Rezzenéstelenül

Már szemem sem rebben, mikor

• Marci a hajára kenni a teljes pohár tejszínhabot,
• kirámolja a konyhaszekrényt,
• naponta százszor, mit százszor, sokkal többször ismétlem: (Apa?) Apa dolgozik, este jön haza. (Autó!) Igen, autóval ment dolgozni. (Tátogás.) Igen, ott dolgozik, ahol halacskák vannak. (Anna!) Anna (unokatesó) beteg, elvitték a doktorbácsihoz. (Mutatja a fenekét.) Igen, szurit kapott.
• reggel, félkómásan pizsamában gyurmázni kényszerülök,
• társaságom akad a WC-n,
• a csizmámban kislabdát, a kanapé alatt tiktakot, a zoknik között gumicukrot, az ágyneműtartóban ropit, a nyomtatóban kisautót találok,
• meglátom az összefirkált falat, mindig ugyanott firkál, annak meg már úgy is mindegy,
• a takarítás pontosan kétszer annyi ideig tart, mert akad egy 80 centis segítségem,
• ragadós teatócsába lépek,
• egyes tévécsatornákat feloldhatatlanul titkosítva találok,
• nem kapok puszit, mikor kérek,
• kislabdára lépve dobok egy hátast (monnyuk akkor csúnyán beszélek),
• sunyiban, elbújva kávézom és csokizom (amikor épp nem fogyózom),
• valaki mindig leborítja a kártyaváramat.

Viszont elviselhetetlenül morcos öngyilkosjelölt tudok lenni, mikor hajnali fél 6-kor ébresztenek.