A lakás

Amortizálódik a lakás elég rendesen, módszeresen és folyamatosan, és ebből a folyamatból a két gyerek igen tevékenyen kiveszi a részét. Nem mondhatnám, hogy Veronika már nagylány és túl van a rombolós korszakán, hisz ő is otthagyja a keze nyomát (képletesen és szó szerint is) a lakás különböző pontjain. Az hagyján, hogy a falakon ilyen-olyan kéznyomok és Marci-firkák virítanak, de a kisasszony fontosnak érzi havonta (!) bejelölni tollal az étkező falán, hogy éppen mennyit nőtt, pedig van a szobájában mesefigurás centiméter az ajtón, de az nem kóser, meg nem is látja senki.

A függöny rángatása, gyűrögetése, menyasszonyi fátyolként való újraértelmezése is az ő ötlete, Marci pedig bőszen utánozza. Már megvannak az új függönyök, majd felteszem, ha a gyerekek egyetemre mennek.

Az ülőgarnitúra kész katasztrófa, fogalmam sincs milyen vegyszer (sósav?) hozza majd ki belőle azt a töménytelen mennyiségű teát, kakaót, nyálat, taknyot (bocs!), amit az elmúlt 2 évben sikerült beleaplikálni, mondjuk ebben Marci az értelmi szerző és a módszeres végrehajtó is, én ugyan havonta nekiesek valami eszközzel, mármint az ülőgarnitúrának, de ez látszatban nem nagyon mutatkozik meg, de az apjuk ígért némi segítséget tavaszra, akkor majd talán.

Kéz-, nyál- és teanyomok a tévén, tükrön, teraszajtón, mondjuk ezek könnyen eltüntethetők.

Összekarcolt monitor, ez fáj.

A régi rend- és tisztaságmániás énem már nyomokban sem fedezhető fel.

A cserepes növények száma drasztikusan megfogyatkozott.

A világos szőnyegek állandóan mosásban vannak.

És mi próbálunk alkalmazkodni:

• az üveg dohányzóasztal a nappaliból a lakás egy eldugott zugába került, amikor Marci mászni kezdett,
• a szemeteskukát betettük a spejzbe, amikor Marci járni kezdett,
• a földön álló dísztárgyak (gyertyatartó, virágtartó) az ablakpárkányra vándoroltak,
• a földön maradó cserepes virágok elegáns szemeteszacskó öltözetet kaptak a tizedik földben-homokozás után,
• az étkezőasztalon viaszosvászon terítő van, mert mi nem vagyunk sznobok,
• a könyvespolc tetején egy világoskék műanyagsámli figyel, nem véletlenül,
• a tejszínhabot és a ketchupot kivettem a hűtőből és jól eldugtam,
• a hifit elbarikádoztam, a távirányítókat álcáztam.

Hát, valahogy így.

Majd 20 év múlva normális életteret teremtünk magunknak, ahol nem botlunk lépten-nyomon autóba/ labdába/ gyöngyökbe/ rajzokba/ taknyos zsebkendőkbe/ félig ivott teákba/ megrágott gumicukrokba/ ledobált ruhákba stb.

Akkor meg majd azért sírunk.