Eszünk, eszegetünk, csipegetünk. Én azért, mert az újévi fogadalom, ugye. Marci pedig azért, mert csak. A saját ügyemet majd csak elintézem valahogy, de a Marcié igencsak feladja a leckét.
Indul a napunk a kötelező kakaóval, ezt eltanultuk, megszoktuk, változtatni sem igen tudnánk már rajta, nagy tejtermék-fogyasztó lett a család, hiába. A kakaózás után egy-másfél órával jöhetne a reggeli, indul a hűtő kipakolása (Nem, nem, tejszínhabot nem eszünk, tedd vissza Marci! Csukjuk be a hűtőt!), majd a kamra feltérképezése (Gyere csak, csinálok neked szalámis kenyeret/rántottát/virslit. Nem, nem, csokit sem eszünk most, hagyd a polcot! Nincsen kicsicukor.), aztán szendvicsek tányérra pakolása (Gyere, üljünk le az asztalhoz. Oké, oké, viszem utánad.), végül marad a gyerek utáni futkosás és apró falatok szájbatömködése, majd földről felvakarása. A mai reggeli két icipici vajas-parizeres morzsából állt, a harmadikra heves fejrázás és nem! volt a válasz, majd egy fél alma alapos megrágása és szintén alapos szétköpködése után egy egész mandarin elfogyasztása következett. A sort tejföllel zártuk, mert az a tuti befutó (apja fia).
Délelőtt jól nem vettem figyelembe a csokira/cukorra/tejszínhabra/ketchupra történő ráutaló magatartást, bepróbálkoztam banánnal, joghurttal, sikertelenül.
Az ebéddel viszont meg vagyok elégedve, egy nem kis tányér leves tésztával, májjal, zöldségekkel. Csak az önálló kanalazást kellett egy idő után leállítani, ezt borsószemek (boppó) tányér mellé pakolásával oldottam meg, míg Marci azokat felcsipegette, addig nyugodtan a szájába tudtam lapátolni a levest, ehhez mondjuk jól jön egy pont marciszájba illő kanálka, amit ezúton is nagyon köszönök a barátnőmnek (a gyerekétkészlet karácsonyi ajándékként érkezett, a kés a kibontás utáni másodpercben Marci közreműködésével a konyhaszekrény mögé került, azóta is ott vár a sorára).
Délután viszont, Veronika megérkezésével elszabadul a pokol, nasik, ropik, édességek, pedig tudom, hogy... És innentől kezdve... Na, jó, valóban próbálom korlátozni.
A vacsora a legegyszerűbb, tejpép a fürdőkádban. Illetve kistányérban, de fürdés közben etetem, mert így legalább nem tud elszaladni.
És most, ahogy ezt végiggondolom, ezt az írást sem mutatnám meg egy táplálkozási szakértőnek, sőt ősanyáknak sem, félve, hogy rámküldik a gyámügyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése