Búcsú

Azt hiszem, eljött az idő, mikor végleg búcsút intek a szoptatásnak, hisz már egy hete nem szopizik Marci, január elején számolatlan szopimennyiséggel indultunk, 6 hét alatt jutottunk el a teljes elválasztásig. Azóta Marcinak határozottan jobb az étvágya, nekem határozottan csökkent az étvágyam, így a súlyom is (juhijj!!!), Marci kiegyensúlyozottabb és sokkal bújósabb(!), normálisabbak az éjszakák (a hajnalok persze nem, basszus!), és ma végre bulizni megyünk az apjukkal, ahol lesz némi házipálinka is...

És akkor a nekrológ: a terhesség alatt tudtam, hogy szoptatni fogok, de azért ott motoszkált a szorongás is, amit az előző kudarc okozott. Marcit a születése után 3 órával kaptam meg, és próbáltam szoptatni, amennyire a műtött hasam engedte, de legalább próbálkoztunk, ugyanígy másnap egész nap, amikor már velem volt a baba, de csak a következő napon derült ki, hogy Marci nem tud szopni (ugyanúgy, mint Veronika), a csecsemősök próbáltak segíteni, állandóan a nyakukra jártam, Marci súlya esett, kaptam hideget, meleget, voltam szaranya, aki éhezteti a gyerekét, ki fog száradni, adjak neki tápszert, voltam Nagy Magyar Anya, aki lám-lám mindent megpróbál és nem adja fel, én pedig egy jó nagy lúzernek éreztem magam, aki ISMÉT nem tud szoptatni. Aztán mégis hazaengedtek bennünket a műtét utáni negyedik napon, mit engedtek!, úgy kitették a szűrömet, mint a parancsolat, kellett a hely másnak. Itthon vártam az áttörést, hogy majd minden megoldódik, nem oldódott, Marci nem tudott szopni, sírt, én fejtem és kiskanállal adtam a tejet, hogy ne legyen cumizavaros. És hétfőn jött a megmentőnk, a védőnő, aki rögtön észrevette, hogy a gyerek nyelve kicsit le van nőve, pár órán belül a szájsebészeten voltunk, Marci nyelvét felvágták (én majdnem elájultam, Marci fel sem ébredt, fakír ez a gyerek, vagy mi), na de ettől sem oldódott meg minden egy csapásra, bizony hetek teltek el, míg Marci megtanult szopizni. Ezekben az időkben a legjobb barátom a mellszívó volt, mert úgy döntöttem, márpedig én mindenképp termelek tejet a kisbabámnak punktum. Vödörszámra ittam a Laktoherb-et és az alkoholmentes sört, hát, mit ne mondjak, nem voltak mennyiségi problémáim. Közben Marci is elkezdett gyarapodni, bár nagyon lassan. Szegénykémnek olyan piliszka lábai voltak. Én meg szoptattam mindig és mindenhol. Aztán jött 1-2 hónap sírvaszoptatás, nagyon-nagyon fájt a mellem. Erre ismét a védőnő talált megoldást, valami homeós cuccot szedtem, ami egy csapásra elfújta a kínlódást. Ja, meg a Garmastan krém. Szóval 3-4 hónap szenvedés után jött a diadalmenet, Marci 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott, és 22 hónapos koráig szopott.

Igény szerinti szoptatás, együtt alvás, simán lehetnék a Kismama reklámembere. Az elválasztás és a házipálinka összefüggését (ami nincs is!) természetesen nem említeném.