kaptunk egy édes babapofit imádnivaló fülekkel.

Behavazódtunk

Oltári nagy hó esett 2 nap alatt, délután 25 centit mértünk, de azóta is esik rendületlenül. Gyönyörű! Marci nem tud betelni vele, belefeküdt, térdig gázol, ugrál, dobálja. Tegnap már csurom vizes volt, mire sikerült beimádkozni.

Rosszaságok

Marci ma reggel 9-re abszolválta az összes rosszaságot, amit az idők során gondosan összegyűjtött. Egy óvatlan pillanatban magához ragadta a WC kefét, és mire észbekaptam megsikálta vele az ülőgarnitúrát, majd miután véget vetettem a szórakozásának, még kétszer ismételt, igaz akkor már az ablakot pucolta. Oké, oké, tényleg ráférne a lakásra egy nagyobb puceva, na de mégis. A WC kefe felkerült az ablakba, kintről is látszik, tök jól mutat.

Míg zuhanyoztam teledobálta a kádat mindenfélével: érkezett kézkrém, kanál, felmosórongy, gumikacsa, fürdetőkarika, alig tudtam elugrálni a repülő tárgyak elől, de amikor a csizmámat hozta, már kicsit felemeltem a hangom.

A kaja kiköpködéséért már nagyon haragszom, eszik jóízűen, majd átmenet nélkül köpi szanaszét a megrágott falatot. Erről büntivel fogom leszoktatni, be is raktam gyorsan a járókába, és közöltem vele, hogy ez a köpködés miatt van, mire ő leült és békésen játszani kezdett, épp csak a vállát nem vonogatta. Nesze neked szigor! Később a mandarint is szétköpködte, úgyhogy még fel kell nőnöm a feladathoz.

Ezek után a toll megkaparintása és 3-4 falszakasz összefirkálása már meg sem kottyant. Mikor dorgálóan megkérdeztem, hogy "Hű, a mindenit, ki firkálta össze a falat?", akkor büszkén mutatott magára : baba.

Viszont már 3 napja szopi nélkül alszik el délben, pedig ezt a lépést a jövőhétre tartogattam, csak úgy voltam vele, megpróbálom, hisz szerdán nagyiéknál is szopi nélkül aludt el, és erre hivatkoztam aztán csütörtökön és ma. A módszeren még finomítani kell, tegnap állatos filmet néztünk, miközben elaludt a vállamon, ma hintáztatni kezdtem, majd kitöréseket és törzsfordításokat végeztem Marcival az ölemben (lassan úgyis el kell kezdeni valamit mozogni) miközben fennhangon énekeltem a "hinta, palinta, hét krajcárért pálinka" kezdetű örökbecsűt. Nem mondom, hogy szép látvány lehetett.

Nagyizik

Marci minden héten egy napot a nagyszüleinél tölt, nagyizik, ilyenkor az apja viszi reggel 7 körül és délután valahogy hazakerül Veronikával együtt. Kedden vagy szerdán vannak ezek a szent napok, és mindenki nagyon várja, ki ezért, ki azért. Marcinak paradicsomi állapot, csak őt szeretik, csak vele játszanak, ő a középpont, minden kívánsága azonnal teljesíttetik természetesen. Nekem sem rossz ez a heti egy szabadnap, sőt, jó! Lehet, hogy takarítok, vagy sütök, vagy semmitteszek, de mindenképp csendben teszem, és a magam ura vagyok. Milyen ritka állapot. És nagyiék is örülnek, imádják az unokákat természetesen.

Amikor rend szerint dél körül odatelefonálok, csak az elragadtatás hangjait hallom: milyen okos, milyen ügyes, szófogadó (!), nincs egy hangja sem (értsd: nincs hiszti), játszik Papával, nagyokat nevet stb. stb. Az én gyerekemről van szó?

Imádom az én okos, ügyes szófogadó, vidám gyerekemet!

Igen, ma szabadnapos vagyok.

Helyzet

A randa mandulagyulladás szerencsésen távozott, itthagyva maga után némi köhögést és rekedtséget, de a srác étvágya nagyon is rendben (senki nem ülhet úgy le az étkezőasztalhoz, hogy a kis szemfüles ne tátogna azonnal mellette) és az elevensége is a régi. Saját magát következetesen babának szólítja, és ezen sokat röhögünk, engem pedig néninek, ezen én nem röhögök annyira, mert mi van, ha elcserélték a kórházban, és akkor valóban néni vagyok neki. Mondjuk tiszta apja, ez azért némi reményre ad okot.

A nagy szerelem továbbra is APA, ő az isten, de hajnali fél 6-kor azért ennek annyira nem örült az apja, a mai napunk ugyanis hajnalban kezdődött, Marci úgy döntött, eddig és ne tovább (ápá, ááápá!!!), ezt ordítva és némi türelmetlenséggel a hangjában közölte, apaisten természetesen határozottan tiltakozott a népszerűsége ellen, valamint rondán káromkodott, de nem volt mese, indult a nap, és a fiú teljes üzemi hőmérsékleten pörgött, mi pedig kómáztunk és alig láttunk a pipától. Mindig attól rettegtem, hogy hajnalban kelő gyerekem lesz. És lett.

Indult az autózás, motorozás, könyvnézegetés, rámolás, labdázás, mint rendesen. Az új mutatvány, kapaszkodva, küszködve felmászni a szobacsúszdára a csúszós részén, és onnan kiabálni diadalmasan, miközben az ember (jelen esetben én) szívbajt kap már a látványtól is. És ezt ismételni százszor, miután előtte egy óráig autókat és labdákat gurított az eszközről, és amikor lefektettem a csúszdát, hogy az is milyen jó móka, akkor azon gyalogoljon és ugráljon (oppá, oppá!). Viszont csúszni nem láttam egyszer sem.

Az ugrálásra nagyon büszke, mindenkinek mutogatja, hogy ő milyen ügyes, aztán bezsebeli a dicséretet és vigyorog. Annyira édes! Kis bakkecske, kb. 1 centire távolodik el a földtől, de lehet, hogy annyira sem.

A szopicsökkentésbe úgy-ahogy kezd beletörődni, fogynak az elkeseredett nyamnyamnyam-ok, éjjel ébred ugyan, de megelégszik a teával. Mondjuk tegnap este, mikor 7 után értem haza a szülői értekezletről, volt egy kis pánik, veszni látta az esti altatót, és csak akkor nyugodott meg, amikor vittem fel az ölemben. Nem tudom, hogyan tudunk végleg elköszönni a szoptatástól, nélküle még sohasem altattam Marcit (illetve csak 1-szer 2-szer). Pedig mindenféle bulikba vagyunk hivatalosak februárban, szeretnénk is menni, csak... Vannak fenntartásaim.

Jut eszembe, másik favorit a fapuzzle vagy mi, amikor különböző figurákat kell beilleszteni a helyére, na abban nagyon ügyes, sohasem téveszt, és már szinte az első mozdulattal beletalál. Ügyes!

Az autóimádat folytatódik, minden nap menni kell valahová busszal vagy kocsival, mert már reggel elindul a brümmögés (brrr illetve újabban szépen, tisztán autó), csapkodja a bejárati ajtót, alig lehet onnan eltéríteni. Csak az a baj, hogy brutál hideg van, és míg a gyereket még fel is öltöztetem rendesen, én magam tavaszi szerelésben indulok el itthonról, mert az ablakból nézve olyan szép idő van. És ezzel már nem egyszer jól megszívattam magam. Hülyeanyu!

Játékok 1.

Be kell valljam, térdig járunk a játékokban, elborították a lakást, átvették a hatalmat. Nincs a háznak olyan zuga, ahol ne botlanánk valamilyen színes, szagos, műanyag vacakba, néha önhatalmúlag zúgnak, zenélnek, nyávognak és önálló életre kelnek. A pincében lépni sem lehet a csúszdáktól, homokozójátékoktól, hintáktól, ilyen-olyan járgányoktól, a padláson zsákokban állnak a kivénhedt plüssök, lábavesztett babák, hiányos, de még valamire jó lesz-játékok, illetve a letört biszbaszok, amiket valamikor majd visszaragasztunk, de magunk sem tudjuk már, hogy hova. Szintén oda száműztük a felfújható ugrálóvárat és jurtasátrat, melyeket jó drágán évekkel ezelőtt megvettünk hülye fejjel, és pár hét után ereszteni kezdtek, és mindenféle toldozásnak, foltozásnak fittyet hánynak azóta is.

Játékok uralják a szobákat is, polcokon, dobozokban, kosarakban, ládákban próbáljuk elhelyezni őket teljes ellátással, asztal alatt, kanapé mögött, ágy alatt, csetreszekben, fiókokban, mindenütt játékok. A babák száma 100-hoz közelít, a póniké szintén, picurka állatból kábé 70-et számoltam (darabja 700-1000 Ft, basszus!), az autókat 30-ig számoltam, és Marci még nincs 2 éves, labdából számolhatatlan mennyiség van. Szörnyű!

És ezek fele használhatatlan, felesleges, például:

• 4 darab embernagyságú maci/egér/elefánt, amivel a gyerekek SOHA nem játszottak, viszont kiváló porfogók,
• méteres barbiház, ami egyértelműen az én saram,
• futó (vánszorgó), beszélő fitnessbaba, szintén az én szerzeményem,
• néhány társasjáték,
• az 1000 plüss közül kábé 900,
• bármilyen autó, amit nem lehet tolni, mert magától megy,
• az építőjátékok fele,
• vágtató, nyerítő ló,
• nyávogó (?) interaktív macska,
• és még sokan mások.

És akkor most magyarázom a bizonyítványomat, egyrészt erősen túloztam, bár azért valóban rengeteg a játék, másrészt az ember gyenge, bedől a reklámoknak és a kisebb ellenállás felé megy. Egyszerűbb a nyaralás elején megvenni valami olcsóbb játékot, mint egész héten hallgatni a zsennyegést például. Amúgy meg nagy a család, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, keresztszülők, és persze a saját vágyaink, elképzeléseink, gyerekkorunkból kimaradt játékaink is okai a dömpingnek.

Egyébként ugyanez van a barátainknál és az öcséméknél is.

Megfigyeltük, hogy a méregdrága játékok ugyanolyan gagyik tudnak lenni, mint az olcsók, és nagyon sok játék csak a szülők szerint jó ötlet, a gyerek meg rá se néz.

De a legújabb kívánságlista természetesen már elkészült, csak a következő névnapot, szülinapot, karácsonyt várja.

(Marci meggyógyult, már csak kicsit köhög, és egyáltalán nem folyik az orra. És étvágya is van. Meg nekem is. )

Egy nehéz nap éjszakája

A szerdai napunk pontosan úgy folytatódott, ahogyan azt előre meg lehetett jósolni. Marci estére belázasodott, de nem kicsit. Az éjszaka babahurcolászással, lázcsillapítással, vigasztalással, ugatós köhögéssel, öklendezéssel, fuldoklással telt. Aggódva, virrasztva figyeltük a kisembert, szinte egy szemhunyásnyit nem aludtunk, és óránként küldtük el az anyjába az anyatejes hitszónokokat, valamint csúnyán káromkodtunk. De ettől persze mitsem javult a helyzet, reggel az apjuk félkómásan munkába el, én folytattam az éjszakai műsort. Szegény kisfiam egész nap kismajmot játszott, letenni nem lehetett, sírt, nyüsszögött, szopizni próbált, rázta a hideg a láztól, a szemét alig tudta nyitva tartani, de aludni sem tudott. Jáááj! Délután a dokibá mandulagyulladást diagnosztizált, antibiotikum, természetesen. És láss csodát, egy félig átkínlódott éjszaka után a régi Marci ébredt reggel, szövegel (ö,ö,ö), játszik, és már mosolyogni is láttam! Sőt, reggelire megevett 1 darab (!) tiktakot, és máris többet evett, mint tegnap egész nap. Hurrá! Bár láza még van, a szemén is látszik, hogy beteg, és azért elég bágyadt, de a tegnapihoz képest...

Természetesen ilyenkor borul a szépen felépített terv, nincs napirend, szopirend, következetesség, csak a túlélésre játszunk.

Viszont éjjel számtalanszor az apja altatta vissza (!!!), és mikor én mentem hozzá hajnalban, nagyjából elküldött a balfenékre és az apját követelte. Ilyen nem volt még. Örülünk!

Egy nehéz nap

Ma a túlélésre játszom, ez már tisztán látszik. Egy kiemelkedően jó éjszaka után szinte érthetetlen ez a nyávogás, nyaffogás, nyűglődés. Kábé reggel 9-re voltam a plafonon először a folyamatos nyivákolástól, ez a gyerek macskát reggelizett. Gyorsan összeszedtem magam aztán, mosoly az arcomra, türelem, meg minden, de hiába, ma semmi sem jó, és én sem tudok jó lenni. Ha én ki, akkor ő be, ha én kék sapka, akkor ő zöld, ha én motorral, akkor ő gyalog, de ha leszállítom a motorról akkor haddelhadd. Áááá. Egy ilyen délelőtt után megváltás a déli alvás. De nem ma. Jó, mondjuk ez az én saram, azt hittem a gyerek még elfér a mély babakocsiban, de nem. Azért beleszuszakoltam, lába alá szék, jól betakargattam, hogy moccanni se tudjon, aztán elaltattam a teraszon, jó levegő stb. Bejött a papírforma, naná, 40 perc múlva ordítás, fél óra újraaltatási kísérlet, ahogy azt Móricka...

Játszani kezdtünk, de az sem volt jó, mert Marci mindig leborította a tornyot, amit építettem.

Délutánra már igen csúnyán köhögött és taknyolt a fiú, enni, inni nem hajlandó.

Hajjaj, semmi jóra nem számítok.

Ráadásul a begyúrt kenyerem nem kelt meg.

Fél 5-kor jön haza a felmentő sereg. De friss kenyerük nem lesz sajnos.

Jövünk le a szerről

Készülök rá már egy ideje, erőt gyűjtöttem, nagy levegőt vettem, tanácsokat kértem, elhatározást szilárdítottam, és január elejétől elindítottam a szopiról való leszoktatást. Van némi lelkiismeret-furdalásom, hisz Marci annyira ragaszkodik még, de úgy gondolom, hogy 2 éves kor felett már semmi szükség a szoptatásra, valahol olvastam is, hogy akkor már lelkileg sem jó a gyereknek, túl erős függőséget okoz, vagy mi. Nem beszélve arról, hogy rajtam kívül senki nem tudja el- illetve visszaaltatni, így színház, farsangi bál, kétnapos síelés, esti kocsmázás (sőt semmilyen kocsmázás) szóba sem jöhet, mint ahogy eddig szóba sem jött. Ja, és önző disznó módjára én is szeretném már visszanyerni az eredeti testemet, ami a szoptatás alatt nem sikerült. Na.

Messziről indulunk, mert Marci állandóan szopizna, ha hagynám. Így először az általam feleslegesnek vélt alkalmakat hagytam el, úgymint unaloműző és vigasztaló szopi. Maradt a 3 legfontosabb: déli, esti és éjszakai. Két hét után, tegnaptól nincs éjszakai szoptatás. Szerintem fogunk vele kínlódni, bár ma éjjel pár perces nyekergéssel megúsztam, de tudom, hogy lesz ez még ígyse. Aztán két hét múlva elmarad a déli (jesszus, mi lesz velünk?!), végül az esti (na, azt nem tudom, hogy).

Azért a valósághoz hozzátartozik, hogy nagyon pocsék hallgatni a panaszos, félig sírós nyamnyamnyam-ot, látni a könyörgő tekintetet, és tudni, hogy egy gyönyörű szakaszt zárok le az életünkből, ami soha nem jön vissza. Hisz a szopizós Marciarcot csak én láttam, az önfeledt ellazulást, belefeledkezést csak a szoptatás váltotta ki.

Nekem meg megszakad a szívem.

Hú, de érzelgős lettem.

Eltérések

Lassan két éve hasonlítgatok. Két gyerek, két világ. Naná. És két teljesen eltérő hozzáállás. Részemről.

• Már az előéletük is különbözött. Elsőre lányt vártunk, Veronika szófogadó babaként az lett. Másodikra is lányt vártunk, Marci viszont tojt ránk. Hála Istennek.
• A belépőjük is különbözött. Veronika abszolút természetes úton, beavatkozások nélkül, a maga naturális módján született (brrr!), Marci abszolút nem természetes úton császárral (utána volt brrr).
• Veronika nem szopott, csak tápszert kapott cumisüvegből, és szenvedélyes cumis volt. Marci nem kapott tápszert, csak anyatejet, nincs cumija és cumisüvege, viszont szenvedélyes szopista. Még most is.
• Veronikának nem kutyultam bébikajákat, üvegeseket kapott, és remekül elvolt a gyárival, Marcinak hónapokon keresztül főztem, kotyvasztottam, kísérletezgettem az ilyenolyan pempőket, betéve fújtam a tápanyag-táblázatokat, mindenféle bio és álbio terméket felkutattam, és a gyerek lelkesen túrta befelé a szörnyű kinézetű, de amúgy jó illatú kajákat. Én pedig remekül szórakoztam. Tényleg.
• Veronika 3 éves koráig nem volt beteg, lázat mérni sem tudtam, mert nem volt rá szükség. Marciról ezt nem mondhatom, könnyen elkap eztazt a nővérétől. Tehát az anyatej mindenhatósága egy mese, és aki ezzel jön nekem, azt legközelebb pofán verem.
• Veronika irtózik mindenféle gyógyszertől, minimum életveszélyes fenyegetésre (Kiváglak!) és üvöltözésre hajlandó a gyógyszereket beszedni. Marci vígan és dalolva nyeli a legszörnyűbb szirupokat is és ráadást követel, oltásoknál pedig egy hangja sincs, észre sem veszi.
• A nagylányom 21 hónaposan már első mondatát fogalmazta (Hamizik a baba.), a kisfiam ... Hagyjuk.
• Az egyikre mindig azt mondták, tiszta apja. A másikra is.
• Ja, és a legfontosabb, az egyik fiú, a másik lány, mondta meg a tutit az apjuk.

Panem et circences

Cirkuszt és kenyeret a népnek! A mi népünk meg is kapja. Én vagyok a kenyér, az ellátó és kiszolgáló alkalmazott, az apjuk szolgáltatja a cirkuszt, ő a szórakoztató személyzet, aki képes órákon át a földön ülve/térdelve/csúszvamászva labdázni, autózni, házat építeni, jobbnál jobb mókákat kitalálni, előfordul, hogy egyszerre két gyerek lovagol a hátán, egyik a lábán hintázik, másik a haját fésüli, két kezével mindkettőt dögönyözi, kergetőznek, kártyáznak, könyvet nézegetnek, szóval ő egy igazi homo ludens, hogy a latinnál maradjunk.

Na, én erre nem vagyok képes. Vagy csak mérsékelten. Fél kézzel és csukott szemmel lezongorázom az esti vacsora-fürdetés-béres csepp-c vitamin-rendrakás-öltözés-kakaózás-altatás kombót (amitől mellesleg az apjuk idegbajt kap), de nem tudok 10 percnél többet a földön ülve tölteni. Inkább verset mondanék, mintsem autóznék. Veronikával még úgy-ahogy elbabázgattam, de az autózáshoz semmi érzékem. Pedig építettem már leporellókból tuti emeletes garázst, sőt autópályát is, de közel sem volt vele akkora sikerem, mint amikor az apjával brümmögnek.

Egy átlagos szombat délelőtt úgy néz ki, hogy én önfeledten (végre nem rángatja senki a gatyámat!), boldogan és egyedül sütök-főzök a konyhában, közben azok hárman szintén önfeledten és boldogan játszanak a lakás többi részében. Mindenki elégedett.

Szavak

Manapság a leggyakrabban elhangzó szó nálunk a gyere (én) és a nem (Marci). Az előzőt kábé mint egy papagáj (mondjuk az, amelyiket a pincébe likvidáltam) mondogatom, ha útra kelünk, vagy csak az udvaron lézengünk, ebből is látszik, hogy a gyerekem nem kicsit makacs és megfontolt, a "gyerék" 90 százaléka ugyanis elszáll a légbe, mert ha neki dolga van, márpedig miért ne lenne (szemétfelszedés, vakondtúrás-taposás, sárgolyógyúrás, pocsolyázás stb.), akkor nincs az a rábeszélés, ígérgetés, kecsegtetés, ami elérné a célját, így végül marad a "kézenhúz".

A nem ettől sokkal bonyolultabb téma. Olyankor egyszerű, amikor a Kérsz főzeléket?, Tedd vissza a lemezt!, Van kaki? típusú mondatokra érkezik válaszként. De elgondolkodunk, mikor a Jót aludtál?, Jó voltál?, Jót pancsiztál? kérdésekre válaszol nem-mel, hisz olyankor szemmel látható, hogy a nem igent jelent. És egy bizonyos nevetés is igent jelent. De nem mindig. Sőt, olykor-olykor bólogat is, olyankor nagyon aranyos, és jót nevetünk rajta, tehát valószínűleg azért csinálja, és nem azért, mert mondjuk almával kínáltam. Szóval ember legyen a talpán, aki kiigazodik ezen a gyereken.

Étkezünk

Eszünk, eszegetünk, csipegetünk. Én azért, mert az újévi fogadalom, ugye. Marci pedig azért, mert csak. A saját ügyemet majd csak elintézem valahogy, de a Marcié igencsak feladja a leckét.

Indul a napunk a kötelező kakaóval, ezt eltanultuk, megszoktuk, változtatni sem igen tudnánk már rajta, nagy tejtermék-fogyasztó lett a család, hiába. A kakaózás után egy-másfél órával jöhetne a reggeli, indul a hűtő kipakolása (Nem, nem, tejszínhabot nem eszünk, tedd vissza Marci! Csukjuk be a hűtőt!), majd a kamra feltérképezése (Gyere csak, csinálok neked szalámis kenyeret/rántottát/virslit. Nem, nem, csokit sem eszünk most, hagyd a polcot! Nincsen kicsicukor.), aztán szendvicsek tányérra pakolása (Gyere, üljünk le az asztalhoz. Oké, oké, viszem utánad.), végül marad a gyerek utáni futkosás és apró falatok szájbatömködése, majd földről felvakarása. A mai reggeli két icipici vajas-parizeres morzsából állt, a harmadikra heves fejrázás és nem! volt a válasz, majd egy fél alma alapos megrágása és szintén alapos szétköpködése után egy egész mandarin elfogyasztása következett. A sort tejföllel zártuk, mert az a tuti befutó (apja fia).

Délelőtt jól nem vettem figyelembe a csokira/cukorra/tejszínhabra/ketchupra történő ráutaló magatartást, bepróbálkoztam banánnal, joghurttal, sikertelenül.

Az ebéddel viszont meg vagyok elégedve, egy nem kis tányér leves tésztával, májjal, zöldségekkel. Csak az önálló kanalazást kellett egy idő után leállítani, ezt borsószemek (boppó) tányér mellé pakolásával oldottam meg, míg Marci azokat felcsipegette, addig nyugodtan a szájába tudtam lapátolni a levest, ehhez mondjuk jól jön egy pont marciszájba illő kanálka, amit ezúton is nagyon köszönök a barátnőmnek (a gyerekétkészlet karácsonyi ajándékként érkezett, a kés a kibontás utáni másodpercben Marci közreműködésével a konyhaszekrény mögé került, azóta is ott vár a sorára).

Délután viszont, Veronika megérkezésével elszabadul a pokol, nasik, ropik, édességek, pedig tudom, hogy... És innentől kezdve... Na, jó, valóban próbálom korlátozni.

A vacsora a legegyszerűbb, tejpép a fürdőkádban. Illetve kistányérban, de fürdés közben etetem, mert így legalább nem tud elszaladni.

És most, ahogy ezt végiggondolom, ezt az írást sem mutatnám meg egy táplálkozási szakértőnek, sőt ősanyáknak sem, félve, hogy rámküldik a gyámügyet.

Szössz

Apa és lánya Scrabble-znak, röpködnek a két- és hárombetűs szavak, majd felkerül a táblára a nyak, később sikerül bővíteni: nyakról, párc perc múlva a ház ura diadalmasan kirakja: pontynyakról. Nekem kétségeim vannak: van a pontynak nyaka? A szakértő pecás bizonygatja, hogy van, sőt mondatba is foglalja, miszerint Levettem egy pikkelyt a pontynyakról. Hááát, mit mondjak? Jaj.

Naponta meggyőződöm az irodalom hatalmáról így, a gyedes időszakban is. A pelenkázó közvetlenül a könyvespolcunk mellett van, ráadásul a szépirodalom szomszédságában. Amikor Marci unja a pelenkázást és rugdos, csapkod, megközelíthetetlen, akkor a kezébe nyomok egy kötetet a polcról, és lám, lám, máris nyugi van, mindenki végezheti a dolgát. Na, jó, a Garfield-képregény van odakészítve e célból. A Jókai-összest a bilizésre tartogatom.

Telnek, múlnak...

Ismét időjárás-jelentés (csak hogy évek múlva is emlékezzünk erre az idióta télre): hétközben tél, hó, mínusz fokok, móka, kacagás; hétvégén tavasz, 10 fok, eső, köd és sár. Hurrá! Szeretjük! Annyira jó szakadó esőben nyakig sárosan játszani az udvaron, mint tegnap délután, amikor Marci vígan túrta a fekete földet, labdázott, szaladgált, mi meg csodálkozva néztük egymást az apjával, hogy vajon normálisak vagyunk-e. Ma ugyanezt tesszük majd szürkeségben és tejfölködben.

A hételeji szánkózás és hóemberépítés viszont tök király volt.

Meglehetősen nyüzsgős hetünk volt, jöttünk-mentünk, mint a távirat, buszoztunk (brrrr), autóztunk (brrrr), gyalogoltunk (!) jó sokat, ugyanis újabban babakocsi nélkül közlekedünk, akár el is adhatnám mind a hármat.

Marci imád autózni (ahhoz képest, hogy 8 hónapos koráig végigordította az utakat), már reggel hétkor mutogat a bejárati ajtóra és brrr-zik, alig tudom onnan eltéríteni a reggeli teendők elvégzése céljából. Amikor pedig bekerül a kocsiba, akkor angyali mosollyal, békésen és elégedetten szemlélődik, brrr-zik, és hőbörög, ha túl korán ki kell szálnia. És remekül tud aludni is az autóban, akkor is, ha üvöltve próbáljuk ébren tartani.

Az autózás egyébként nem kedvez a napirendünknek, amit most próbálok szigorítani, mert úgy vettem észre, Marcinak jót tesz a renszeresség, hogy napjában már csak egyszer (!), ugyanabban az időpontban alszik, kétszer 1 órát levegőzik, előbbre jött a fürdés és az esti lefekvés, így jó esetben fél 8-kor már nyugi van, és mintha kezdenének normalizálódni az éjszakák is, már csak a hajnali ébredéseket kellene megoldani valahogy, de majd idővel.

Szókincsügyileg is gyarapodtunk a héten: Anna (uncsitesó), abda, hoppá, bimbam, háp, gágá, néni és még egy csomó, ami nem jut most eszembe, de kommunikációra még mindig az ö-ö-t használja, viszont összetett mondatokban mutogat.

Van képem hozzá

A téli szünet utolsó napjára oltári nagy hó esett. Naná, hogy a szünetben köd, eső, sár. De azért egy kicsit elkottázta az időjárás, mert így egy napig csak lehetett szánkózni és a hóban fetrengeni, és csak másnaptól szívás a hó.

Újévi fogadalmak

Lefogyni, mozogni, türelmesnek lenni, optimistán hozzáállni, mosolyogni, örülni, szeretni, nem feleselni, sok pénzt keresni, kevesebbet hisztizni, éjszaka aludni, leszokni, rászokni, egészségesen élni, meghallgatni, megtanulni, megírni, elolvasni, nem dühöngeni, nem káromkodni, pilatesezni, norbizni.

Ezt így együtt a család.

Ha csak a fele teljesül, én akkor is teljesen elégedett leszek.

Szilveszter

Országjáró túrán voltunk, barátoknál szilvesztereztünk.

Összeszokott banda a miénk, akárhogy számolom, már 15 éve fárasztjuk egymást így andik-sanyik (jesszus, most gondoltam bele, hogy az andik már 17 éve!!!). Ebbe születtek bele a gyerekek is, ott is kettő, itt is kettő, csakhogy a mi másodikunk még nem olyan régóta élvezi a társaságot, így aztán nem is teljes értékű csapattag, ennek a nagyok (8, 6 és 5 évesek, köztük a saját nővére, ugye) többször hangot is adtak (Anyaaa, nem vigyázok Marcira, vidd innen! Marci baba ne edd meg a gyöngyöket!, Marci összefirkálta, kiborította, eltépte, lelökte!!!!). Szegény Marcit elég sokszor zárták ki, küldték le, lökték (volna) el, amire persze élénk tiltakozás és méltatlankodás (hiszti) volt a reakció. Aztán egy idő után már nem kellett különösebb indok sem, a kisfiam sokat... khm...bőgött.

Persze mi, felnőttek sem voltunk a helyzet magaslatán, már ami a gyereknevelést illeti, amikor csak tudtunk elvonultunk, ittunk és cigiztünk ------ volna, ha felelőtlen szülők lennénk, de mivel nem vagyunk azok, ezért csak beszélgettünk és röhögtünk. Magyarul, Marci szegénykém igencsak fekete báránynak bizonyult. Ezt persze többször is megbosszulta elsősorban a hanghatásokkal, másodsorban az éjszakai/hajnali bulikkal, ezeken kívül néhány játék tüzetes megvizsgálásával, értékes tusfürdők kiöntésével, féltett rajzok összefirkálásával stb.stb.

Nagyon jó volt a buliban:

• hogy 4 napig tartott,
• hogy Veronika csak keveset feleselt, mivel nem is szólt hozzánk,
• hogy ébren tudtam megvárni az új évet, ÉN ébren, mert nem mindenki, ugye!
• a pálinka---- helyett az üdítő,
• a kaják,
• hogy sokat nevettünk,
• a tűzijáték, bár Marci nem értékelte,
• az egész.

Nem olyan jó, hogy rengeteget ettünk és híztunk.

Marci meg úgyis belenő a csapatba.