Eltelt két év

Marci elmúlt 5 éves. Megkomolyodott, visszafogott fiatalemberré vált, aki önállóan eszik, keveset és megfontoltan beszél, éjjel alszik, nappal játszik és szót fogad, nem felesel, nem hisztizik, egyedül öltözik, csendes és mértéktartó. Aha. 

(Marci amúgy már elmúlt 12. De most találtam meg a blogot :) )

Díj

Díjat kaptam Lucától, kedves norvégiai barátnőmtől, mindennapi csevegőtársamtól, akivel ugyan még személyesen nem találkoztam, mégis mintha ezer éve ismernénk egymást, akinek a blogjából annyi érdekességet tudtam meg Norvégiáról, aki süt, főz, kézimunkázik, férjet és kamasz gyerekeket nevel, és még az enelcés csajok lelkének ápolására is futja az idejéből.

Köszönöm!

Viszont szabályszegő leszek, nem adom tovább a díjat. Nem azért, mert irigy vagyok (pedig az vagyok), hanem mert azt szeretném, ha a Gézengúz-napló megmaradna ilyen kicsi, viszonylag zárt blognak.

Viselt dolgok

Csak felsorolásszerűen.

• Valamelyik nap Marci beszedett egy marék 500 mg-os C vitamint, el is rágta, le is nyelte, és amikor pánikszerűen rákérdeztem, hogy mennyit, hogyan, miért, akkor megnyugtatásul közölte, hogy hagyott nekem is a dobozban. Telefon az ügyeletre, két választási lehetőség: megfigyeljük vagy gyomormosás. Az elsőt választottam. Óránként televágta a pelenkát, literszámra itta a teát, másnapra kutyabaja.
• 4 lemezt sikerült beletömnie a számítógépbe, ami rekord, mert eddig kettő volt a norma. 10 perces anyázás és egy kés segítségével orvosoltam a problémát. Marci jutalmul a járókában tölthetett el egy órát (masszív bömbölés), majd mikor hosszas fogadkozás után kivettem (miután fűt-fát ígért), és egy óra múlva ismét a gépet buherálta, mindenféle elvemet félretéve a gép magasra került, így legalább addig biztonságban van, míg a fiú rá nem jön, hogy az a szék, amiről a C vitamint elérte, a számítógép további piszkálására is lehetőséget nyújt.
• Szokás szerint szétkente a ránctalanító szérumomat az ülőgarnitúrán.

És ezeket mind egyetlen alkalommal produkálta, míg én zuhanyoztam.

• Veronika teljes gyöngykészletét (kb. 3 mm nagyságú színes gyöngyök egy jó nagy befőttesüveg formájú tartóban) kiborította a szobában, majd belefeküdt az egybefüggő színes rétegbe és úszott. Sírtam.
• Egy szép tavaszi délelőttön az emeleti szoba nyitott ablakához széket húzott, és kitérdelt a párkányra, és erről úgy szereztem tudomást, hogy hallottam, a szomszédék az utcáról kiabáltak a gyereknek, hogy másszon vissza. Azóta szellőztetés csakis bukóablaknál.
• A házi, lágy, természetes és egészséges gyurmát felkente a falra, amivel nem is lett volna igazán nagy baj, hisz késsel egy óra alatt le lehetett kaparni, de másnap a napsütésben tisztán látszottak a tenyérnyi zsíros foltok a fehér falon.
• Amúgy megint hajnalban ébred és ébreszt. Jó esetben fél 6-kor, kevésbé jó esetben fél 5-kor. Sírunk.
• A tavaszi pocsolyákban természetesen idén is megfürdik csakúgy, mint tavaly, a sárosabb időszakban napi 3 öltözet ruha a norma.
• Biliről, vécéről még mindig szó se essen.
• Az érvelések non plus ultrája a "van kedvem" illetve a "nincs kedvem, mert bekapta a farkas". Például: "Kérek édességet, mert van kedvem." vagy "Nem akarok pakolni, mert nincs kedvem, mert bekapta a farkas."

Az itt felsorolt disznóságok egy hét leforgása alatt történtek.

Készülődés

Elsodort a nagy karácsonyi őrület. Maga alá temetett. Összecsaptak a hullámok. Takarítás, sütés, vásárlás, sütés, stollen, panettone, majonézes krumpli, ipari mennyiség. A gyerek meg neveli magát természetesen, majd később, ne csináld, menj innen, forró, rögtön, miért bőgsz, tedd le, fejezd be, ne nyúlj hozzá, ne tépd el, ne borítsd ki, engem se! Azért jellemző, hogy mikor kérdezem Marcit, hogy ezt vagy azt a disznóságot miért csinálta, azt válaszolja, hogy mert elment az eszem, aztán persze pár perc múlva megnyugtat, hogy már visszajött.

Amúgy tényleg válogatott disznóságokra képes rövid időn belül, irdatlan mennyiségű könyvet tud lerámolni pár perc alatt, hogy aztán nyugodt szívvel üljön a kupac tetején és olvasson, kiszedi a virágföldet, összefirkálja a padlót, elpancsolja az összes hajbalzsamot, dobálózik, verekszik, kikapargatja a cserépkályha fugáját, szétkeni a földön, majd felnyalja, szétszedi az adventi koszorút, tönkreteszi a nyomtatót, eltépi a papírdíszeket, pörög, nyüzsög megállás nélkül. Néha eszembe jut, miért is akartunk másodszorra is kislányt.

A gyerekek ajándékával is volt egy kis gubanc. Veronika pont abban a korban van, amikor játék már nem, ruha és illatszer még nem. Könyv lesz természetesen, de mellé mit? Társasjátékunk sok van, azokkal sem játszunk, a kirakók, kártyák kilőve, szép ruhára nem tudtam rábeszélni, "élményt" ajándékozni jó ötlet, de hogy tegyem a fa alá a barlangfürdőzést? Aztán jött az isteni szikra (kolléganő fejéből): táncszőnyeg. Meg is rendeltem gyorsan a neten. És most várom a postást...

Marcinak még könnyű ajándékot venni főleg akkor, ha sikerül eltéríteni a beszélős porszívótól, ami egy marhaság, valószínűleg nővéri sugallatra született ötlet, és különben is azon az áron inkább igazit veszek. Aztán jöhet a versenypálya, autós ágyneműhuzat, legó, könyv satöbbi.

Nálunk a Jézuska ma éjjel hozza a karácsonyfát. Hosszú nap lesz ez.

Mikulás, kocsonya, dackorszak

Persze, hogy ma jött a Mikulás, mert hétvége van, mert délelőtt az apjuk itthon volt, mert nálunk mindig is 5-én jött már gyerekkoromban is.

Ma a gyerekek csak és kizárólag csokit ettek, azt viszont valami elképesztő mennyiséget, már nézni is rossz volt, ahogy bontják és tömik befelé a következő adagot, de a kezükből kicsavarni nem akartam, terrort nem alkalmaztam, a "gyerekek, enni kellene valami rendeset is" és a "melegíthetem az ebédet"-féle próbálkozásom pedig eleve hamvába holt. A tonna csokit kompenzálandó Marci kapott a Mikitől egy elektromos fogkefét, amit azonnal a szívébe zárt, szisztematikusan súrolta vele a falat, a fotelt, a fogát, mikor mit, sőt mindnyájunkat meg is fésült, azzal aludt délután és este is, becézgette, szeretgette, elalvás előtt még gyorsan fogat mosott úgy fekve, majd szépen maga mellé tette a fogkefét, átölelte, mint normális gyerek a maciját. Asszem, jó ötlet volt.

(Amúgy ez a fotelsúrolás elgondolkodtatott. Ugyanezen az elven működő súrolókefe? Hm? Majd szabadalmaztatjuk.)

A kocsonya meg úgy volt, hogy a hideg beköszöntével sürgős kocsonyafőzhetnékem lett, de a gyakorlati megvalósításhoz kellett némi barátnői ráhatás, kétnapos körömkeresés, amit a férjek abszolváltak (hiánycikk!), aztán ma végre főhetett egy 20 literes fazékban a kétcsaládos adag reggeltől estig. Amikor már két órája szűrtük a címszereplőt, és a 30. nagytányérnál tartottunk, akkor sajnáltuk, hogy nem lett ötven tányérral, mert ajándékozni is kellene belőle, mert az úgy szokás, de mennyit, hogy jusson is meg maradjon is, és jaj, éhen ne haljon a család.

Közben persze a gyerekek szétkapták a lakást, de ez már csak ilyen.

A dackorszak meg, vagy mijafene már megint/még mindig itt ólálkodik és leshelyzetből támad, Marci mértani pontossággal leutánozza a nővére minden manírját, röpköd a haggyábékén, megy a toporzékolás, a nyávogás, a mindenre hisztivel való reagálás, amitől én már alapból agybajt kapok, meg különben is. Követeli a hideg kakaót, bőg, ha mégis melegítek rajta egy kicsit, kikapom a mikróból, viszem hidegen, bőg, mert hideg, visszaviszem melegíteni, bőg, mert meleg, aztán persze mégis megissza, és ez csak a reggeli napindítás, majd ebben a szellemben folytatódik tovább. És még csak káromkodni sem lehet egy jót, mert azt bezzeg azonnal meghallja. És az ember ilyenkor fonja a kötelet.

Ha az apja őrzi a gyereket

Avagy miért nem a férfiak mennek gyesre.

Amikor az apja vigyáz a gyerekre, akkor véletlenül kiborul egy liter tej a hűtőből, és a gyerek békésen kanalazza a szájába a földről, mikor az apja észreveszi.

A töksáros domboldalról, ami annyira azért nem domb, lévén az udvarunkon van, de azért meredek meg csúszós, szóval onnan a gyerek hanyattfekve érkezik. Száradás után a ruhái megállnak maguktól. A sapka is.

Ha pedig hó van, akkor a gyerek a hóban fetreng természetesen, amivel nincs is semmi baj, a hótaposó csizma pedig átázik, ami viszont öreg hiba. A másik hótaposó csizma is átázik.

Ha büntetésből a gyerek a járókában landol, akkor pillanatokon belül szétkapja a járóka melletti könyvespolcot (mármint a gyerek), és ha az apja a nappali közepére húzza, ahonnan semmit nem ér el, akkor képes egy fél óráig torkaszakadtából ordítani (mármint a gyerek).

Óvatlan pillanatban a konyhaasztal tetejére mászik (még mindig a gyerek) és a sótartót borogatja tökéletes nyugalomban.

És igen, egy óráig kell pakolni utána (mármint a gyerek után) vagy egész nap folyamatosan, és igen, 3 perc múlva lehet elölről kezdeni.

Amikor hazaértem, egy békés gyerek és egy vörös fejű, feldúlt férj fogadott, aki épp kötelet font.

Azóta eltelt pár nap, és már én fonom a kötelet. De erről majd hómap.

Hó

Olyan nincs, hogy az első hóról nem születik bejegyzés, hogy nem írom meg, mit össze fetrengtek a gyerekek a hóban, hogy megcsináltuk a szezon első hóemberét, hogy Veronika fintorgott és esztétikai kifogásokat nyújtott be, hogy aztán büszkén mutogassa mindenkinek a MI hóemberünket. Olyan sincs, hogy ne számoljak be a délelőtti és a délutáni hócsatákról, ami után mindenki alsóneműig csurom víz lett, hogy Marci megkergült birkaként futkározott a csatázók között, és mindig láb alatt volt, és mindenkivel meghempergett a hóban szolidaritásból, és szánkózott is.

Délután pedig előrehoztuk az adventet, feldíszítettük a lakást, minden csupa giccs és gyönyörűűűű, szól a karácsonyi zene (Igazából szerelem, mert szeretem), párolog a karácsonyi illat, sejtelmes fények, forralt bor satöbbi.

Mondtam már, hogy imádom várni a karácsonyt?

Képrejtvény

A fenti képen elrejtettünk egy gyereket.

Illetve magától rejtőzött.

A nővére valószínűleg nem támogatta az ötletet, a dobozban tárolt játékok kiborításában sem segédkezett, sőt a lakást elborító káoszhoz sincs semmi köze, mossa kezeit és távolságot tart. Ez tisztán látszik az arckifejezéséből.

Várunk

Asszem nálunk beindult a karácsonyvárási láz, vagy valami olyasmi, mert

• ma hosszú percekig álltam a LIDL karácsonyi polca előtt, és bámultam a karácsonyi édességeket, és háromszor vettem le és tettem vissza a Stollent, amit így november közepén kissé drágállottam, és megszagolgattam a mézes puszedliket, és körbecsodáltam a marcipános hógolyókat, és csak 1000 forint értékben vásároltam édességeket, és meg is ettük maradéktalanul mindet,
• előkerestem a karácsonyi sütirecepteket, és holnap már sütöm is az elsőt, és meg is esszük rögtön,
• Veronika kért és kapott egy zenélő hógömböt, jó nagyot és jó giccseset, ahogy illik, de olyan jó ránézni, olyan igazi békebeli hangulatú darab, Marcinak is nagyon tetszik (ha nagyobb jeszek, akkoj megfoghatom a hógömböt, mert ha kicsi leszek, akkoj kicsúszik a kezembőj?),
• beszereztük a karácsonyi üvegmatricákat, de senki nem próbálhatja ki, egyet sem,
• a gyerekek bőszen tervezik a karácsonyt, Veronika újabb és újabb ötletekkel áll elő, hogy mikor és hogyan hozza a Jézuska a fát, mikor és hogyan hozza az ajándékokat, mert az nálunk külön érkezik, Marci pedig ma este elhurcolta az útból az összes járgányát, hogy legyen helye a fának, és hiába mondtuk, hogy azzal ráér még, nem hitte el,
• folyamatos a találgatózás, kinek mit hozzon a Jézuska, például játékporszívót, fényképezőgépet, verdás ágyneműhuzatot, Thomast, Passatot, kinek mit.

Imádom várni a karácsonyt.

Életkép

Ma délután: anya mosógépet vásárol, Marci beszél, Veronika szaloncukrot eszik, apa morog.

Később: anya örül, Marci beszél, Veronika szőlőcukrot eszik, apa morog.

Este: anya próbamos, Marci beszél, Veronika csokigolyót eszik, apa morog.

Egy éve

Egy évvel ezelőtt Marci reggelente mellettem ébredt, szopizott és visszaaludt. Most hajnalban(!) botorkál át hozzánk a másik szobából, hálózsák két oldalán a lába kidugva, hálózsák a derekáig felhúzva, fogja, mint menyasszony a nagyruhát, és totyog és ébreszt.

Egy évvel ezelőtt semmit nem beszélt, viszont mindent megértett és összetett mondatokban mutogatott. Most egész nap be nem áll a szája és mondja és mondja, este mondat közben alszik el, és reggel ugyanott folytatja.

Egy évvel ezelőtt még ezerrel szopott, úgy nézett ki, soha nem fogja abbahagyni. Ma már azt sem tudja, mi az.

Egy évvel ezelőtt, a bilinek még a közelébe se kerültünk, teljesen idegen fogalom volt a szobatisztaság. Na, ez mit sem változott egy év alatt.

Egy évvel ezelőtt semmiféle hajlandóság nem mutatkozott az önálló evés iránt, ha mégis, akkor abban nem volt köszönet. Ma gyönyörűen és tisztán eszik egyedül. (igen, túloztam, na). És nemcsak abárolt szalonnát, ami egyszerű, hanem levest is, ami bonyolult.

Egy évvel ezelőtt nem játszott együtt a Kicsi és a Nagy, max. a Nagy gyepálta a Kicsit. Ma remekül és viszonylag sokáig játszanak együtt, és a Kicsi gyepálja a Nagyot.

És mindent összevetve olyan nagyfiú (Vajga Tökipompos Kiffiú Naffiú Majci), már nem homokozik a virágföldben, nem kukázik, nem jön velem a vécére, nem hempereg a pocsolyában, nem veri a macskát, nem firkálja a falat, megkomolyodott (haha).

Egy évvel ezelőtt kezdtem írni a Marcinaplót.

Működik

Marci megtalálta Veronika egyik régi játékát, zenélős, hintázós Micimackó, ami persze már nem zenél, meg nem is hintázik, igaz elem sincs benne, sőt az elemtartó dobozka is lóg, de sebaj, elemeket kerítettünk, csavarhúzót is, és szereltünk. Egy idő után megszólalt a készség, zenélt is valamennyit, majd már csak nyekergett, aztán azt sem. Így is maradt hiába bűvöltük fél óráig.

Marci:- Anya, elromlott a Micimackó? Nem énekel?

Én: - Sajnos, elromlott. Nagyon sajnálom.

Marci: - Kit sajnálsz?

Én: - Hát a játékot, mert nem működik, és téged, mert szomorú vagy.

Marci: - Engem ne sajnálj, én működök.

Elalvás előtt az ágyban is téma volt a Micimackó, aki nem énekel, mert elromlott, de amikor Veronika kicsi volt, akkor még működött. Marci ezt így újságolta a nővérének:

Hómap, mikor Vejinata kicsi vót, akkoj máj énekej a Micimackó.

Nem tudom, egy két és fél évesnek meddig terjed az emlékezete:

Akajok olyan asztalt, amibe Majci bedobálta a golyókat. Fejmentem a lépcsőn, senki vót ott, és én fogtam a naagy golyókat és bedobájtam az asztalba. És ott vót Vejinata meg apa. Gujítottam.

Billiárdasztallal Marci személyesen csakis a Balatonnál találkozott, amikor egyedül fellógott az emeletre, annak meg lassan fél éve.

A nap dicsérete pedig: Anya, nagyon finomat főztél, Majci szejeti.

És teli pofival tolta befelé a húslevest, a sült csirkét, a majonézt és a savanyút.

Torták, gyertyák...

Csak azért, mert nem a levegőbe beszélek, és voltak tortahegyek, meg tűzijátékhegyek, két szép gyerek (nem azért, mert az enyémek, hanem mert tényleg szépek, naná), szóval itt a képi bizonyíték, amit orvul szereztem, mert szeretek orvul szerezni.

Ajándékok

Közeledik a Márton-nap, meg a lány is lassan 9 éves lesz, ennek ürügyén a hétvégén elkezdődött az ünnepségsorozat tortákkal, tűzijátékokkal, ajándékokkal, ovációval, dédivel, nagyszülőkkel és egy kis mindenszentekkel, hogy legyen egy csipetnyi abszurd is a dologban. Marci ajándéka, egy kábé félméteres autó, gyorsan családtaggá vált, olyannyira, hogy kénytelenek vagyunk az esti altatási szertartásnál neki is helyet biztosítani az alábbi felállásban: Marci - autó - altató személyzet. Ezzel nem is lenne semmi probléma, még mindig jobb egy naaagy, piros autó mellé befeküdni, mint mondjuk a vizes, micimackós fürdőkesztyű mellé, de az már kissé nehezen kivitelezhető, hogy a "bezájni Majcit" parancsot szó szerint értelmezve, az altatással megbízott egyén gibbon módjára, átnyúlva az autón, plusz átölelve a gyereket gebeszkedik, miközben elmesél egy-két igaz történetet traktorról, helikopterről, kis piros autóról. Szeretjük.

Amúgy meg a " mit kértek szülinapra/névnapra, karácsonyra?" feladványra, sűrűn érkeznek ám a bizarrabbnál bizarrabb megfejtések, úgymint propelleres lufi (hülyeség), papírgyöngy vagy mijafene (hulladékmivoltához képest marha drága, de úgyis megvesszük), gyerek fényképező (húszezerért, hahaha), homokgyurma (a porszívó szereti), interaktív macska ( ott a valódi, tessék azzal aktívkodni), háromcentis robot ( az már megvan, de kerekfejű kellett volna, ez meg kockafejű, szörnyű), pléjsztésön (jaj, neee!), távirányításos repülő (na, azt apjuk is szeretne, úgyhogy jöhet) meg ilyenek. Értelmes ötlet, mint könyv, társas játék, hot pan, csizma, anyának arckrém, porszívó, horgászorsó fel sem merült. Hiába, éretlenek még a gyerekeim.

Álláspontok

Marcival vitatkozni? Kész csőd! Meggyőzni valamiről? Hahaha! Eltéríteni az álláspontjától? Muhaha! Elterelni a figyelmét? Peeersze! Fölé kerekedni egy szópárbajban? Ahogy azt Móricka...!

Szokásos párbeszéd:

Marci: - Anya, bekapcsolhatom a mosógépet?

Én: - Nem.

Marci: - Csak kicsit bekapcsolhatom a mosógépet?

Én: - Nem.

Marci: - Egy kicsit bekapcsolom a mosógépet. Jó?

Én: - Nem jó. Légy szíves, ne kapcsold be a mosógépet. Most nem mosunk semmit.

Marci: - De mosunk. Bekapcsolom a mosógépet.

Én: - Ne kapcsold be! Gyere játszani.

Marci: - Jóóó! De előtte bekapcsolom a mosógépet.

És persze be is kapcsolja, ha nem vagyok elég gyors.

Esti műsor:

Az apja: - Marci, ma este én mesélek neked.

Marci: - Nem, anya mesél!

Az apja: - De Marci, én el tudom neked mesélni azt, hogy fogtam tegnap a nagy csukát. Meg a nagy fekete traktort is.

Marci: - Nem! Anya mesél!

Az apja: - De emlékszel a múltkor is milyen klassz mesét mondtam a teherautóról.

Marci: - Nem! Anya mesél!

Én: - Rendben, Marci, én mesélek.

Marci: - Nem! Apa mesél!

Vagyunk

Na, azé mégse maradjon már ki egy egész hónap, mert az olyan izé. Meg abbahagyni sem akarom, csak minden szövegemet eltékozolom a munkában, itthon már inkább agyatlanul lesek ki a fejemből. De az élet azért zajlik természetesen.

A játszóház-projekt alszik, szünetel, elnapolódott. A gyerek szája lefelé görbül, és én azonnal hátraarcot vágok. Nem és nem vagyok meggyőződve, így aztán nem is erőltetem. Hetek óta elkerüljük még a környéket is, nem vagyunk rákényszerítve, meg tudjuk oldani családon belül, aztán majd meglátjuk. Marci, amúgy, emlegeti, hogy mennyünkmá. És ez jó.

Meg szövegel természetesen ezerrel és szünet nélkül és választékosan és összetett mondatokban és zsong a fejem.

- Marci, mit ebédelsz?

- Ö, ö, ö, szejintem tésztát. Tejfölös tésztát. Meg husit is. Szejintem nincs itthon husi.

-De van.

- Nagy, fetete husi? Szejintem én nagyon szeretem a nagy fetete husit. Kéjek rá tejszínhabot is.

- ???

- Szejintem én nem kérek rá tejszínhabot.

- Marci, miért szedted szét a fénymásolót?

-Azéjt, mert apa gereblyézik az udvaron.

-???

- Marci, miért locsoltad szét a vizet?

-Azéjt, mejt Vejinata azt mondta?

- Nincs is itthon Veronika.

- De hómap azt mondta.

- Nem tegnap?

- Nem igen.

-Óó van Vejinata?

- Karatézik.

-Én is akajok gereblyézni!

-Hol voltál, Marci?

- A dottorbácsinál, és a dottorbácsi megnézte a pocatomat, a fogamat is, és adott üveggolyót. Sok, sok üveggolyót. De nem adtam oda Vejinatának, és bedobtam az ágyba, és anya nem tudja kivenni, de apa majd hazajön és megcsinálja, és ...

És így tovább, és így tovább.

Pofáraesés

Na, aki önelégülten veri a saját vállát, és nagy pofával hangoztatja, hogy az ő gyereke milyen simán beszokott a játszóházba, az ne csodálkozzon, ha egy nap alig tudja magáról lehámozni az ordító gyereket, aki hallani sem akar semmiféle játszóházról, a józan érvek teljesen hidegen hagyják, és csak sír vigasztalanul. És hiába jön a telefon pár perc múlva, hogy a gyerek megnyugodott, annak a napnak már annyi, meg az a tananyag is csak félgőzzel van megtanítva, az utolsó félóra meg az óramutató szuggerálásáról szól, hogy aztán extragyorsasággal lehessen tépni a játszóházba, átölelni az ébredő gyereket, mosolyogva hallgatni, hogy milyen aranyos volt, játszott az udvaron, szépen ebédelt, és semmi, de semmi gond nem volt vele aztán. És az otthoni beszélgetés során a gyerek is lelkesen mesél a játszóházról, a "miért sírtál?" kérdést elegánsan elengedi a füle mellett. Hát én már nem is tudom.

Kedd

A nap hőse ma egyáltalán nem akart bemenni a játszóházba, és egyáltalán nem akart ott maradni, és egyáltalán nem akart engem elengedni, majd 3 óra múlva egyáltalán nem akart hazajönni.

Azt mondta a gondozó néni (aki fiatalabb nálam, hehe), hogy nem volt semmi dráma, csak egyszer elkeseredett, keresett engem, de sikerült gyorsan megvigasztalni, aztán már minden oké volt. Ezt magam is tapasztalhattam, mikor mindenféle pezcukros csalogatásnak ellenállva önfeledten motorozott, ahelyett hogy haza jött volna.

Délután ezt hallom a szobájából:

Idejönni te! Idejönni te! Most már örülsz? Most már nem örülsz? Miért nem örülsz? Jaj, de jó, hogy örülsz!

Óvatosan benéztem, mert igencsak kíváncsi lettem, hogy kinek vagy minek a kedélyállapota izgatta fel ennyire a fiút, és láttam, hogy egy felhúzós, ugrálós, rózsaszínű nyúlnak beszél.

Estére meg baromi hisztis lett, kábé a világát sem tudta, úgy ordított folyamatosan, aminek a valódi oka természetesen a fáradtság volt némi orrfolyással megtűzdelve, a felszínes okai pedig:

- mert nem tettem ketchupot a tésztára,

- mert tettem ketchupot a tésztára,

- mert nem tudtam kihúzni a jégkrémből a pálcikát,

- mert Veronika teát ivott,

- mert le akartam húzni a lábáról az új téli bakancsot, amit csak a próba miatt adtam rá,

- mert nem vettem fel a pizsamámat (pedig felvettem),

- mert betettük a fürdőkádba,

- mert kivettük a fürdőkádból,

stb.

Tehát, ha tárgyilagos akarok lenni, a mai napot a Nagy indította a reggeli fél órás csúnyabeszéd-hiszti kombóval és a Kicsi zárta a kb. két órás önfeledt üvöltéssel. Hurrá!

Nyársirató

Amikor már két órája pakoltam, és hosszú, tömött sorokban cipeltem a nyári cuccokat a fenti szekrényekbe, a téli cuccokat pedig a lenti szekrényekbe, és az utolsó térdgatya is a szekrény mélyére került, pedig azt hittem, hogy azokra azért még szükség lehet idén, akkor szomorúan rá kellett jönnöm, hogy végérvényesen annyi a nyárnak, és a jó idő bizony nem jön vissza, legalábbis 10 hónapig biztos nem.

Veronika az évnyitó előtt 4 nappal szembesült azzal, hogy 4 nap múlva évnyitó, pedig mi már hetekkel előtte is mondogattuk neki, de a "két (három) hét múlva suli", annyira távolinak és beláthatatlannak tűnt, hogy nem volt hajlandó tudatosítani, így aztán sokkhatásként érte a hír 4 nappal az évnyitó előtt. És zokogott. Szabályosan, elkeseredve, szívszaggatóan zokogott. Siratta a nyarat, a szabadságot, a reggeli tengést-lengést, az egész napos bandázást, a barátnőzést, bunkerezést, udvaron sátrazást, egész napos medencézést, a csigakifutó (!) készítést, mindent. Azt hiszem, olyan nyara volt, mint a nagykönyvben, amilyenről régi ifjúsági regényekben olvashatunk irigykedve, az az igazi, korlátok nélküli, nagybetűs Vakáció. Pedig semmi különös nem történt, itthon voltunk, együtt voltunk és jól éreztük magunkat. A legjobban, azt hiszem.

A kisasszony rendesen kilenckor felkapta a nyúlcipőt és elporzott, hogy csak a hátát láttuk, hogy aztán többedmagával térjen vissza, és sarkaiból fordítsa ki a világot az udvart. És ebéd után megint. A program állandó volt, a helyszínek váltakoztak. És a felnőttek csak heti egyszer kiabáltak és fogták gályamunkára a kiskorúakat pakolás céljából.

Szóval ezt siratta a lányom. Meg tudom érteni.

Az egyméter alatti nem siratott semmit. Neki a hét 4 napján ugyanolyan felfedeznivaló terület az udvar, mint eddig, csak most nem fürdőgatyában, hanem dzsekiben teszi a dolgát, nem a medencébe dobálja a homokozójátékokat, hanem az esővizeshordóba, nem mezítláb megy bele a fellelhető vízbe, hanem bakancsban, nem fél perc az átöltöztetése, hanem 10. De ez már legyen az én gondom.

A nap hőse

A nap hőse az, aki reményen felül és csont nélkül beszokik a játszóházba, élvezi az ott töltött időt, szereti a gondozó néniket, egyedül eszik, az utolsó kanálig eltünteti a gyökérfőzeléket(!) és repetát kér a májpuffancsból(!!), annyira megörül a mini méretű ágynak, hogy meglátva percekig sikítva rohangál örömében, mit sem törődve azzal, hogy hullafáradt és az imént majdnem beesett az asztal alá az álmosságtól, és amikor szigorúan azt mondják neki, hogy "de most aztán alvás és irgumburgum", akkor lefekszik és két percen belül elalszik, másfél óra múlva ébred, és csendben nézelődve várja, hogy folytatódjanak az események.

A nap hősét természetesen nagyon meg kell dicsérni és nagyon meg kell puszilgatni.

A nap hőse megérdemel egy tortát (nem naagy feketét, csak kicsi fehéret) még akkor is, ha nem feltétlenül ő eszi meg, bár azért jutott neki is belőle.

A nap hőse itthon is méltósággal viseli a címet, úgy is viselkedik, és csak ritkán hisztizik.

Azért a nap hőse még mindig pelenkába termel, megvetően elutasít minden biliféle készséget.

A nap hőse továbbra is rengeteget szövegel, ha lehet, még többet, mint eddig, újabban mindent kér és megköszön, illedelmesen tudakolja, hogy "Anya, én odameetek?", az elutasító választ elegánsan figyelmen kívül hagyja, és odamegy.

A nap hőse itthon még mindig napi 5 öltözet ruhát használ, mert ügyesen megtalálja az udvaron a kicsi és nagy pocsolyákat, esővizes hordókat, és ugyanúgy megmártózik bennük, mint tavasszal, mert következetes és megbízható.

A nap hősének olyan étvágya van, hogy ha nem nyerünk sürgősen valami szemérmetlenül nagy összeget, akkor igen csúfos idők jönnek. Lehet, hogy lottóznom kellene?

Kérdések, amikre nem tudok válaszolni

A pók örül?

Én mit csinálok?

A kakaó mit csinál?

Hol a Marci ajándékja? / Majd ha szülinapod vagy névnapod lesz, kapsz ajándékot. Mit szeretnél?/ Naaagy, fetete tojtát!

Anya, én mit hallottam?

Anya, te hova tetted a nagy cukjot? A szádba? Van még nekem nagy cukoj?

Eltört? / Nem, nem tört el./ Csak ott?

A nagy, fetete Bajaton mit csinál?

Anya, te örülsz?

Marci meissza a tataót?

Mit építettem én?

Jön most Levi papa ide? /Nem, most nem jön./ De jön.

stb. stb. stb.

Zombiképző

Nálunk az alvás kiment a divatból. Mióta pörgünk, dolgozunk, közösségbe járunk, azóta Marci hajnali fél 6-kor kel, vagy korábban, hétvégén is, és nem lehet visszaaltatni. És mivel nem a diszkréciójáról híres, így ébreszti a nővérét is, ha nem vagyok elég gyors, és sose vagyok elég gyors, meg az apját is természetesen, akinek a fején szívesen ugrál úgy 10-20 percet hajnalonta.

Aztán délelőtt 11-kor kidől a sorból bárhol is van éppen, elalszik a buszon, evés közben, az apja vállán az utcán, ő megteheti, meg is teszi. Mi nem. Veronika sem.

Elvek?

És akkor itt most írni akartam egy szarkasztikusat és megsemmisítőt a játszóházról, ami lánykori nevén bölcsőde, de mégsem az, viszont nagyon emlékeztet rá, sírni akartam, hogy mit is keres ott Marci, szidni a sorsomat, hogy erre kényszerülök, pedig nem is kényszerülök, hisz van más megoldás is (egyelőre tartalékban), sajnálni akartam egyszem pici fiacskámat, aki lassan két és fél éves fejjel bekerül az intézményrendszerbe, ahonnan jó esetben huszonévesen kerül ki, és siratni magamat, hogy máris el kell engednem a gyereket. De inkább befogom a számat, mert Marci a tegnapi idegenkedés után teljes mellszélességgel vetette bele magát a játékba, gyurmázott, egyedül evett a kisasztalnál, autózott, csúszdázott, megölelte a gondozó nénit, majd amikor el akartam hozni, elszaladt előlem, és csak hosszas rábeszélés után sikerült ajtón kívülre tessékelnem. Előtte még lelkesen köszönt és mindenkinek megigérte, hogy holnap is jön.

Kíváncsi leszek.

Változások

Medence helyett kandalló.

Fürdőgatya helyett dzseki.

Udvar helyett iskola.

Sajátgyerek helyett más gyereke.

Pelenka helyett Madách.

Vakond helyett Ancsampancsa.

Itthon sült kenyér helyett bóti (mondjuk még pont nem, de lassan az is lehet).

Szóval beindult a mókuskerék, Veronika iskolában, én szintén (félig), Marci pedig nagyizik, unokatesózik, játszóházazik, mikor hogy. Kőkemény logisztika, az apjával ülünk a konyhaasztalnál tollal, papírral felszerelkezve, szervezzük az életünket, ki, mikor, kivel, hova, és onnan haza, lesz-e idő kakaós csigát sütni a másnapi tízóraihoz, mit visz az iskolás uzsonnára, ki megy a szülőire, ki szoktatja be Marcit a játszóházba stb. Apropó játszóház, felmerült bennünk holmi bölcsőde rémképe is, be is kerülhetne, ha akarnánk, de nem és nem. Fogalmam sincs miért irtózom még a gondolatától is, én is jártam bölcsibe, mégis...

Aztán az élet majd jól felülír.

Bújócskázunk, Marci a gardrobszobában várja, hogy én jól elbújjak.

Én: Elbújtam!

Marci keres: Anya, ó vagy? Anya, ó vagy? Anya, ó vagy?!!!

Aztán persze megtalál a kanapé mögött, sikít, szalad vissza a szobába, bújok újra, keresni kezd, indul a kanapé mögé, Anya, ó vagy? Anya, itt vagy? Anya, nem itt vagy? Anya, ó vagy?

Amúgy meg hisztis. Ettől aztán én is. Veronika meg alapból az. Az apjuk kivan velünk a vízből.

Marci-szösszenet

Tudod micsinál hómap Maarci? Elmegy hómap Arcsi mamához és beugr a naagy, fetete Balatonba, és beviszi Maarci a fűnyíjót a víízbe.

Messziről gyerekhangok: Kik szónak nekem?

Valaki füvet nyír a szomszédban: A, ki lenyíjja a füvemet?

Marci: Van jepüjős bogár?

Én: Cserebogár?

Marci: Iden, csebogáj.

Én: Nincs ilyenkor cserebogár.

Marci: Majd Marci vesz a bótba, a nagy bótba. Az nem be van zárva most.

Marciszótár

Jemenni: a menni főnévi igenév igekötős változata, ált. felszólító, sőt parancsoló módban használatos jellemzően hajnali fél 8-kor, amikor megpróbáljuk Marcit további szendergésre, csendes fekvésre, reggeli pihengetésre bírni legalább addig, míg magunkat valahogy összekaparjuk. Esélyünk sincs. Erre a felszólításra azonnal és késedelem nélkül tápászkodni kell és húzni lefelé a csíkot, kezdődik az ÉLET. Monnyuk igen kellemetlen, amikor a fenti utasítás 6-kor hangzik el.

Marci úsz, esz, isz, álmod, ugr, hintáz: az ikes igék sajátos használata figyelhető meg, bár újabban már nem egyszer válaszolta a micsinász kérdésre azt, hogy eszeM vagy játszoM, és én erre nagyon büszke vagyok.

Jó víz ez: nálunk minden víz jó, lehet az a medencében, fürdőkádban, esővizes hordóban, pohárban vagy pocsolyában. De hát egy leendő olimpikon-pólósnak kell is szeretni a vizet.

Ez jó vóót: minden huncutság jó vóót.

Ejinnen onnan: jelentése: Takarodj innen, te majom, és hagyjál nyugodtan turkálni a hűtőben /könyvespolcon /ceruzák között /méregdrága krémekben stb.

Nagy fetete pezcukoj/tojta/Levipapa stb.: ami igazán értékes és vonzó Marci számára, az mind naaagy és fetete.

Met Vejinata, met Majci, met apa, met anya: így néz ki a Marci-féle felsorolás.

Xy óvan?: természetesen mindig azt keresi, aki épp nem tartózkodik a látómezejében.

Bezájni Majcit: az esti altatási szertartás részeként az altató személyzet Marci mellé fekszik és átöleli, azaz bezárja. Ha mégsem, akkor jön a felszólítás.

Íd: jelentése így, és mutatja is, mi meg röhögünk.

Van egy olyan szokása is, hogy visszakérdez, pl. ha mondjuk neki, hogy holnap megyünk autóval a városba, akkor kérdez: Hómap? Autóvaj? Vájosba?

Ha hazajön valaki: Apa/anya/Vejinata te mit hoztál Marcinak? Nyalókát hoztál Marcinak?

Van hogy játszik itt-ott, az udvaron, szobában, bárhol, aztán odaszalad hozzánk, és a képünkbe kiáltja, hogy újinta, vanond vagy pezcukoj vagy nyajóka, aztán gyorsan elrobog, ezzel készít fel bennünket arra, hogy a köv. félórában mi ellen kell küzdenünk.

Amikor elvégzi a nagydolgát, azonnal közli is, és azt is, hogy nem vehetjük ki, és ehhez keményen tartja is magát.

És mesél is, hosszan, értelmesen. Elmeséli pl. a Vakondot, vagy hogy mit játszottak Veronikával, mi volt a vidámparkban, és azt is, hogy holnap megy a Balatonhoz fürödni meg hajókázni, szóval vetíteni is tud.

Magáról még sokszor beszél egyes szám harmadik személyben, de már egyre többször használja az én-t, olyankor viszont mindenhová odabiggyeszti.

Szejetni/csitizni/puszíni Majcit: felszólítás a keringőre.

Apa jó, anya nem jó vagy fordítva, attól függ a király úri kedve hogy diktálja.

Ha rosszat csinál, akkor apa és anya szomorú, Marci ezt roppant nehezen viseli és kérdezget:Apa nem szomojú? Anya nem szomojú? Ha mondjuk neki, hogy de bizony még szomorú, mert ezt és ezt csináltad, akkor követeli, hogy Apa/anya nem szomojú! Nevetni! Jendesen nevetni!És akkor rendesen nevetünk.

Ezet, azot: jelentése: ezt, azt, pl. Én ezet meeszem. És megeszi.

Nyüzsög

Tegnap eljutottam arra a szintre, mikor a kezeimet összetéve könyörögtem Marcinak, hogy ugyan fogja már be a száját úgy két-három percre, mert menten megőrülök, annyit beszél ugyanis, hogy se gondolkodni, se telefonálni, de még pár mondatot váltani se lehet mellette, ezért ha sürgős töprengenivalóm van (mint például tegnap délután, amikoris az elveszett pénztárcámon - benne MINDEN irattal és nulla pénzzel, viszont bankkártyával - kellett agyalnom, amit 3 napja láttam utóljára), kénytelen vagyok elvonulni a budiba és magamra zárni az ajtót, hogy perceken belül égtelen dörömbölésre és ajtórugdosásra ocsúdjak, a telefonálás is valahogy így zajlik, ha pedig az apjával akarok valamit megbeszélni, (lévén ketten nem férünk el a budiban) akkor megpróbáljuk túlkiabálni a gyereket, aki emiatt még hangosabban mondja a magáét...

Amúgy is elszaladt vele mostanság a ló, kicsit be kell keményítenünk, túl sok a kicsicukor, a vakond és a hiszti, ennek folyományaként elég sok időt tölt a járókában nevelési célzattal. Persze, persze mi, felnőttek is hibásak vagyunk, de alattunk leszakadna a járóka.

A hétvégi Tisza - Marci találkozó viszont szenzációs volt: partról őrült módjára berohanni a vízbe, hasravágódni, és örülni, mikor a résen lévő felnőtt kihúz a víz alól, ezt ismételni órákon keresztül, amikor a felnőttnek már megmerevedik a nyaka és kocsányon lóg a szeme az állandó figyeléstől. Hát valahogy így.

Megyen a hegyen a turista

Az úgy volt, hogy a keresztfiam szülinapjára különleges helyszínt talált az apja, és két remekbeszabott torta elfogyasztása után kollektívan felvonultunk a Hegyre. Vittük az egész konyhát is természetesen, mert a nyársaláshoz bizony szükségeltetik ezmegaz. Normális turista a Hegyre csakis gyalog megy, hátizsákkal a hátán, élvezve a természetet, hallgatva az erdő csendjét. A kevésbé normális turisták két kocsival vágnak neki a turistaútnak, melyből az egyik kissé mezei példány, így aztán a Hegy aljában maradt, hogy a Naagy Fekete Autó kétszer fordulva felszállítsa a népes társaságot és a kétcsomagtartónyi cuccot. Odafent aztán pontosan úgy viselkedtünk, mint a rendes turisták, hangunk elakadt az elénk táruló látványtól (a gyerekeké persze nem), távcsővel beazonosítottuk városunk nevezetes épületeit, úgymint teszkó, keresztanyu háza, ipari park, kígyót kerestünk, lepkét kergettünk, kitárgyaltuk a siklóernyős és sárkányrepülős merészeket, csodálkoztunk az elszánt tájfutókon (hegynek fel 40 fokban), és persze nyársaltunk. Isteni volt. A bátrabbak megmászták a kilátót (brrr), a gyávábbak csak a feléig jutottak, a lusták lent maradtak. A kétévesek is remekül szórakoztatták egymást, beszélgettek (ezen kellett röhögni), darazsakat bámultak, ettek, ittak, de leginkább a kocsiban élvezték az életet, elcsavargattak mindent, amit lehetett, bekapcsolták az összes ketyerét, megnyomtak minden gombot, és eltökítettek minden kulcsot. Ez utóbbival este nyolckor szembesültünk, de hosszas elemlámpás kutakodás után aki keresett, az talált, hálistennek, így aztán minden jó, ha a vége jó.

Amúgy tényleg nagyon szuper volt.

Nem buli

Terror van nálunk és cenzúra, az apjuk az asztalra csapott, és nyomatékosan megkért, hogy ne írjak a hétvégi buliról, mert a blog már csak az állandó bulik rögzítésére alacsonyodott, és ez tűrhetetlen. Így aztán nem írom le, hogy szombaton délután hány gyerek és hány felnőtt tombolt a teraszon a vízben, hogy mikorra készült el a paprikáskrumpli, hány kommandós szállta meg az udvarunkat, hogyan mulatnak a kétévesek, hogy mi van akkor, ha nem a szobatiszta hat a pelusosra, ahogy reméltük, hanem fordítva, hogy hány gyerek esett le éjszaka az ágyról, hogy hogyan került extraszűz olivaolaj a kolbásszal töltött malachúsra, hogy hová lett egy tepsi szilvás-marcipános lepény, két tepsi kobuci, egy halom kakaós csiga és túrós batyu, hogy hogy került macskaszar a tárolóba, hogy milyen korszakalkotó nevelési elveket dolgoztunk ki a sógornőmmel úgy, hogy nincs is nálunk a bölcsek köve, és hogy ezeket az elveket hogyan nem tudtuk már másnap sem átültetni a gyarorlatba, hogy mi miért nem megyünk vezérfonalazni, meg ilyenek.

Leírhatom viszont azt, hogy Marci kissé akaratos, így a napok nagy részében tojásokon egyensúlyozunk, míg a sok NEM-ből végül kikerekedik egy IGEN, próbáljuk kicselezni a hisztiket, de van, amikor nem sikerül, és olyankor olyan elkeseredett zokogásba kezd a fiú, hogy a szívnek meg kell szakadni, ja és milyen már, hogy a pelus tartalmát MINDIG meg kell neki mutatni! Pfujj!

Kis nyári ezmegaz

Nnna, azé történnek ám a dolgok.

Amikor Euramék hazatértek a nyaralásból annyira örültünk és ünnepeltünk a teraszon, hogy majdnem lett egy kutyánk, de mivel mi soha nem akartunk kutyát, ezért másnap már nem annyira örülve vért szenvedtünk, mire kapun kívülre tessékeltük, hogy aztán visszatérjen mindig valahol, és gyanútlanul bukjunk fel benne a pincelépcsőn, aztán szerencsésen megtaláltuk a rést a pajzson, illetve a kerítésen, amit az apjuk ügyesen befoltozott, így végül csak kiraktuk a kutyát (amit előző este még őzpörkölttel (!) etettünk, mert igencsak jó kedvünk volt, aztán miért ne legyen neki is). Marci kicsit sajnálta, mert azért szép kutya volt.

Aztán az apjukkal kettesben elhúztunk a Völgybe négy napra, amilyet nem is csináltunk már kitudjamióta, mármint hogy kettesben, mert a Völgyben három évvel ezelőtt is voltunk hármasban, és épp ott beszéltük meg, hogy ha már két év küzdelem után nem jön a kistesó, akkor oké, elfogadjuk, egy gyerekkel is élet az élet, mi egy ilyen család leszünk. Egy hónap múlva derült ki, hogy mégsem. Persze a szép emlékek felelevenítésén kívül még igen sok mindent csináltunk, de az nem tartozik ide. A gyerekek közben a nagyszülőkkel érezték nagyon jól magukat, mikor hazaértünk Marci csak kicsit büntetett bennünket, pár óráig nem adott puszit, nem fogadott szót, a papáját kereste, meg ilyenek.

A hétvégi ereszdelahajam eredetileg gyerekmentesre volt szervezve (nem mi szerveztük), hogy aztán 8 gyerek tomboljon Euramék nagymedencéjében, majd óriásira nyílt szemekkel bámulja, ahogy 19 felnőtt szórakoztatja őket, a komoly és meglett apukák vadállat módjára dobálták egymást ruhástól a vízbe, miközben az anyukák szemérmetlenül röhögtek. A jófajta menüt mi szolgáltattuk az apjukkal learatva minden dicsőséget. Marci tündéri volt, mindenkivel beszélgetett, mindenkinek az ölébe ült, sétáltatták, hurcolászták, mondhatni kézről-kézre járt, nem sok bajom volt vele. Aztán hallgattuk, hogy milyen nyugodt, milyen jó kisfiú, nem sír, nem hisztizik, és valóban olyan volt akkor, aztán mihelyt hazajöttünk (a szomszédból) máris folytatódott ezerrel a dackorszak-hard, mindenre kivétel nélkül a NEM az első reakció, sőt a második is, így aztán teljesen tudathasadásos állapotba kerülve arról szoktuk őt meggyőzni, hogy NEM akarjuk kicserélni a pelust, NEM adunk neki vacsorát, NEM fekhet az ágyába, így valamennyire működik a dolog.

A másnapi afterparti legalább olyan mozgalmasra sikeredett, mint a buli, már 10 gyerek, medence, kaja stb., monnyuk vízbedobálás már nem volt. Este Marci megtalálta és fondorlatos módon becsempészte a szobába Veronika méregdrága ecsetelőkrémjét...

A medencénk meg persze kilyukadt, kellett nekem itt a szomszédokat emlegetnem a nagykéssel (na, jó, akkor emlegetnék holmi VW Passátot is, újat, nagyot feketét, na!), szóval nem vészesen, de folyamatosan engedi a vizet, szerencsére ez az élvezeti értékéből semmit nem von le, én söprögetek és ragasztok szünet nélkül, Marci pedig:

Mikor pedig megtelt a medence, elkezdett vadul szórakozni.

Kétéves státusz

Eljutottunk végre 3 hónap csúszással a kétéves státuszvizsgálatra. Marci okos, ügyes, szép, ezt ugye eddig is tudtuk, páros lábbal ugrál, ügyesen fut, benőtt a feje lágya, a mellkasa ugyanannyi centi, mint a fejkörfogata, rajzolni nem szokott (mert nem adunk ceruzát a kezébe, bőven elég pingálás van szerteszéjjel a falakon), önállóan még nem eszik (mert én nagyon lusta vagyok ehhez, de rajta leszek az ügyön), a szobatisztaságot hagyjuk, mondatokban beszél, megért mindent, a talpa gágog (reménykedünk), szeme, füle jó (jóóó?), 93 centi és 12 kiló (kissé átlag alatti a súlya, de ennek inkább örülünk, mert amúgy meg annyit tud enni, hogy félelmetes), szóval minden oké.

A homokdobálás tehát nem fejlődési rendellenesség.

Még mindig medence

Rá kellett jönnöm, hogy nem tudok gyereket nevelni, eddig azt hittem, hogy tudok, mert különböző értékrendek felállítása, az általam jónak vélt dolgok elfogadtatása, a rossztól való eltávolítás a gyereknevelés lényege, mint ahogy tényleg valami ilyesmi, de ez nálunk nem megy. Az én értékrendembe ugyanis a medencébe való homokdobálás nem fér bele, a Marciéba viszont igen, és az álláspontok sehogyan sem akarnak közeledni. Így történt tehát, hogy mire tök pöpecül kitisztítottuk a medencét, és örülhettünk volna magunknak, Marci egy vödör homokkal jött, látott és győzött, aztán fél órát ordított a járókában, mi pedig kezdhettük elölről a medencetakarítást. Amiben egyébként egyre profibbak vagyunk, meg a víz is tökéletes minőségű, megmértük, úgy látszik, ehhez is értünk, ha már a gyerekneveléshez nem, pedig gyerekből kettő is van, medencéből meg csak egy, monnyuk megint intenzív medencenézegetésbe kezdtünk, mert naaagy kell, ötméteres, most (hülye! hülye! hülye!).

Közben tiszteletét tette nálunk a fosósvírus most a változatosság kedvéért lázzal megtámogatva, szegény Marci elég bágyadt volt egész nap (mi is a pelenkacseréknél), a délutáni három hűtőfürdőt a teraszon abszolváltuk, határozottan jobban lett tőle a gyerek úgy másfél óráig, aztán újra. Mára már jobb, de még nem az igazi.

Bár homokot dobálni így is tud, ahogy hallom.

Másnap

Van az úgy, hogy az embernek semmihez sincs kedve, egész nap döglene a kanapén és kapcsolgatná a tévét, elnapolná a gyereknevelést, fül befog, szemellenző feltesz, haggyábékén. Jellemzően ez az állapot egy-egy egész estés, világmegváltós, pálinkázós, teraszon átdumált éjszaka után jelentkezik.

Tegnap jelentkezett.

Oké, hogy háztartás halasztva, hűtőből a kaja kizabálva, koszos tányérok pulton sorakozva, állandó személyzet híján (az én lennék ugye, de most nem vagyok) minden szerteszéjjel a lakásban, de a gyerekeknek mégsem mondhattam, hogy ma neveljétek magatokat, nekem nincs hozzá kedvem, ezért aztán a kanapéról osztottam az észt, ha nagyon muszáj volt. És jófej voltam, mert amikor Marci ugrált a lábszáramon, csak a 10. percnél ordítottam, addig megpróbáltam jó bulinak tekinteni, Veronikát is csak kétszer zavartam fel a szobájába, és mindenkinek adtam enni, aki kért.

Estére a lakás úgy nézett ki, mint ahol a gestapo házkutatást tartott.

Ráadásul Marci önnállósodási törekvése is itt van, ami szép és jó, természetes folyamat, szükség van rá, meg minden, de igen nehezen tolerálható akkor, mikor az ember épp halni készül, mert ő akar ki- és bepakolni a mosogatógépbe, felvágni a dinnyét, kitakarítani az ülőgarnitúrát, levágni a körmét, megszerelni a csengőt, kiásni az árkot, bekenni Veronika lábát és mindent "ííín!!!" Mert persze ma már bepakoltam a koszos edényt a gépbe, kitakarítottam az ülőgarnitúrát, levágtam a gyerekek körmét, az apjuk vett csengőt és felszerelte, napok óta túrja az udvart, de sajnos nem elásott zsidókincsekről van tudomása, hanem az elrozsdásodott vízcsövet kell kicserélni csőtörésből kifolyólag (ha-ha). Szóval ma már úgy működtünk, mint a normális szülők.

Bícshauz

Szóval megy a bícs ezerrel, Marci (mint leendő olimpikon vízipólós) a leglelkesebb, de amúgy nálunk edz az egész vízibalett válogatott, várom a szomszédokat az éj leple alatt késsel a kezükben, hogy rést üssenek a medence oldalán, mert olyan hangzavar van minden délután, hogy héthatárban is hallatszik. Az úszómesteri és medencetakarítói szerepet mi kaptuk az apjukkal, és csak néha emeljük fel a hangunkat, de akkor nagyon. Volt már a medencében egyszerre 8 gyerek, egy csúszda, egy úszógumi és egy gumimatrac, mondjuk akkor azért kicsit zsúfoltnak tűnt. Marci csont nélkül dobálja a hasasokat, úsz, fröcsköl, locsol, nem tud betelni a vízzel, és igen, már reggel vonul a medencéhez, gyorsan beledobálja a teraszon hagyott papucsokat, törölközőket és játékokat, aztán jön reggelizni, mint aki jól végezte dolgát. Minden reggel. Homokot csak azért nem küld a vízbe, mert már kétszer megtette, és mind a kétszer járókába került miatta, először keservesen sírt és fogadkozott, másodszor viszont rájött, hogy ez már hatástalan, ezért inkább leült és békésen eljátszott vagy fél órát, na igen, büntetni tudni kell. Szóval azóta homokot nem dobál, viszont minden mást igen.

Meg arra is rájöttünk, hogy a víz tisztántartása egy külön szakma, mert van itt péháérték, meg klór, meg algátlanítás, meg tisztítás, meg ilyenek, a vízmennyiség 5%-át időnként le kell cserélni, ebben igazi segítséget jelentenek a gyerekek, nekünk csak utántölteni kell, az meg egyenesen korszakalkotó ötlet, hogy két gyerek elkezd körbejárni, a víz forog, középre gyűlik a dzsuva, onnan meg csak ki kell szívni, meg tésztaszűrővel lehalászni a nagyobbakat. Hát így szoktunk mi játszani.

Persze az ember mohó és telhetetlen, nagyobb medence kell komoly "gépészettel", úgyhogy tegnap már majdnem vettünk egy egészen profit jó sok pénzért, de mára megjött az eszünk hála Istennek, mert a sokkal nagyobbnak komoly földmunkás előkészítés kell (mondjuk jövő tavasszal), meg hát a Marci méreteinek ez is bőven megfelelő, gumimatracon lebegve napozni most is tudok, családilag is heverésztünk már benne, szóval ez így tök jó. A kissé megalomán énemnek meg kuss!

Urizálunk

Nnnna, van máá nekünk is medencénk, vagy pancsolónk, vagy mi. A nagy hőségre való tekintettel, be akartunk ruházni egy olyan teszkós "gyorsmedencébe", de országos készlethiány miatt a ruházás elmaradt, ezért előkotortuk a pincéből a tavalyi szintén gyorsnak kinéző, egyszer sem használt, puha falú medencét, amit a dobozban kicsinek találtunk, felállítva meg már nagynak, vízzel feltöltve meg óriásinak, mert hiába csak félig töltöttük fel, és csak 2 órán át ment bele a víz, Marci méreteit és temperamentumát tekintve bőven sok, meg simán el is foglalja a fél teraszt. És azért a teraszra tettük, mert az udvaron nincsen ekkora vízszintes terület, vagy ha mégis van, akkor kirohad alatta a fű, szóval jó ötletnet tűnt a terasz egészen addig, míg Marci a kisvödrében nem kezdte meregetni, majd behordani a vizet a nappaliba, de majd jól bekeményítek. Szóval mikor már kezdtünk urak lenni, és kábé 5 centi volt a víz a medencében, akkor Marci belement, és ki sem jött addig, míg derékig nem ért neki és lila nem volt a szája teljesen. Akkor is csak nagy ordítás kiséretében. Csúszdázott, pancsolt, autózott(!) a 18 fokos vízben, holnapra megrendelte az úszógumit és a gumimatracot, és az udvarunkban rendszeresen felbukkanó gyerektársaság is erősen várja a holnap délutánt, amikorra remélhetőleg jópár fokot melegszik a víz és indul a bícs.

Mi pedig az apjukkal szomorúan búcsút intünk a nyugalmunknak, annak pár szabad félórának, amikor Marci egyedül játszott az udvaron felügyelet nélkül, mert már most biztosra vehető, hogy reggel pizsamában fogja verni a teraszajtót, és egész nap ki-bemászkál majd a medencéből a lakásba, vizes lábnyomok lesznek mindenütt, az összes játékát belehajigálja, meg ilyenek.

Én nem is tudom, jó ötlet volt-e.

Azt mindenesetre nem bánom, hogy nem sikerült a nagyobba beruházni.

Szééép nyári nap(ok)

Visszarázódtunk, jó ez is; ráérős, sokáig alvós, mezítlábas, kint bandázós, napsütéses, vakációs hétköznapok. Marci már csak napi 3-4-szer emlegeti a Balatont, és hogy most és azonnal menjünk vissza, mert fürdeni akar, de aztán megelégszik a 10 centis vízzel a homokozó tetejében, az a kisBalaton, beül, kiszáll, pancsol, élvezi. Az udvarunk tele gyerekekkel, hol a teraszt díszítik lufival, zászlókkal, hol különböző köteleken csüngenek, hol állatokat kerítenek, nyúznak, elengednek, tegnap például egy szarvasbogarat élesztettek újra, meg cukorrépát(!) kerestek a pincében valami nemtommilyen bogárnak, aminek állítólag az a kedvenc tápláléka, kinézték a Búvár zsebkönyvből, tegnapelőtt pedig egy 30 centis gyíkot fogtak (sose láttam még ekkorát), berendeztek neki egy terráriumot, de a gyík nem értékelte különösebben, inkább gyorsan megdöglött.

Marci meg mostanában olyan kis pukkancs, vagy furdancs, vagy mittudomén, veszekszik, parancsol, mutatja az akaratát. Na, erre kétféle módon szoktunk reagálni, vagy röhögünk vagy mérgelődünk, de az előbbi kétségkívül kifizetődőbb. És el lehet terelni! Ez nagy szó, mert ismerek én olyat, akinél nem lehetett.

Meg kerül-fordul, eltűnik, keressük, aztán bent ül a kocsiban, ráadja a gyújtást, bömbölteti a zenét, riszál és kormányoz, ezen is lehet röhögni, aztán villámgyorsan elkobozni a kocsikulcsot, nehogy nekiinduljon a nagyvilágnak.

És szövegel és kérdez és magyaráz egész nap.

28 pár felesleges zokni

Szóval az imám meghallgatásra talált, nagyon is, bár minden kívánságom így teljesülne (VW Passat meg ilyenek), nyár volt ezerrel, napsütés, Balaton (jó víz ez!), felhőt csak hazafelé láttunk, pedig az 5. napon már nem bántuk volna, ha jön egy kis borulás, mert eléggé leégtünk a napon, a gyerekek nem, mert őket kentük rendesen, de mi ugye tojtunk a naptejre, aztán meg kenegettük a hólyagokat, pont háromszor annyi cuccot pakoltam, mint amennyi kellett, például a címben szereplő zoknimennyiséget, bőröndnyi cipőt, tucatszám pulóvereket, nadrágokat, ezzel szemben használtunk fejenként 3 rövidnadrágot és 7 pólót.

Marci minden percét élvezte a hétnek, jókat aludt, reggelenként szakszerűen füvet nyírt, pancsolt, homokozott, mindenkivel közölte, hogy az ott a Balaton, ő már fürdött benne, most is fürödni megy, mert nagyon jó a víz, de aztán mennie kell füvet nyírni. Csak a vakondot hiányolta, de két nap után beletörődött, hogy itt nincs vakond, itt Balaton van, otthon majd lesz vakond, de Balaton nem.

Amúgy visszatérve az időjárásra, kísérteties volt az indulás reggelén ragyogó napsütésre ébredni, mert akkor már hetek óta nem láttuk a napot, és hideg volt, és esett az eső, és aztán mire odaértünk, szakadt rólunk a víz, és egy órán belül a tóban voltunk, és magunk se értettük, hogy ez most hogy.

A szobatisztaságtól viszont fényévek választanak el (Marcit), naponta többször mostam ki a fürdőgatyából ilyen és olyan tartalmakat, de legalább víztiszta a gyerek, mert vízbe soha sem pisilt, mindig kijött előtte, és a parton hangosan közölte is, hogy ami a lábán csorog, az nem a Balaton vize, szerencsére nagyobb dolgait elvonulva intézte, a gatyába persze.

Na ez a tendencia itthon is folytatódik. Sőt, miután észrevettem a gyanús foltot a szőnyegen, gondoltam, megpróbálkozhatnánk az önálló evéssel is, hogy aztán tarhonyát szedegessek jó sokáig a földről.

Az üdülő meg egyszerűen fantasztikus volt. Van annak valami különleges varázsa, ha az ember a reggeli kávéját egy olyan teraszon fogyasztja, ami 5 méterre van a víztől, és az esti szúnyogcsapkodást is ott végzi. Gyerekkoromban rendszeresen nyaraltunk egy olyan vállalati üdülőben, aminek az udvarán volt a Balaton, és most megint, tök jó, és jövőre is. Mondjuk lehetne ez hátrány is tekintve a kétévesek kíváncsiságát, de nekünk csak egy napig kellett árgus szemekkel figyelni a partot, mert Marci megszokta, hogy a víz az ott van kéznél (lábnál), annyiszor megy bele, ahányszor akar, de soha sem egyedül, nem is kísérletezett aztán ezzel.

Visszamennénk.

Nyaraltunk

Ima

Kérlek Istenem /Sors/Mindenható/Akárki, add meg nekünk, hogy ha már összepakoltuk a fél házat fűnyíróstul, megsütöttük a megye összes csirkéjének alsó- és felsőcombját, beraktuk a teljes pálinkakészletet, egész nap készültünk, eget kémleltünk, időjárás-jelentést lestünk, kicsit és nagyot biztattunk, szóval ha már ennyire készülünk a nyaralásra, adj nekünk jó időt, illetve semmi különöset, csak évszaknak megfelelő időjárást, mert tettem ugyan be gumicsizmát és esőkabátot, de azért mégiscsak szívesebben ücsörögnék a Balatonban, mint a szobában, meg különben is annyit szívtunk már az eső miatt úgy kollektívan (és én még befoghatom), hogy nagyon ránk férne már egy kis napsütés, úgy kollektívan.

Meg különben is, ez a századik bejegyzés.

Napok

Hazajött végre a Nagy egy hét táborozás után, minden szép volt, minden jó volt, mindennel meg volt elégedve, jövőre is megy természetesen, az időjárásra vonatkozó kérdéseinket nem értette, esőről nem vett tudomást, mert ott és akkor egyáltalán nem számított az időjárás, ami miatt mi itthon rongyosra rágtuk a szánk szélét idegességünkben. És szépen le is barnult az arca, csodálkoztunk is, amikor közelről jól megnézve rájöttünk, hogy az bizony kosz, kiderült, hogy "de az elején mostam, anyaa!", magyarul kábé négy napja nem mosott arcot, "de fogat igen!", hiába, nem volt rá ideje. És okos és szép és olyan nagylány már.

A héten, míg én a mélyvízben fuldokoltam (túléltem azért), Marci 3 napig a nagyszüleit boldogította, és nagyon jól érezhette ott magát, mert 2 óra itthonlét után már a Levipapáját követelte.

A mosógép órák óta mos, a konyhában nagyüzem, bőröndök, sporttáskák előkészítve, holnapután Balaton. Nem tudom, a szánkó befér-e, de a korcsolyákat visszük.

U.i.: Az időjárás-előrejelzések szerint hétfőtől NYÁR! El se hiszem!

Helyzet

A láz elmúlt, Marcinak semmi baja (koppkopp), csak hisztis, mint a fene, de az meg az én bajom, próbálok tenni ellene, ne legyen belőle rendszer, mert azt már ismerem, és nem kérek belőle ismét.

Veronika táborban, életében először, nagy volt az izgalom, készültünk, észt osztottunk, telefont tanultunk egész hétvégén, már most hiányzik. Apropó, telefon, meg az elveim persze, höhö, megvan hát a telefon is, nem új, nem hiperszuper, kitűnővel kiérdemelt jószág, szerintem még bőven ráért volna, de hát... Amúgy nem hiszem, hogy bármi mással nagyobb örömet tudtunk volna neki szerezni.

Új lakónk is érkezett, nőtt az állatállományunk, egy süni úgy gondolta, nálunk folytatja tovább, ebből kifolyólag egész hétvégén gyerekek jöttek hozzánk hosszú, tömött sorokban megnézni a vadat, kár, hogy elfelejtettem belépőt szedni.

Unalmas perceimben érettségi szabályzatot bújok, dolgozatokat böngészek, ugrás a mélyvízbe, remélem, tudok még úszni (bár ez most új úszásnem), de ez amúgy se tartozik ide.

És esik most is, természetesen, máá méé ne esne? Jövő héten Balaton, franc se gondolta áprilisban, mikor befizettük, hogy ...

A hétvégén grilleztünk (milyen meglepő!) a szomszédban, sütöttem répatortát, csúnya volt, de finom, és ettünk "dinnyesütit", marha jól nézett ki és még finom is volt.

Marci lezúgott a lépcsőn, nem tudom, honnan indult, de durván fejre érkezett, szerencsére túl nagyot nem eshetett, legalábbis a lájtos sírásból erre következtettem. 10 éve itt áll ez a korlát nélküli, elég meredek, lakkozott falépcső a lakás közepén, és nem nagyon szokott rajta lezúgni senki, nem bánnám, ha ez így maradna.

Hát, úgy nagyjából ezek vannak.

Láz

Már elnézést, de ezt ki hívta, meg egyébként is honnan keveredett ide? Délelőtt még nyoma sem volt, délután már valami gyanúsnak tűnt, meleg a gyerek arca? Ááá, dehogy, most ébredt fel, azért. Ááá, dehogy, a napon hintázott. De a szeme is olyan furcsa. Ja, csak belement valami. De miért bújik hozzám feltűnően, miért akar jönni az ölembe délután 4-kor, a nagy vadulás idején? Gyorsan elő a lázmérőt, 39,4, hoppá! Semmi más nyom, csak a láz. Eddig.

Meg télen, oké, járványok idején is elmegy, sőt Veronika is hazahozhat valami kórságot az iskolából, na de MOST??? Se tél, se járvány, se iskola. Igaz, van jégkrém dögivel...

A Nurofen lehúzta egy időre, de altatáskor nagyon vacogott, nem győztem takargatni, Marci fáz, anya is fáz, apa is fáz, minnenki fáz.

Remélem, csak valami enyhe, és gyorsan túl leszünk rajta.

Hogy mulat egy magyar úr?

Egy magyar úr már napokkal korábban készül a mulatságra, tudja, hogy lesz utazás, Balaton, esküvő, menyasszony, fel is készül rendesen a nagy eseményre, könyvekből, fényképekből informálódik (jobb híján az anyja menyasszonyi képeit nézegeti, felismeri a nagybátyját, az autót, hosszan csodálja a nagyapját, a mostani menyasszonyunkról, aki akkor még csitri koszorúslány volt, kijelenti, hogy Verinata, és nem hagyja magát meggyőzni, hogy nem, örül a kamaszkinézetű apjának, és lazán átsiklik a fehér ruhás anyja fölött), napokkal indulás előtt már sorolja, hogy micsoda élmények várnak rá: pancsi, nagyBalaton, Levi papa.

A készülődést, pakolást, reggeli őrületet rezignáltan tűri, a négyórás utazást is elviseli, hogy aztán érkezés után belevesse magát az élvezetekbe, jöhet 4 önfeledt nap fürdéssel, Levi papával, nagyival, dédivel, nagybácsikkal, nagynénivel, kell ennél több egy kétévesnek? (Azért tegyük gyorsan hozzá, a nagykorúak is élvezték a helyzetet: luxuskéró, medence az udvaron, virágtenger mindenhol, jó társaság, pálinka, viszki, sör, rántott hús a hűtőben, kell ennél több a sokévesnek?)

A magyar úr lubickolt a népszerűségben és a medencében, ruhástól gázolt a Balatonba, óránként kapott Pez cukrot, motorozott, jókat aludt, hajnalban ébresztette a lustákat, mindig kerített magának alkalmas bébiszittert, akit gyeje, mutatok vajamit! felszólítással szórakoztatott, szóval jó vót!

A nagy napon alkalomhoz illően felöltözött (a fehér ing hátán lévő oroszlán sokat dobott az öltözékén), a nővére gyönyörű habcsókruháját lenéző pillantással illette, megadóan tűrte a forróságot, a kocsiba való be- majd kituszkolást, a templomban megcsodálta a bácsikat a falon, hangosan kommentálta az eseményeket, majd rövid időn belül elhagyta a helyszínt, hogy tűző napon, rekkenő hőségben ugrándozzon a templomlépcsőn, ellenállva mindenféle rábeszélésnek, miszerint odabent legalább nem kapnánk hőgutát.

A kastélykertben már mezítláb futkározott, idegen bácsik lábára lépett, szökőkutazott, bepillantott a polgári szertartásra is a Tükörterembe, ahol a tanúk után ő is bevonult természetesen ritmusra lépegetve, mint a nagyok, megállapította, hogy a kovácsolt vas lépcsőkorlát poros, amire az akkor még kint várakozó anyakönyvvezető is rábólintott (monnyuk nem túl lelkesen), bent komótosan helyet foglalt a széken és jó hangosan megkérdezte a tanúk aláírásakor, hogy apa mit rajzol, mindezt romantikus zenei aláfestéssel, meg azt is, hogy Jobi micsináj, mert Robi épp vőlegény mivoltában húzta a gyűrűt, szóval aranyos volt és érdeklődő, és roppant észen kellett lenni, hogy a főszerepet ne orozza el a menyasszony és a vőlegény elől.

Az esti mulatságon aztán már igazán elemében érezte magát, evett, amikor kellett, elkerekedett szemekkel nézte a táncoló felnőtteket, főleg amikor a kör közepére került, dobálta a puszikat, sétált az alkalmi bébiszitterekkel, majd 11 körül elaludt az apja vállán, folytatta az alvást a kocsiban, végül 2 körül végre bekerült a saját ágyába, hogy reggel fél 8-kor ébresszen mindenkit mintha mi sem történt volna. Na, ez mondjuk nem vót jó!

És mindezalatt Veronika koszorúslányként élvezte a nagy napot, mindennel elégedett volt (nem!), tetszett a haja úgy, ahogy megcsináltam (nem!), nem volt melege a nagy ruhában (de!), nem vakarta ki a szúnyogcsípéseit úgy, hogy még a habcsókcucc is véres lett (de!), jókedvűen pózolt a fényképezőgép előtt (ja!). Íme:

Amúgy a csodaszép koszorúslányunk árnyékként követte a menyasszonyt, amit nem is csodálok, mert ilyen szépet ritkán lát az ember, tevékenyen részt vett az előkészületekeben és az utómunkákban, ott volt mindenhol, ahol történések voltak (ruhapróba, teszkózás, fényképválogatás), a lagziban reggel 5-ig kitartott, táncolt, barátnőzött, szúnyogcsípést vakart, és hétfőn könnyes szemmel ült be a kocsiba, hiába vigasztaltuk a további nyári programok ígéretével, semmit nem ér az egész rajongott nagynénje (most már újasszony!) nélkül.

Soha rosszabb nyárköszöntőt!

Az egyszeri ember boldogsága

Az egyszeri embernek nem kell sok a boldogsághoz, már annak is marhára örül, ha júniusban júniusi az időjárás, és szikrázóan süt a nap, és meleg van, és az egész hétvégét kint lehet tölteni a teraszon, és nem esernyő alatt kell grillezni, és az ülőgarnitúra tele van homokos lábnyomokkal, és a gyerek egy szál pólóban kommandózik az udvaron, és pisil ahová kedve szottyan, és értelmet nyert a naptej, és előkerültek a fürdőruhák (az enyém konkrétan akkora, mint egy sátorlap, de megszerkesztettem, most két óriási háromszög lóg a nyakamról üresen), és érik a cseresznye, és kinyílt a pünkösdi(!) rózsa, és pecsenyére égett a vállunk (márakinek), és mit bánom én, ha Marci az esővizes hordó tartalmát locsolja mindenfelé, de elsősorban magára, és a lyány szoknyában ment iskolába, és a hétvégére 38 fokot ígérnek, eddig azon aggódtunk, hogy meg ne fagyjunk az ünnepi szerkónkban (lagzizunk, vagy mi), most meg azon, hogy meg ne süljünk, illetve aggódik a fene, annyira örülök ennek a jó időnek, hogy még síruhában is izzadnék, ha ez lenne a feltétele a nyár folytatásának, és amikor szombaton reggel kinéztünk az ablakon, és láttuk hogy itt valami igazi nyár készülődik az egy hónapos november után, és tudtuk, hogy ennek már a fele sem tréfa, aztán csak csodálkoztunk, hogy most akkor, akkor most, hogy?, süt a nap?, SÜT A NAP?, és őszinte döbbenettel néztük egymást, hogy júniusban-e?, meg el sem akartuk hinni, meg ilyenek.

Na, egyszóval csak annyit akartam írni, hogy: örülünk?

Azt hittem

De miért hittem azt, hogy

- ha megkérem a Nagyot, hogy nézzen a Kicsire az udvaron, akkor én nyugodtan főzhetek és takaríthatok?

- ha van egy vízzel teli homokozó, akkor abban Marci nem fog meghemperegni?

- a Gettómilliomos egy könnyed vígjáték, amit nyugodtan megnézhetek este 10-kor, és nem fogok zaklatottan forgolódni egész éjjel?

- a "hideg nyalóka" attól jó, hogy hideg?

- ha megeszek egy fél tepsi sült csirkemájat, az nekem jó?

- a szúnyoghálón nem jönnek be a legyek?

- ha Zsuzsával, aki nem mellesleg barátnő és szomszéd, végigisszuk a piakészlet lightes változatát, akkor a gyerekek lefürdetik és elaltatják magukat?

- ha Veronika a legszebb pólójában fest a rajzórán, akkor a hipó kiszedi a festéket és békén hagyja a póló színét?

- ha Marci reggel 8-ig alszik, akkor a nap folyamán valamikor el tudom majd altatni?

- attól még, hogy Veronika barátnője nálunk tölti a hétvégét, emberi viszonyok maradnak a szobájában?

- hogy a hosszúkezű-hosszúlábú lányom nem lesz tele kékzöld folttal és véraláfutással a fáramászástól, biciklizéstől, bunkerezéstől? Most ugyanis pont úgy néz ki, mintha rendszeresen agyba-főbe vernénk, pedig nem, még a gondolatig is csak ritkán jutunk el.

Jut eszembe, a meseszép koszorúslányruha - meseszép koszorúslány - lila foltok, illetve a gyönyörű selyemruha - csípőre ültetett kétéves kombinációk vajon hogy mutatnak majd a jövő hétvégi lagziban?

Legek

A leggyakrabban

- használt tárgy az esernyő,

- elhangzó mondatok: Marcitól - "El innen eső, el innen!"

Veronikától - "Naaa, anyaaa!"

az apjuktól - "Nincs rá pénz."

tőlem - "Nem!"

- főzött kaja a tészta,

- kidobott kaja a főzelék (most épp sóska vár a sorára),

- olvasott könyv (az autósok után) az Anyám tyúkja leporrelló-változata, amelyben a pipi idióta fejjel fel-alá rohangászik, a cica az ajtó mögül kukucskál, a kisfiú és a kislány kényszeredett arckifejezéssel segít a házimunkában (nem győzöm elégszer és elég hangosan hangsúlyozni nevelési célzattal), a kutya jámbor fejjel fekszik, a néni jóságosan mosolyog, szeretjük.

A legnehezebb dolog

- a gyereknevelésben a hintáztatás, hogy én azt hogy utálom!

- az étkeztetésben olyan kaját kitalálni, amiben van tészta, csokigolyó, fokhagyma és hús, hogy az egész család elégedett legyen,

- a nyárban, hogy csak papíron létezik,

- az öltözködésben, hogy harisnya vagy zokni, dzseki vagy pulóver, lerúgott orrú cipő vagy lerúgott orrú szandál (bár főleg gumicsizma), vastag hálózsák vagy vékony hálózsák, szép, színes, de pecsétes body vagy randa, fehér hipózott body?

A legkitartóbb

- Marci, mikor üvöltve veri az erkélyajtót, majd hozza a cipőjét, mert akkor is ki akar menni, ha odakint ítéletidő tombol,

- Veronika, amikor nem és nem pakol össze a szobájában akkor sem, ha már csak ösvényeken lehet közlekedni,

- az apjuk, mikor szidja az időjárást, a korrupciót, a fogyókúrát, a macskát...

- a macska, mikor kajáért kuncsorog,

- az eső.

A legjobb

- fogyókúra a "három után semmit", mert három előtt viszont bármit, és működik!

- iskolai tábla, amelyiken ez szerepel: IÓ!

- barátom ismét a porszívó, amivel most nem orrot szívok, hanem hangyát,

- hír, hogy holnaptól jön az igazi nyár.

Bizakodjunk!

Nyár!!!

Június elseje van, tehát itt a nyár! Hurrá, alig vártam! Órákig játszottunk az udvaron, pancsoltunk, autóztunk, motoroztunk, cseresznyét szedtünk, nagyon jó volt. Íme:



És persze a macska is élvezte a nyarat (egész nap a lábtörlőn kussolt és ásítozott).



Tiszta szerencse, hogy nem égtünk le, pedig elfelejtettem naptejjel bekenni magunkat.
Marci annyira leizzadt a nagy melegben, hogy a pelusából is csavarni lehetett a vizet.
Marha jóó vóót!

Most pedig nyomdafestéket nem tűrő káromkodás jönne, ha nem lennék úrinő, de az vagyok.
Meg az időjárásról való rinyálás is baromira siralmas már. Ennél csak az időjárás a siralmasabb.

Ezek vannak

Van az úgy, hogy az embernek nincs kedve.

De az élet azért halad a saját medrében, Marci egyre szebb (levágtam a haját) és okosabb (naná, az én gyerekem!) és koszosabb (csoda ilyen időben?), napi rendszerességgel vezeti a kormányt (nem tom O. V. észrevette-e), mindent kisajátít (Majci csejebogaja, Majci Vejinotája, Majci nyaúja), egész nap szövegel és kérdez (Apa micsijász? Anya miteszej? Vejinota ó van?), saját kérdéseire válaszol (Apa dódozik autójaj, Vejinota iskolában), mindig mutat valamit (Anya figyejj, Anya gyeje, mutatok valamit), énekli a Bocitarkát, számol 5-ig, szóval kétségtelenül a legokosabb kétéves a világon. Minden elfogultság nélkül.

Jókedvű és kiegyensúlyozott, tojik az idióta időjárásra, bár állandóan sorolja, mit tesz, ha eláll az eső. És teszi is, mocskosan, sárosan, gumicsizmában.

Otthonunkat rendszeresen megosztjuk ilyenolyan cserebogarakkal, Marci behurcolja őket, leteszi a kanapéra, és hosszú percekig elmélyülten figyeli, hogy mit csinálnak, míg én sikítozom és megpróbálom rábeszélni, hogy ugyan tegye már a dögöket az ajtón kívülre.

Közben utolsókat rúgja az idei tanév is, hálistennek, szerintem az apjával jobban várjuk a szünetet, mint Veronika, aztán augusztus végén meg az iskolát természetesen.

Amúgy semmi különös.

Kaja

Nem vagyok egy bioanya. Nem is leszek. Próbálkozom persze nagyjából kiiktatni az étrendünkből a szemetet, de az meg már milyen, hogy csoki nélkül élni? Vagy pattogatott kukorica nélkül? Oké, házi a kenyér (barna! magos!), itthoni a kence a tetejére, gombából készül a kefír, itthon készült kaját, sütit eszünk, de nem lehet kikerülni a virslit, a májkrémet. Nincs kertecskénk, nem termelünk zöldséget, de azért a gyümölcsöket szezonban esszük, nem is vagyunk kíváncsiak a februári dinnye ízére. És ebbe a rendszerbe gyönyörűen beilleszkedett Marci is, nem tiltakozik holmi magok ellen a kenyerében (mint például Veronika), nem undorodik a házi kefírtől (mint például Veronika), lelkesen gyűri befelé az itthon kutyult sajt- és vajkrémeket (nem úgy, mint Veronika), a konyhában toporogva várja, hogy kisüljön a süti (nem úgy, mint Veronika, aki borzongva fordítja el a fejét a Pavlovatorta látványától, meg sem kóstolja a Rákóczi túróst, rosszul van habcsókos kalácstól, undorodik a Sportszelettől, viszont két pofára tolja a teszkós kábelt).

Szóval Marcival könnyű, mindent jóízűen eszik (kivéve a főzeléket), Veronikával viszont nehéz, szinte semmit nem eszik jóízűen (főzeléket sem), amit én normális kajának tartok. Néha kifakad, hogy miért nem főzök én olyanokat, amiket szeret, erre én is kifakadok, hogy miért nem szereti azokat, amiket főzök, elvégre nem ehetünk hétszámra nudlit, sajtos tésztát és teszkós kábelt (olyat meg még főzni se tudok), szóval az álláspontok igen nehezen közelednek, bár néha találkoznak a húsleves és a sült csirkecomb fölött.

Marci addig is boldogan tolja befelé a házi majonézt, a gumihusit (csirkezúza a levesből), a tésztákat, savanyúkat, és teljesen elégedett, ha a napi betevő hideg nyalókáját (pisztáciás jégkrém) haladék nélkül megkapja.